Jajj, karácsony. (+Narancskrém)

Hm, a naptár szerint december 15. van, egészen pontosan 9 nap múlva esemény, nálam pedig karácsonyi menünek híre-hamva sincs. Az igazság pedig az, hogy nem is nagyon fogom túlzásba vinni…Magyarázkodás No. 1.: nem nekem kell kitalálni. Ill., ha részben mégis, akkor viszonylag utolsó percben fog megtörténni, ezért mai napon konkrétan fogalmam sincs, hogy mi lesz a menü, 2. A karácsony nálam egy bonyolult logisztikai, kvázi turné-jellegű művelet (amelyben hatalmas piros bőröndök, repterek, országok kavarognak), ezért mindig az adott helyzeten belül tudok csak gondolkozni, nem tervezek.

Egyébként az a véleményem, hogy a karácsony tipikusan nem a „villantós vacsorák” (copyright by Szindbádék) és kísérletek időszaka, szerintem ilyenkor inkább a családi receptek és hagyományos fogások kerülnek előtérbe. Minden kis családnak megvannak a saját maga karácsonyi fogásai, amelyek valakihez, vagy valamihez kötődnek, vagy egész egyszerűen mindig így voltak/vannak. Lehet, hogy ez az egyiknél kocsonya, a másiknál rántott hal, a harmadiknál meg töltött káposzta. Persze, egy-két újítás minden évben bekerül, de az alapelemek és a rituálé a legtöbb helyen mindig ugyanaz.

Persze természetesen szívesen részt veszek az aktuális gasztroblogos körkérdésben, amelyet ezúttal Dalla Cucina-tól kaptam meg –az a kérdés, hogy mi lesz az a bizonyos karácsonyi menü. Tehát: menü 1: évek óta pulykasült+majonézes krumplisaláta. Menü 2: itt nagy valószínűséggel lesz némi szerepem a főzésében, de még nem tudom, majd utólag elmesélem.
Ha itt most, azonnal kellene megmondanom, akkor legesélyesebb a következő lenne: előétel: libamáj valamilyen módon, főétel biztosan hal, lehetőleg nem édesvizi, (kivéve pisztráng), desszertnek valami nagyon csokis (jut eszembe, van egy isteni csokoládé parfé receptem, lehet, azt kéne….)

Ja, meg persze mindig van rengeteg aprósüti (vaníliás kifli, mandulaforgácsos rúd, citromos félholdacska, stb.), amelyekre nehéz nem rájárni. A bejgliért nem vagyok oda. Hogy azért mondjak valami értelmeset, használhatót is, tavaly karácsony óta rendszeresen készítem ezt a narancskrémet (a képen az idei adag), ebből érdemes előre legyártani egy adagot, mert nagyon sok mindenre felhasználható, vészhelyzetben is. A hűtőben egy hétig eláll, a mélyhűtőben pedig 2 hónapig. A tojásból, cukorból, vajból készülő krém az angoloknál hagyományosan citrommal készül (ez az a bizonyos lemon curd), ezt variáltam át narancsos ízűre. Lehet piskótába tekerni, kosárkákat megtölteni vele, nekem az egyik kedvenc felhasználási módom az a tavalyi díjnyertes aprósüti (a narancskrém receptje is itt található), amely szerintem kiváló karácsonykor, nálunk mindenesetre tavaly hatalmas sikere volt.

PS. Szó van most nálunk valami korhely halászléről (egy barátunknak szeretnénk megfőzni, aki évekkel ezelőtt egy étteremben evett ilyet, és azóta emlegeti). Ha van esetleg valakinek kipróbált, bevált receptje, azt szívesen fogadom, interneten már körülnéztem.

No, kitől nem kérdeztek még? Lila Füge pl. mit eszik karácsonykor?

Más: ha cipők, táskák, shoppingolás, szakácskönyv- és étteremtesztek között fel-felbukkanok néha, ne lepődjetek meg. Elindult a velvet tejbenvajban életmódblogja.
(Visited 968 times, 1 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

12 hozzászólás

  1. Szia Chili! Átnéztem a Velvetre, megláttam a sushi képét és majdnem a klaviatúrára cseppent a nyálam! Már tudom mit eszek ma! Boldog Karácsonyt! Üdv: Bora (Brüsszelben járva-kelve keresem azt a dolgos kezedet, amit Nemisbéka feltett a blogára, a közös portyátokra pedig külön irigy vagyok! :)))

  2. Kedves Chili,nagyon irigykedem tudományodra:) Gratula mindenhez!! Kérdés: el szeretném készíteni a narancskrémedet és nem értettem a leírásból, a narancs héjával mi lesz? Belekerüla krémbe, vagy csak belefőződ és kidobod? Ugyanis látok apró héjdarabkákat is a fotón.Köszi:)

  3. Szia ágni, abszolút jogos kérdés. Még fejemben is volt, mert tavaly is felmerült, aztán elfelejtettem. Szóval: a narancshéj benne van a legelejétől kezdve. Ha nagyon jó reszelőd van, ami egész finomra, vékonyra reszeli a narancshéjat, akkor szerintem nyugodtan benne lehet hagyni, nem zavaró.(a képen így van). Ha durvábbra reszel, vagy Téged zavar, akkor a kész krémet a legvégén paszírozd át egy szűrőn, és akkor teljesen sima lesz.

  4. Szia! A narancskrém egyszerűen isteni. Nem tudok betelni vele. Köszi! A linzerbe sajnos tényleg csak keveset lehet tenni és így szerintem nem érvényesül igazán. Én a linzerhez kanalazva fogyasztottam. 🙂

  5. Szia, ha ebben az írásban rákattintasz a “díjnyertes süti” szóra, az odavisz az angol nyelvű íráshoz, annak pedig rögtön az első sora a recept magyar nyelvű verziója

  6. Szia!
    Én tortába szeretném tölteni ezt a narancskrémet. Véleményed szerint mehet bele? Az állaga miatt kérdezem, mert a képen elég folyósnak néz ki.
    Üdv: Eszter

Hozzászólás a(z) Ágni bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük