Sült sárgabarack, levendulafagylalt 2009.

Tavaly még Brüsszelből kinéztem, hogy ha majd itthon lakom, mindenképpen megnézem a Tihanyi Levendulafesztivált, gyönyörű lehet, amikor nyílik az egész levendulás. Persze, elsodortak az események, a program pedig csak akkor jutott eszembe, amikor a piacon megláttam a lila levendulacsokrokat, de addigra már jól lemaradtam róla. Közben azért megjelent a sárgabarack is, a kettő együtt pedig adja magát, klasszikus párosítás.

Múlt héten jártam egy izgalmas új helyen, a Flores Bistro-ban, amely elsőre nagyon ígéretesnek tűnik, kollégáim azóta már pezsgős(!) reggelijüket is tesztelték, állítólag az is szuper. A legjobb étel a következő íztrióból állt: levendulás malackaraj, fehérrépapüré, karamellizált sárgabarack. A sült, a virág, a földes ízű püré és az édes-savanykás sárgabarack iszonyú jól működtek együtt. A fehérrépapüré zseniális volt, nem spóroltak ki belőle semmit, legkevésbé a vajat. A gazdag, hófehér krémről én fehércsokoládéra asszociáltam és a levendulás fehércsokoládé fagylaltra terelődtek a gondolataim, amit hétvégén el is készítettem. Mellé sárgabarack, amit vaníliás szirupban sütöttem. Nekem nagyon tetszett együtt a fagyival, J. szerint túl sok volt a vanília (van olyan, hogy túl sok vanília???). A sült sárgabarack az egyik legpraktikusabb desszert, fél óra alatt elkészül, viszont akár három-négy napig is eláll a hűtőben. Vanília– vagy joghurt fagyalttal is működik.

Sült sárgabarack (4-8 adag)

Hozzávalók:

10 szem érett, de nem túl puha sárgabarack
fél vaníliarúd
10dkg cukor
1,5dl víz
2ek citromlé

A sütőt előmelegítjük 170C-ra.
A sárgabarackokat (héjastul) elfelezzük, kimagozzuk. A cukrot és a vizet kis lábasban összeforraljuk, hozzáadjuk a vanília kikapart magját és a citromlevet. Néhány percig erős lángon főzzük, amíg kissé besűrűsödik. Egy hőálló tálba öntjük a szirupot, a sárgabarackokat vágott felükkel lefelé belehelyezzük. 10 percig sütjük. A barackokat megfordítjuk, meglocsoljuk a sziruppal és így is 10 percet sütjük. (Figyeljünk a sütési időre, a barack puhuljon meg, de tartsa meg formáját, ez az érettségi fokától is függ). Lehűtjük, szobahőmérsékleten, vagy hidegen tálaljuk fagyi mellé. Hűtőben 3-4 napig eláll.

Recept Claudia Flemming: The last course c. könyve alapján (ott a szirup dupla cukorral és kamillavirággal készül)

Levendulás-fehércsokoládés fagylalt (tavalyi recept, kicsit igazítva)

Hozzávalók (kb. 7dl fagylalthoz)
4dlltejszín
egy tubus (1,75dl) cukrozott, sűrített tej
5dkg fehér csokoládé, felaprítva
4tk szárított levendula (bio), vagy 6-8 szál friss virág
2 tojássárgája
csipet só
A tejszínt a sűrített tejjel közepes méretű lábasba öntjük, és forráspontig melegítjük. (Amikor pici buborékok kezdenek megjelenni a tetején, azonnal levesszük a tűzről.) Beletesszük a szárított (vagy friss) levendulát, és 20 percig letakarva állni hagyjuk, hogy a masszát finoman átjárja a levendula aromája. Ekkor kézi habverővel sűrűre, fehéredésig keverjük a tojás sárgákat. Leszűrjük az illatos tejszínes folyadékot, és lassan, folyamatos keverés mellett hozzáöntjük a tojáshoz, hogy kiegyenlítsük a hőmérsékletet. Visszaöntjük a lábasba, és állandó keverés mellett néhány percig alacsony tűzön főzzük (nem fog puding-szerűen besűrűsödni, folyékony marad). Közben hozzáadjuk a felaprított fehér csokoládét, hogy felolvadjon. A masszát teljesen lehűtjük (érdemes előző este elkészíteni), végül fagylaltgépben elkészítjük. Ha nincs fagylaltgépünk, a következőképpen járunk el: a jéghideg masszát dobozba öntjük, majd a mélyhűtőbe tesszük. Kb. óránként kivesszük, és mixerben átkeverjük, összesen 4-5 alkalommal.
(Visited 431 times, 1 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

One comment

Hozzászólás a(z) Turák Kinga bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük