Zöldfűszeres tojáslepény

„Last recept
Három-négy órára tegyünk a hűtőszekrénybe egy üveg jófajta vodkát. Fekete kenyeret, heringet, savanyított uborkát és gombát vágjunk apró falatokra, és rendezzük el egy tányéron. Apró kupicákból jéghidegen igyuk a vodkát. Az első pohár után ne együnk semmit, a második után csak a kenyérből vegyünk, a harmadik után minden megengedett

 

Ezzel a recepttel zárul Vladimir és Olga Kaminer: A Nagy Szovjet Fazék – a szocializmus konyhaművészete című könyve, amelyet a múlt heti Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon vettem meg, és dedikáltattam is, amikor barátnőmmel itt bóklásztunk (és ahol a könyvvásárlási lázunkat viszonylag hamar lehűtötte a tömeg, a levegőtlenség és a szerencsétlen helyszín). Az orosz Kaminer 17 éve él családjával Berlinben. Németország egyik legfelkapottabb fiatal írója, a könyveket pedig csak úgy ontja magából. Szinte szó szerint, saját elmesélése szerint az írás számára alapvetően időtöltés, amely nagyrészt vonaton, szállodákban, várakozás alatt történik („Otthon soha nem írok, ott mindig van valami dolgom”). Régebbi történetei bevallása szerint azért olyan rövidek, mert mindig lemerült a laptop-ja. A fesztiválon a vele való beszélgetést is meghallgattam, amely jó lehetett volna, ha a tolmácsolás nem szedi szét az egészet. A moderáló újságíró felkészült volt, és kiváló kérdéseket tett fel, a tolmácsoló hölgy azonban sem lendületében, sem stílusában nem tudta visszaadni a szerző laza, velős, cinikus és néha provokatív megfogalmazását. Sajnos ez a könyv fordítására is jellemző, amely pont az eredeti (német) szöveg hangvételét nem igazán adja vissza. A Kaminer honlapján olvasható bevezető eredetiben pl. ezerszer viccesebb, mint magyarul.
 
A tíz + három rövid történetből álló könyv egyébként rendkívül szórakoztató, komoly irodalmi értéket nem kell benne keresni, de ez nem is célja, ellenben jó nagyokat lehet rajta röhögni. Én egy Budapest-Brüsszel repülőút alatt végeztem ki. Gasztronómiai szempontból is elég komolytalan, a receptek alapján azt gondolom, hogy Olga Kaminer túl sokat nem főzőcskézhet otthon. Ha valami felkelti az érdeklődést, annak pontos elkészítésének érdemes utánanézni valami színvonalas szakkönyvben, pl. a Könemann-os orosz-ban.

 

Engem pl. a kükü izgatott. Ez az Azerbajdzsán-ról szóló fejezetben található –töredelmesen bevallom, erről az országról Bakun és a fenomenális Aziza Mustafa Zadeh énekesnőn kívül nem sok dolog jutna eszembe. És lám-lám, még a küküt is megtaláltam. A Könemann könyv teljes fejezetet szán a konyhájuknak (izgalmas, törökös), de itt, vagy itt (oroszosoknak, a 4. recept) is van autentikus kükü. Ami valójában nem más, mint egy zöldfűszeres fritatta, vagy omlett. Az eredeti leírások szerint egyben sütik, és felszeletelik, én muffinsütőben egyedi adagokat gyártottam. Nem tettem bele a legjellemzőbb fűszert, a koriandert (csak azért, mert koriander utáló evett belőle), tettem bele ellenben friss chilit és szárított paradicsomot, amely viszont nagy valószínűséggel nem tartozik az azeri konyha legelterjedtebb hozzávalói közé. Ettől még remélem, nevezhető kükü-nek. A kükü finom. (Persze mi nem az, amiben csomó újhagyma és spenót van) Már háromszor készítettem. A kükü kényelmes is és gyorsan megvan. Kükü akár reggelire is. (vkf IV. szombaton!) Ezt a küküt Kaminer valószínűleg nem ismerné fel.

Jut eszembe, bízom benne, hogy az “ü” betű mindenkinél annak látszik…

Recept

Hozzávalók (2 személyre)

3 tojás
4-5 szál újhagyma
fél csokor kapor, felaprítva

kb. 15dkg friss spenót, megpucolva, csíkokra vágva
(opcionális: fél csokor friss koriander)
4 szem szárított paradicsom
fél chilipaprika, kimagozva, karikázva
só, bors
olívaolaj,
kb. 1ek olvasztott vaj

A sütőt előmelegítem 180C-ra. A megtisztított újhagymát vékony karikákra szeletelem (picit a zöld részéből is). Egy serpenyőben olívaolajon néhány percig pirítom az újhagymát, amikor kissé üveges, rádobom a friss spenótot, megfonnyasztom. A kaprot, (és a koriandert) felaprítom. A paradicsomot vékony csíkokra szeletelem, a chilit felkarikázom (elhagyható). A tojásokat villával felverem, és egy edényben összekeverem az összes hozzávalóval. Bőven sózom, borsozom. Egy muffin tepsi mélyedéseit kikenem olvasztott vajjal, mindegyikbe 2-2 ek tojásos keveréket teszek. 10 percig sütöm. A végén a sütőt átkapcsolom grillfokozatra, és néhány percig sütöm, hogy a teteje megpiruljon. Langyosan tálalom. (3 tojásból hat darab lesz).
 
 
 
 
 
 
(Visited 1 085 times, 3 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

3 hozzászólás

  1. Aki szeretné kipróbálni a küküt, annak ajánlom a Marquis de Salade éttermet, Bp. Hajós utca 43. szám alatt, ahol azerbajdzsáni és orosz ételeket készítenek. Két féle kükü is van. További részletek: http://www.marquisdesalade.hu Sok szeretettel várunk mindenkit, akit érdekelnek a kaukázusi ízek! 🙂

  2. < HREF="http://www.branddaze.com/" REL="nofollow">Air Jordan Shoes<>, < HREF="http://www.branddaze.com/" REL="nofollow">Nike Jordan Shoes<>, < HREF="http://www.branddaze.com/" REL="nofollow">Nike Air Jordan<> Shoes,< HREF="http://www.branddaze.com/" REL="nofollow">Jordan Whoesale<><>.<> <> < HREF="http://www.jordanshoesmall.com/" REL="nofollow">Nike Shoes<>: Shoes like < HREF="http://www.branddaze.com/" REL="nofollow">Air Jordan<> Shoes, < HREF="http://www.branddaze.com/" REL="nofollow">Air Jordan<>, < HREF="http://www.cooljordanshoes.com/" REL="nofollow">Nike Jordan<> Shoes, < HREF="http://www.feetsource.com/" REL="nofollow">Nike Air Jordan Shoes<>, < HREF="http://www.branddaze.com/" REL="nofollow">Jordan shoes<>, and many other < HREF="http://www.nikejordanshoesonsale.com/" REL="nofollow">Wholesael Nike Shoes<> are reviewed.

Hozzászólás a(z) wholesale air jordan bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük