Nagy falat: A magyar gasztronómia és a közízlés

Valami elkezdődött a magyar gasztronómiában. Korai lenne forradalomnak nevezni (ahhoz tömegek kellenének) – paradigmaváltásra tett kísérletnek, eltökélt szándéknak már lehet. Ez a folyamat kizárólag akkor lehet sikeres, ha erős egyéniségek állnak mögötte, akik elkötelezetten, energiát, időt nem kímélve küzdenek, dolgoznak az ügyért, és vállalják a konfrontációt. Úgy tűnik, most összejött pár ilyen ember. A Magyar Gasztronómiai Egyesület által kezdeményezett és jegyzett Kulináris Chartát már több mint száz eltérő világnézetű, a hazai gasztronómiai kultúra megújulásában bízó borász, konyhafőnök, étterem-tulajdonos, író írta alá, ami azért lényeges, mert a mondott megújulás kizárólag a “magvetőtől a fizetőpincérig” tartó folyamat összes szereplőjével együtt, közösen valósulhat meg. Beleértve a vendéget is.

Kezdjük az alapanyagokkal! Szégyen, de Magyarországon az itthoni, minőségi hozzávalót nehezebb beszerezni, mint valamely egzotikus fűszert. Változtatni ezen önmagában is olyan összetett feladat, ami a magyar mezőgazdaság több területét érinti, az állattartási, élelmiszerbiztonsági szabályoktól kezdve az árképzésen át a kereskedelmi struktúrákig. Miközben világszerte a helyi, az adott évszaknak megfelelő termékeken alapuló konyhaművészet vált divatossá, nekünk többnyire arról sincs fogalmunk, hogy az alma vagy a hagyma, amit a piacon veszünk, hazai-e vagy külföldi, hogy ki és mikor termelte. Japánban a fogyasztók igényei és tudatossága miatt olyan mobiltelefont fejlesztettek ki, ami – kódok segítségével – nyomon követi a vásárolt élelmiszer útját. Az amerikai angol nyelvterületen az egyik legtekintélyesebb szótár 2007. szavának a locavore kifejezést választotta, ami olyan személyt jelent, aki (ökológiai és kulináris megfontolásokból) túlnyomórészt helyben termelt árut fogyaszt.
Hogy a szakácsokról már ne is beszéljünk. A legfontosabb feladat nyilván a szakképzés tartalmának modernizálása és a folyamatos továbbképzés lenne; kevesebb szó esik egy másik aspektusról, a megbecsülésükről. Miközben több országban a konyhafőnökök már-már popsztári státust élveznek, addig mi sokszor azt sem tudjuk, hogy hívják a kedvenc vendéglőnk séfjét. Mindez persze éttermi kultúránkkal is összefüggésben áll, hiszen Magyarországon alig találunk olyan helyet, amelyet nem kizárólag a haszonszerzés, hanem az igényesség és színvonal iránti elkötelezettség is motivál.
Ma tehát még nem az a kérdés, hogy mikor lesz Michelin-csillagos éttermünk. Ha eljön az ideje, akkor úgyis lesz, és húzza majd maga után a többit. (Prágában ugyanezt a kérdést feszegeti mostanság a sajtó. Némileg kétségkívül előttünk járnak: a 12 Michelin-csillagos Gordon Ramsay nemrég nyitotta meg éttermét.) De talán nem is a kifinomult, kreatív konyha, sokkal inkább az erős közép létrehozása lenne a legfontosabb feladat. Olyan, megbízható helyek kellenek, ahol folyamatosan stabil színvonalú, friss fogásokhoz lehet jutni, ahová szívesen járnak az emberek.
E nehézségek ellenére, ha csendben is, de kialakulóban van egy új hozzáállású és gondolkodású séf- és tulajdonosgeneráció. Már akadnak olyan vendéglőink, melyek remélhetőleg mércévé és trendalakítóvá válnak. Félreértés ne essék, a gasztronómia ízlés dolga, és az ízlés szubjektív – ami az egyiknek a mennyország, az a másiknak ehetetlen -, de számos kritérium objektíven értékelhető, tanulható: hogy egy fogás megfelelő technológiával, hőmérsékleten, fűszerekkel készült-e, az nem gusztus kérdése. A különbségtétel nem luxus, hanem inkább önmagunk megbecsülésének az útja. Jürgen Dollasse, a legbefolyásosabb német gasztronómiai szakíró Kulináris intelligencia című könyvében fejezetről fejezetre levezeti, hogyan fejleszthető ez a készség. Nem lexikonokból, könyvekből tanulható: főzni, ízlelni, szagolni, tapintani, kóstolni kell. Elméletének nem az a célja, hogy mindenkiből ínyencet formáljon, hanem hogy a táplálkozáshoz és annak élvezetéhez való viszonyunk tudatosabb legyen (mindezt például egy paradicsomleves elkészítésének fázisain keresztül mutatja be).
Tehát nem ínyenctársadalmat kell nevelni, de nem is az elit kiváltságává kell szűkíteni a minőséget. Nem kell elfelejteni a házias ízeket; senki ne érezze, hogy otthon csak tökéletes textúrájú, selymes krémlevest és alacsony hőmérsékleten, órákon át készült sültet tálalhat fel. Az olcsó dömpingáru kiiktatása sem lehet cél, álszentség lenne ezt kívánatosnak tartani. Fontosabb lenne a “másik oldalt” erősíteni: bővíteni kell a minőségérzékenyebb, nyitottabb közönséget, amely lázadásra is hajlandó. Ha senki nem veszi meg a szemtelenül kitett, rohadó zöldséget, gyümölcsöt, akkor előbb-utóbb eltűnik. Ha az ötödik vendég küldi vissza az odalökött ételt, akkor hatodjára talán odafigyelnek.
A neves gasztronómus, Paula Wolfert szerint egy nemzet konyhájának a nagyságát a következő feltételek befolyásolják:
1. Kiváló földrajzi adottságok, amelyek jó alapanyagokat biztosíthatnak.
2. Az országot érő különböző kulturális behatások mértéke, változatossága.
3. Az ország társadalmának, kultúrájának fejlettsége.
4. Gazdag nemesi vagy királyi múlt, amely kifinomult, fantáziadús kulináris örökséget hagy az ország szakácsaira.
Ennek a fényében a magyar adottságok jók, lehet rájuk építkezni. De ez kis lépésekből álló, lassú folyamat lesz. Nem kell kapkodni. Az Egyesült Államokban, Spanyolországban vagy Németországban a hasonló változások 10-20 év alatt mentek végbe. És a titok nyitja nemcsak az alapanyag-ellátásban, a szakácsképzésben vagy az éttermi kultúrában, hanem a fejünkben is keresendő. Váltás csak akkor lesz, ha a játszma összes szereplője hajlandó változni. S ebben nekünk, a közönségnek nagyobb szerepünk lehet, mint gondoljuk.
(A véleményem eredetileg a Magyar Narancsban jelent meg)
(Visited 162 times, 1 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

26 hozzászólás

  1. Ezt is alá lehet írni? Akkor tessék!Hetente mondok litániát egy normális zöldségpiac hiánya miatt. (Aztán jön majd a hús) Hihetetelne, hogy szinte minden zöldséges standon ugyanazokat a zöldségeket lehet kapni, és ugyanonnan. Semmi különbség. Ha valahol egy eper spanyol, akkor mind a száz helyen az. A saláta, répa szintén.Már a kofák is a legtöbb helyen a nagybanin megvett zöldséget adják tovább. A biopiac is csak részmegoldás, ugyanis elég szegényes a választék. Pedig sokan hajlandóak többet fizetni a minőségért, de nincs mit megfizetni. A kereskedelemmel is gond van, mert nem működik, a kereslet-kínálat elve. Igaz, vannak kivételek (Ági zöldséges egy vagyonért, vagy a Kulináris, és a Dolce, de lássuk be, nagyon szegényes a választék, itt inkább azt kell venni, ami éppen kapható.)A makói hagymakereskedő kinai fokhagymát csomagol…ár éve amikor a szülei Üllőre költöztek, a falu szélén mindenki káposztát termesztett. ma már mindenhol búzát(!)termesztenek Vecsés környékén, azzal ugyanis kevés a munka, és az állam támogatja. Hiába rossz minőségű, hiába nem kell senkinek. Hihetelen.Jó, szép, friss, a földtől feketéllő zöldségeket akarok, nem patyolattiszta, műtrágyában nevelt sárgarépát, és földet soha nem látó salátát. Köszönöm, hogy kipuffoghattam magam hétfőn reggel!

  2. Végre egy olyan írás a témában, aminek minden betüjével azonosulni tudok! Mindkét oldalról.

  3. C&V abszolult egytertek. Hetvegen 3 zoldsegesnel voltam mire magyar fokhagymat kaptam. Hova teszik a rengeteg makoi fokhagymat, mindehol csak kinait kapni, amit meg nem vagyok hajlando venni, mert hotzicher hogy mindenfele vegyszer van benne, hogy ne csirazzon ki mire ideer. Mi tortenik a jo minosegu magyar alapanyagokkal? Elviszik kulfoldre? En meg szerencses csagyok mert atlag kethavonta, amikor hazamegyek a szuleimhez kapok egy adag rendes zoldseget.

  4. Chili, szívemből szóltál…. Én igyekszem a helyi piacon beszerezni a zöldségeket, de itt is hallottam már olyan párbeszédet… “igaz, már virágzik, de megpermeteztem, úgyis csak a piacra lesz, eladni” – na köszi szépen. Fokhagymaügyben egyszer olvastam, hogy az igazi, magyar fokhagyma termesztése ‘macerásabb’ és nem annyira költséghatékony, mint behozni a kínait 🙁 ez sokminden másra is igaz…..És sajnos azt se feledjük, hogy a többségnek az a lényeg, hogy minél olcsóbb legyen.De remélem, hogy tényleg elindul egyfajta hullám akár a mindennapok szintjén is, mert az alapvető gondolkodásban is szükség van egy kis váltásra.sajtkukac

  5. Ez a cikk nagyon jól összefoglalja, milyen sokrétű is ez a probléma. Kezdve az Eszter és Horasz által feszegetett zöldség-kérdésen, folytatva a jelenlegi éttermi színvonalon és éttermi látogatottságon át odáig, hogy mit is esznek a magyarok otthon, családi körben. A változás szerintem is nagyon lassú lesz… el kell tűnnie egy generációnak (remélhetőleg csak ennyinek), hogy formálódjon a közízlés. Én hiszek abban, hogy a változás gyorsabbá válását segítjük elő azzal, ha a mikrokörnyezetünkben, a családunkban, a baráti körünkben elhintjük a változás/változtatás morzsáit. Pl. azzal, hogy mikből és miket főzünk. Hogy miket adunk enni a gyermekeinknek. Legyen élmény az étkezés, élvezzük az ízeket és igyekezzünk ezt az örömet minél több embernek bemutatni-átadni!

  6. Fokhagymával de megjártam a Lehel piacon! Szép füzérnek tűnt, aztán hamar megpuhult-összetöppedt az egész. Vagy csak rossz helyen keresgéltem? Ha legközelebb Bp-en járok, hová menjek, szerintetek? Mert támogatnám én a magyar termelőket, de…(Jó idejárni, tanulni.)

  7. Fokhagymával de gyakran megjártam már én is! rengeteget hozok ki belőle, mert sok fogy, az itteni pedig borzalmasan íztelen. Mostanában a Nagycsarnokban a jobb oldali soron (a turistáson) majdnem teljesen hátul, a Nagy László feliratú mézes Marikánál vettem nagyon jó minőségű, füzéreset, de külön bányásztattam ki vele, ami kint lógott, az kicsit már száraz volt. Ők azt mondják, a valódi magyar fokhagymát onnan lehet felismerni, hogy a laposabb felén az a kör (bocs, botanikusok) kifelé dudorodik (míg a kínai teljesen lapos, vagy befelé horpad)

  8. Jó a leírás Chili! Ilyen a magyar fokhagyma, vagy ahogy a piacon írják: foki 🙂Ízbolygó, én attól félek, hogy pár generáció múlva sajnos még rosszabb lesz a helyzet. A mai gyerekek szinte egyáltalán nem fognak tudni főzni, valami úri passzióként tekintenek arra a pár bolondra, aki főz otthon. Sajnos a világ erre halad, egyre olcsóbb, és több félkész, kész ételt vesznek a családok. Mostanában megy valami reklám a tv-ben, amiben egy port ajánlgatnak (maggi?) amit húsra kell önteni, és beletenni paprikát, vagy valamit. Ez pont annyi idő, mint rendes alapanyagogból elkészíteni a vacsorát. De 10 év múlva szerintem már úgy ahogy van kiveszik a háziasszonyok a mirelitpultból a teljesen kész ételt. Bárcsak ne így lenne!

  9. A jelenlegi helyzet még nem is olyan rossz, mint amitől igazán tartok. A kínai szemét elérte már a fogyasztás szinte minden területét, ne reménykedjen senki sem, hogy az élelmiszerek ki fognak ebből maradni. A kínai mezőgazdaság /inkább ipar/ előbb-utóbb sokkal többet fog termelni, mint amennyi náluk belföldön elfogy. Itthon pedig már most is csak jószerével az kapható, ami Európa szerencsésebb felén eladhatatlan, ennek a helyét pedig jó eséllyel a kínai fogja átvenni. Nem látom, hogy ki védené meg ettől a hazai piacot.Márpedig Kína most sem a gondosan megóvott környezetéről híres, ha pedig meghonosodnak az óriási monokultúrás, ipari módszerekkel művelt ültetvények /esetleg GMO-val kombinálva/, az igazán szép reményekkel kecsegtet.

  10. Eszter,Az altalad latott remkep angliaban ma mar valosag. Nem tudom szoktal e nezni spektrumot? A kozelmultban ket olyan dokumentumfilmet is lattam ami nagyon meglepett.Az egyik etkezesi diszorentaltaknak rendezett taborrol szolt. Ide olyan fiatalok es felnottek kerultek be, akik csak egy adott tipus etelt kepesek fogyasztani. ertesd: csak csoki, csak sult krumpli, csak mikros kaja, stb.Vetelkedot szerveztek nekik ahol az volt a feladata csapatoknak, hogy megkosoljanak kulonbozo eteleket mint pl. kenyer, paradicsom, garnela, huspastetom. A fogyasztoi tarsadalom odaig jutott, hogy az emberek nem kepesek normalisan etkezni. A masik sorozat arrol szolt, hogy ket molett csalad versenyzett fogyokuraban, es aki tobbet fogyott mehetett afrikaba. Ne tudd meg miket pakoltak ki a hutojukbol. Csupa keszetel, fagyasztott, mikrozhato vacak. Nemegy anyukat meg kellett tanitani fozni.Nem veleteln Gordon Ramsey mozgalma, a vissza a brit noket a konyhaba, illete Jamie Oliver iskolakajas akcioja sem. Ha 30 evvel fejletebbek lennenk, ugyanott tartanank mint ok.:( Ott most a nagy nevek probaljak visszajara forditani a folyamatot, nekunk talan eselyunk van, hogy ne meruljunk olyan melyre bele. Elnezest a wall of textert.

  11. mi pont ezért költözünk el a városból,mert szeretnénk saját termesztésű,nem mérgezett zöldséget enni(még akkor is,ha a legtöbben,akik vidéken élnek,azt mondják, majd meglátom,hogy’nem éri meg’termeszteni-és anyagilag valószínűleg tényleg nem éri meg,de hát a pénzen kívül más is van a világon alika

  12. Hello!Ritkán írok kommenteket, de volt/van ami elgondolkodtatott az írásodon.Igen. Egyetértek azzal a kezdeményezéssel, hogy minőségi alapanyagokból minőségi étel/étek kerüljön naponta az asztalunkra. Egyetértek azzal a kezdeményezéssel, hogy hazai árukat tudjunk vásárolni és ne a szemetet kelljen megvenni a piacainkon. Egyetértek azzal, hogy a vendéglátó egységek szintjén is be kell következnie némi szemléletváltásnak.De– nem értek egyet azzal, hogy egy “Hagyomány és evolúció” elnevezésű versenyen 1 darab nem sok kifejezetten MAGYAR hozzávalót és ételt nem bírok felfedezni– nem értek egyet azzal, hogy az általad említett – egyébként 2 szuper étterem – amihez úgymond szeretnénk mérni a haladást, 1 darab nem sok MAGYAR étel nem található az étlapján.Úgy gondolom – annak ellenére, hogy eléggé haladó szellemű vagyok a főzésben és kipróbálok mindent, amit lehet -, ha mi nem őrizzük a saját hagyományainkat senki nem fogja. Nem az aszpikos csodákra gondolok. Hanem pl. egy Újházi tyúkhúslevesre, mert szerintem Ő mindegyik nagy étterem étlapjára rá kellene, hogy férjen.Persze szerintem is kell a változás. Csak meg kell találni a helyes középutat.Chili leírta, hogy Németországban is ez a folyamat kb 20 év volt. Igen. De azért oda bemész egy amolyan autentikus étteremben és ugyanúgy megtalálod az ún. nemzeti ételeket, mint az ún. újítottakat is. Szerintem ezen kéne sok mindenkinek elgondolkodni. Lehet, hogy a fent leírtakat sokan nem igénylik. De akkor mi lesz a hagyományainkkal? Nekünk nem hagyomány a lazac – annak ellenére, hogy finom. SnoopyAnyu

  13. snoopyanyu:én se szólok hozzá sűrűn, de nem jól nézted a hagyomány és evolúció versenyt:)malacsült, véres hurka, szalontüdő…ezek bőven megtalálhatók a magyar konyhában, és akkor csak az 1. helyezett menüjét soroltam föl, úgyhogy legalább 3 magyar ételféle volt:) igaz nem 2 kiló paprikába meg zsírba tocsogva, de volt

  14. és akkor még1 hozzászólás, mert hamar küldem el az előzzőt:)a csalogány honlapját nézve véres hurka káposztával, almáspite ezek is elég magyarosan hangoznak nekem:)snoopyanyu legközelebb nézz körül jobban, vagy javíts ki ha a hurka nem elég magyaros:)

  15. Kassznaka hurka német eredetű étel (konkrétan sváb, de sebaj)a szalontüdő felvidéki.a malacsültért pedig bocsánat.de akkor is fenntartom a véleményem.szerintem szabad, de javíts ki, ha nem 😀Valamint nem szeretném szétcsapni Chili fórumát. Elnézést érte.A magyarosságot pedig nem a zsír és a paprika jelenti, de javíts ki, ha nem gondolom jól.(ja és az almáspite egy osztrák édesség. ami ettől függetlenül nálunk is megtalálható)SA

  16. Horasz kommentjére reagálva:Az angliai helyzet sajnos tényleg ez, és nem csak a spektrumon látható műsorokról van szó. A kollégáim akiknek nagy része Britt itt nálunk magyarországon is csak a műanyag szart eszi. Teszi ezt, mert igénytelen egy nép… komolyan a fejem tudom a falba verni, amikor megállnak mellettem a büfében és odamosolyognak… “Ohh, I am staaaaarving.. Can I have a Snickers, please?” ahelyett hogy enne inkább egy pogácsát a barma, ami árban mondjuk ugyanannyi, így attól sem kell félnie, hogy inni nem marad pénz, mert azt azért minden este kell… Ha nem is esznek, piára maradjon. Ennyit a gyarmatosító nagyhatalmakról.Ami valahol azért vicces, mert egy angol könyvesboltban a szakácskönyves rész kb akkora, mint nálunk egy közepes Libri, minden félig, vagy teljesen jelentéktelen celebritás szakácskönyvet ír, és szinte mindenkinek főzőműsora van, amit az angol anyukák fotelban ülve néznek és eszik az ecet ízesítésű chipset. Zacskósat. Ebédre.A Marks and Spencer, ami kint ugye kaját is árul, elvileg top minőség, csak saját márkás termékekkel, nem is nagyon forgalmaz olyan dolgot amit nem csak melegíteni kell. Ami meg nem olyan lásd krumpli, az pl dél-Afrikai import.Magyarország azért szerintem idáig soha nem fog eljutni, mert nép hozzáállása különböző. Mi azért szeretünk jókat enni, náluk valahogy ez mindig is sokadrangú dolog volt.. illetve legalábbis a világháborúk óta, amikoris az asszonysag a fegyvergyárakban dolgozott így ki kellett valamit találni, hogy mit csináljanak főzés helyett, hogy mégis ehessenek. Na mindegy, kicsit most én is kidühöngtem magam, sorry, ha kicsit hosszú volt meg összeszedetlen, de ilyen, amikor az indulat vezérel.. Megyek és lehűtöm magam:)Z.

  17. Csak annyit még, hogy azon nincs értelme vitatkozni, hogy mi a magyar, mert ha a hurkát nem fogadjuk el magyarnak, akkor semmit se fogadhatunk el annak, se a gulyást, se a dödölét, se a lecsót, se a csirkepaprikást, se a halászlét, se a tökfőzeléket. mindenki tudja, hogy kishazánk egy olvasztótégely, népek, és ételek olvasztótégelye. szerintem kezeljük magyar ételként azokat, amiket anyáink, nagyanyáink ismertek, főztek, ettek. Mert amit az Árpádházban ettek, azokat az ételeket már nem ismerjük, de nem is szeretnénk. Egyszer ettem egy ún. honfoglaló vacsorát, mi leginkább gabonából állt. Érdekességként megállta a helyét, de inkább mást kérek legközelebb.Az Újházyval egyetértek 🙂

  18. “Miközben világszerte a helyi, az adott évszaknak megfelelő termékeken alapuló konyhaművészet vált divatossá, nekünk többnyire arról sincs fogalmunk, hogy az alma vagy a hagyma, amit a piacon veszünk, hazai-e vagy külföldi, hogy ki és mikor termelte.”Tudtommal Európa-szerte mindenki azon sír, hogy az EU az agyonszabályozásaival hogyan veri szét a helyi piacot.

  19. c&v, az írásoddal maximálisan egyetértek, külön köszönet, hogy megemlíted, hogy a házias ételeknek és a tömegkonyhának helye van.a kommentekhez szeretnék hozzáfűzni.1. a legújabb környezetvédelmi és közgazdaságtani kutatások szerint nem mindig az a legegészségesebb és/vagy legolcsóbb, amit helyben termelnek. sokszor annyi vegyszer kell egy-egy növény termesztéséhez egy adott földrajzi helyen, hogy még mindig egészségesebb és olcsóbb (a szállítással együtt) importálni akár több ezer kilométer messziről.2. “vissza a brit nőket a konyhába” hát ettől borsózik a feminista hátam. szerintem be a konyhába azzal, aki szeret főzni, ha férfi, ha nő, ha transzszexuális. ha meg nem szeret senki egy családban, akkor lehet kötni kompromisszumot.(pláne, nem is kerültek szóba az egyedülálló férfiak és a férfi párok. nekik nem fontos a jó és egészséges étkezés?)3. a mélyhűtőből kivehető/konzerv készételek, főleg amik angliában, a marks & spencerben kaphatók :), néha csodának tűnhetnek. pl egy 14 órás munkanap után. nem muszáj mindig ezeket enni, de emlékszem, amikor gyerekkoromban külföldön éltünk, anyámnak nagyon jó volt, hogy miután egész héten főzött ránk, hétvégén közös családi program volt, utána meg kész mirelit étel (kedvencem a sztroganoff pulyka volt, emlékszem). szóval jó és hasznos is tud lenni az ilyen.

  20. Juli, persze, jó az a készétel, egy fárasztó nap után, de amikor állandóan azt esznek? Ír anyuka állt előttem 3 gyerekkel, a hatalmas bevásárlókocsiban csak és kizárólag készétel volt és fagyasztott ételek, mindegyik típusból 2-3, valamint több nagy palack üdítőital és hozzá pelus. Sehol egy zöldség, sehol egy gyümölcs, még fagyasztva sem. SEMMI! Alighanem soha nem ért rá főzni a 3 gyerek mellett. Vagy a legutóbbi angol csirkés dokfilmben a népszerű szakács megmutatta, hány ételt hozhatsz ki egy sült csirkéből, és a mama, akinek ugye, egy egész család étkeztetése lenne a gondja, döbbentem nézte, megjegyezve: jé, én csak a mellét szoktam leszedni…Nő, nem nő, tökmindegy, nem tud főzni, sok vackot eszik az angol.Bocs az offért.

  21. Elnézést a késői reagálásért, és köszi a sok értékes felvetést. Ez alapvetően egy elég rövid és felületes összefoglaló (terjedelmi korlátok miatt), több pontjáról órányi véleményem van, napokig lehetne ezekről a dolgokról beszélni. Néhány rövid gondolat:1. kínai dömpingáru -azt hiszem, ez ellen irreális harcolni -ez van, lesz, kereslet is mindig lesz rá. A másik oldalról próbálnám inkább megközelíteni. 2. Mi a magyar étel? Van erre mindenki által elfogadott, objektív definíció? A fogalom szerintem egyrészt elég tág, másrészt szubjektív, mivel kultúrától, családi háttértől is függ -erről biztos érdekes eszmecseréket lehetne folytatni.3. Műfajok. Házi főzés-kisvendéglő-csúcsétterem -szerintem fontos, hogy ezeket a megfelelő helyükön kezeljük -egy-egy kérdést nyilván más megközelítésben kell nézni egyik, vagy másik műfajban. Míg mondjuk egy csúcskonyhában a hagyománynál fontosabb lehet a kreativitás, a konyhafőnök személyes gasztronómiai víziója és a perfekcionizmus, addig a háztartásban adott esetben az anyagi, vagy logisztikia szempontok állhatnak első helyen.

  22. Sziasztok,azért az angliai körképhez az is hozzátartozik, hogy ott ha akarod, még a TESCO-ban is tudsz venni ‘organic’ minőségű bármit (sajt, keksz, csoki, tényleg minden) ami még csak nem is sokkal drágább mint a többi. ÉS mindenre rá van írva, pirossal, hogy milyen allergént tartalmaz, ami nagy segítség annak (pl. nekem) aki mindent mániákusan böngész az összetevők végett, lévén 2 allergiás gyermeke….Emellett persze az anyukák többsége totál hülyének nézik a kint élő 3gyermekes barátnőmet, aki szinte minden nap főz…. sőt, süt is 🙂Szóval az a szomorú, hogy ott megvan a lehetőség, sokan mégsem élnek vele… Nálunk viszont időnként a lehetőség sincs meg, vagy ha igen, azt nem mindenki engedheti meg magának.sajtkukac

  23. “Váltás csak akkor lesz, ha a játszma összes szereplője hajlandó változni.”Azt hiszem, hogy ez a magyar gasztronómia jövőjét illető legreálisabb és legvelősebb megfogalmazás. (Sok ideig örlődhetett, amíg ezt a formát kapta 🙂SnoopyAnyu: “…nem értek egyet azzal, hogy egy “Hagyomány és evolúció” elnevezésű versenyen 1 darab nem sok kifejezetten MAGYAR hozzávalót és ételt nem bírok felfedezni.”Stavangerben ( az Európai Bocuse d’Or-on) a lazac és a bárány lesz a nyersanyag. Innen a lazac – mint az evolúció alapanyaga 🙂 A(z újévi) malac pedig a hagyomány 🙂A Michelin csillagos étterem elsősorban a pénzes gasztroturistákhoz szól. Mint ilyen, a modern országkép egyik alappillére. Ebből kiindulva képzeljük el azt, hogy Tiranában hamarabb lenne, mint Budapesten. (Vagy… inkább ne képzeljük el…) :-))

Hozzászólás a(z) Gelencsér László bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük