Cornelia Poletto, Hamburg

Fotó: saját; Cornelia Poletto báránya

Már régen is érdekelt, hogy tendenciózusan vajon van-e általánosan megfogalmazható különbség férfi és női (professzionális) főzés között. Erről még a Kispad vendégmunkásaként publikáltam is egy rövid eszmefuttatást, amit nagyon szerettem írni. Abban (is) az volt a konklúzióm, hogy 1.nem, 2. nem igazán releváns a kérdés. Az azóta gyűjtött tapasztalataim is megerősítik, hogy a csúcsgasztronómiai főzés kizárólag egyéniség, tehetség, szenvedély, fantázia, technológiai felkészültség és tudás kérdése, nemtől teljes mértékben független.

Ezzel együtt kifejezetten érdekel, hogy azok a hölgyek, akik a szakmában megállják a helyüket, hogyan boldogulnak, hogyan főznek, mit gondolnak.

Cornelia Poletto.

A hamburgi Cornelia Poletto a kevés német konyhafőnöknő közül talán a legismertebbnek mondható, ezt nemcsak eltökélt ambícióinak és gyakori televíziós szerepléseinek, hanem mindenek előtt magas színvonalú főztjének köszönhet. A Michelin-kalauz 2002. óta folyamatosan egy csillaggal jutalmazza munkáját, 2006-ban az „Év legtehetségesebb szakács-utánpótlása” kategóriában elnyerte a tekintélyes nemzetközi Eckard Witzigmann díjat.

Ő az első szereplője annak a sorozatnak, amelynek keretében a Gusto magazinban érdekes női szakácsnőket mutatok be, életpályájukon, kulináris filozófiájukon és ételeiken keresztül. A Gusto mostani számában található a róla szóló portré. Hamburgi éttermében még hónapokkal ezelőtt jártam, főztje olyan, hogy az utóbbi fél év legemlékezetesebb éttermi élményének titulálom. (A menüt hamarosan bemutatom).

A következő számban Lea Linstert, a híres luxemburgi sztárszakácsnőt fogom bemutatni, akivel egy szép napos áprilisi vasárnap beszélgettem frisange-i éttermében, és akinek majdnem oda kellett adnom a nyakláncomat (de annyira kedvencem, hogy nem tettem). Akkor még nem is lehetett tudni, hogy hamarosan Budapestre látogat, mint ahogy arra múlt héten sor került.

(Visited 195 times, 1 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

6 hozzászólás

  1. Lea Linstert nagyon-nagyon szeretem! Elöször a tv-ben tünt fel, nagyon természetes és valahogy “anyukásan bájos” jelenség. A Brigitte-t évek óta föleg az ö receptjei miatt veszem meg, és a könyvei is nagyon élvezetesek, tele jobbnál-jobb receptekkel, és az eddigi legszebb ételfotókkal, amiket csak láttam!

  2. megkaphatnam az etterem nevet/linkjet? mennyivel elobb erdemes foglalni? arak milyenek? augusztusban leszunk par napot hamburgban, szeretnenk elmenni megkostolni:-) koszi! Rea

  3. Kedves Rea, a cím: http://www.poletto.de, pár héttel előtte azért érdemes foglalni, az étterem népszerű. Árak: hétköznap van nagyon jó háromfogásos “business lunch”, ez 35Eur, italok nélkül (egy pohár bor, víz, kávé kb. 20eur). Á la carte három-négy fogás kb. 80Eur, vannak különböző menük. Az étterem kiváló, őszinte szívvel, nagyon ajánlom!

Hozzászólás a(z) Maci bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük