Ricottás-áfonyás mini palacsinta


Azt hiszem, az akkut konyha- és főzéshiányomat az elmúlt egy-két hét után a hétvégén, jobban mondva konkrétan egy péntek délután sikerült csillapítani. Szombaton csupa partytime – évadnyitó brunch és lakásavató – mindkettőhöz természetesen vállaltam némi gasztronómiai hozzájárulást. (A két party egy nap picit logisztikai kihívás volt, de annál jobb) A brunch-ra (erre vittem múltkor a narancsos-csokis sütit) a sült paprika salátát rendelték, de édesség téren szerencsére engedélyezték az újítást, úgyhogy ezt a ricottás-áfonyás mini palacsintát vittem. Elfogyott.

A lakásavatóra, amely véletlenül pont ugyanaznap volt, csak este (és 250 km-el odébb) olyat kellett vinni, ami túlél egy 2,5 órás autóutat. (Végig azon izgultam, nehogy pont most történjen valami, vizualizáltam, amint party szerelésben a rendőröknek kinyitom a kolbász szagú csomagtartót…) A lakás avatója kapott sok szeretettel egy hatalmas „Ungarische Salami” tálat, tálastól, celofánnal, nagy piros masnival átkötve. Otthonról hoztam természetesen mindent, úgyhogy téliszalámi, kétfajta kolbász (Hartai és csípős mangalica) és füstölt libamell volt rajta. Német vendéglátóm nagyon örült, de előrevetítette, hogy a többségben francia nemzetiségű hímnemű vendégei szerinte hozzá sem fognak nyúlni, mert annyira vigyáznak a vonalaikra, hogy kizárólag a felszeletelt sárgarépát fogják fogyasztani. (pedig a libamellen nem is mertem rajtahagyni a zsíros részt..). Természetesen utolsó morzsáig elfogyott minden. Kaptak még egy nagy adag diókrémes palacsintát (20 palacsintát sütöttem, megtöltöttem, majd mindegyiket három azonos darabra vágtam), amelyből szintén nem maradt egy darab sem.

A délelőtti brunch-ra pedig ricottás-áfonyás mini palacsinta. Ez hasonló, mint egy amerikai palacsinta, csak sokkal, de sokkal finomabb. Bevallom, azért egyáltalán nem rajongok, túl nehéz, túl pufók, túl semmilyen, soha nem szoktam csinálni. Ez a ricottás változat ellenben isteni, a túrótól könnyű, krémes a tésztája, a narancshéjtól pikáns, a pont az „i”-n pedig természetesen az áfonya. Mélyhűtöttet használtam, ez biztosította, hogy a gyümölcs nem folyt szét kékre, hanem megtartotta a formáját és színét. Tudom, hogy otthon nem nagyon kapható áfonya, ott mélyhűtött málnával készíteném, szerintem azzal is zseniális lehet. Mellé zöldcitrommal, mézzel és vaníliával kikevert joghurt volt. Receptből milliónyi van, én Petra receptjét vettem alapul, aki az Olive magazinból vadászta, továbbá hasonló recept megtalálható a Good Food szeptemberi számában is. Picit azért módosítottam. A korrektséghez hozzátartozik, hogy a kisütése rendkívül idegőrlő, mivel nem lehet normálisan megfordítani, annyira lágy a tészta. Kizárólag stabil idegállapotban javasolt nekikezdeni. Főleg a dupla adagnak. A kulcsszó bátorság. Merjünk. Hirtelen mozdulattal (és lehetőleg egy széles késsel, vagy lapáttal) kell megfordítani, így is folyik, de másképp nem megy.

Recept

Hozzávalók (kb. 16db)

35dkg ricotta, szobahőmérsékleten
2dl tej
4 tojás, szétválasztva
14dkg liszt
10dkg cukor
1tk sütőpor
fél narancs reszelt héja
fél vaníliarúd kikapart magja, vagy 1tk vaníliakivonat
25dkg mélyhűtött áfonya, vagy málna (fagyott állapotban)

A ricottát simára keverem a tejjel és a tojássárgájával. Beleszitálom a lisztet, hozzáadom a sütőport és a cukrot, ill. a csipet sót. Belekeverem a narancs reszelt héját és a vaníliát. A tojás fehérjét kemény habbá verem, majd óvatosan beleforgatom a masszába. Hozzáadom a fagyott áfonyát (vagy málnát) –ez a sütés alatt pont jó állagú lesz, nem kell előtte felolvasztani. Serpenyőben olajat hevítek, majd 2-2 evőkanálnyi adagokat teszek bele. Amikor látszik, hogy az alja pirul, a teteje pedig kezd szilárdulni (mindig folyós marad egy picit), hirtelen mozdulattal megfordítom és a másik oldalát is aranybarnára sütöm (végig közepes lángon). Kikevert joghurttal tálalom (vagy ha desszert, akkor vaníliafagyival).

(Visited 1 748 times, 2 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

16 hozzászólás

  1. irtó jól hangzik, már régóta gondolkoztam, mire is lehetne használni a ricottát 🙂áfonyát manapság már nem lehetetlen beszerezni, a kaisersben szinte mindig van, bár nem mélyhűtött, hanem friss.az viszont feháborító, h újabban egyszerre több fantasztikusan étvágygerjesztő fotót is felteszel! 🙂

  2. Le a kalappal ennyi, korlátozott időintervallum alatt elkészített finomság láttán! A szalámitál rendkívül kreatív ajándékötlet, és mennyire stílusos egy foodie-tól.

  3. Azt szeretném kérdezni, hogy sima túró is jó ricotta helyett? Amit nem biztos, hogy be tudok szerezni.Vagy ha nem, akkor nem tudsz Bpesten egy helyet, ahol lehet ricottát kapni?Köszi,Anikó

  4. Az olasz ismerőseim többek között a ricottat párolt spenóttal és tojással összeállitott tölteléknek használják, lehet belőle “spinach and ricotta lasagna”, de töltenek vele nagy alakú (fél tenyérni) kifőzött kagylótésztát, majd azt tepsibe rakva izlés szerinti szósszal leöntik és sajttal megszórva sütik meg, de ugyanigy a puff-pastry-t (rétestészta?)) is (többek között) ilyen töltelékkel sütik.

  5. Az olasz ismerőseim többek között a ricottat párolt spenóttal és tojással összeállitott tölteléknek használják, lehet belőle “spinach and ricotta lasagna”, de töltenek vele nagy alakú (fél tenyérni) kifőzött kagylótésztát, majd azt tepsibe rakva izlés szerinti szósszal leöntik és sajttal megszórva sütik meg, de ugyanigy a puff-pastry-t (rétestészta?)) is (többek között) ilyen töltelékkel sütik.

  6. Ez a minipalacsinta nem csak melegen/langyosan finom? Mindig dillemázok, ha “összedobjuk a kaját és azt esszük” buliba megyünk, hogy mit is vigyek, mert szerintem egy halom étel csak frissen, azon melegében élvezhető. Te hogy oldod meg a melegen tartás kérdését? Szivesen vennék hasonló ötleteket, mert Te úgy tűnik ebben is járatos vagy. A fotók ismét gyönyörűek! Üdv: Bora

  7. Anikó, inkább ricottával csináld, a sima túró túl száraz ehhez, más állagú lenne. nagyobb közértekben lehet otthon is kapni.Kanga,ó igen,spenótos ricottás dolgok igen jók tudnak lenni!Puff pastry=leveles tészta.Bora, persze, sokkal jobb frissen, langyosan, de teljesen jó hidegen is.Alapvetően nem szeretek olyat vinni party-ra, amit melegíteni kell, ha muszáj, akkor vagy mikró, vagy olyan kapható alufólia tálcán viszem, amit be lehet tenni a sütőbe.

  8. Kb. 3 napja jártam előszöra blogodon és teljesen beleszerettem. Nem is tétováztam sokat, rögtön beszereztem mindent és nekiálltam a palacsintának.Elsőre elég nehézkesen ment a forgatás, de hamar bele lehet jönni. A végeredmény egyszerűen fantasztikus! Párom imádta!Persze a cirtomos szeletet is megsütöttem . 🙂 Eredmény: tökéletes.

  9. Kipróbáltam túróval, és áfonya helyett szederrel, mert az volt itthon. Az egy éves lányom úgy falta, hogy nyelni is elfelejtett, csak harapta és harapta… 🙂 Megcsinálom majd ricottával is, ha kapok, kíváncsi vagyok a különbségre. Gratulálok a blogodhoz, nem bírom nem olvasni…

  10. Ezt a receptet tuti kipróbálom. Bár áfonyát tényleg nem lehet kapni, talán a fagyasztott szeder is jó hozzá (remélem :)) Ricottát a nyugati-téri Kaisers-ben (Pesten-persze) mindig lehet kapni. Ez az alapja a sziciliai cassattának is. Imádom!

  11. Megcsináltam.és nagyon fincsi volt!Igaz,áfonya nem volt benne,de joghurttal ettük,meg eper lekvárral.Így egy picit a túró gombócra hasonlított.A megjegyzésem csak annyi lenne még,hogy az eredeti receptben nem írtad hogy mennyi olaj kell…Hát kevéske is elég,éppenhogy.És ennek kifejezetten örültem!Na meg ha valakinek ez segítség :a 14deca liszt az kb.20 evőkanála 7deca cukor pedig kb.5 evőkanál (a cukor ugyebár nehezebb)Nagyon szépen köszönjük!Egyszerű, gyors, és finom!:)

  12. Fagyasztott áfonyát sikerült kapnom, viszont itthon már nem fagyasztottam vissza, és csak másnap tudtam időt szentelni a palacsintasütésnek, így felolvadt az áfonya – kerek és szilárd maradt, és sütés-hirtelen-forgatás közben szerte-szét gurultak a tésztából a serpenyő szélére és azon kívülre is 🙁 Nekem csak bő olajon működött, mert egyébként odakozmálni volt hajlamos….ricotta helyett cottage-cheese-t találtam csak a boltban, ezzel készítettem…tényleg macerás, de az íze isteni!

  13. Végre ez is sorra került. Túróból. Mert hogy a belváros szuperdrága, széles választékú közértjeiben nincs ricotta. De: az OKÉ túró jó cucc. Nedves és íze is van. Meg egy kis 10%-os török joghurtot ugye semmibe nem árt belekeverni…
    Zsófika, a diétás blogod egyik legjobb darabja, szerintem!
    GyN

Hozzászólás a(z) chili&vanilia bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük