Sütőben sült, napraforgómagos rántott csirke

A „Szívügyünk a diabétesz” kampány első receptvideójában a vasárnapi ebéd kérdését járjuk körbe a kezdeményezés dietetikusával, Csikai Claudiával. A tapasztalatok szerint az egyik leggyakoribb kihívás, hogy egy nagy családi eseményre hogyan lehet úgy főzni, hogy az mind dietetikai mind kulináris szempontok szerint is megállja a helyét. Az én ajánlatom: sütőben sült, fűszeres-napraforgómorzsás rántott csirke, köretnek pedig krumplipüré helyett karfiolpüré, sült krumpli helyett sült zeller, majonézes krumpli helyett fokhagymás-joghurtos céklasaláta. A kampány célja a cukorbetegséggel kapcsolatos tudatosság növelése, és az érintettek, valamint családtagjaik támogatása információval és pozitív motivációval.

Íme, a sütőben sült rántott csirke receptje:

Sütőben sült, napraforgómagos rántott csirke
Hozzávalók (4 adag)

500 g csirkecombfilé
só, bors
100 g darált dió
100 g darált napraforgómag
1 kávéskanál őrölt pirospaprika
(esetleg füstölt paprika)
1 kávéskanál őrölt római kömény
(aki nem szereti, más fűszert is tehet bele)
2 tojás
olívaolaj

A sütőt előmelegítjük 180C fokra (légkeverés). Elkészítjük a morzsát (ebből akár készíthetünk egy nagyobb adagot is, mert dobozban egész jól eláll). A magokat apríthatjuk aprítógépben is, de tapasztalatom szerint a legjobb állagot akkor érjük el, ha kézi darálóval daráljuk a magokat, így valamivel rusztikusabb, viszont ropogósabbra is sül. A darált magvakat összekeverjük a fűszerekkel és sóval, félretesszük. A csirkecombfiléket (lehet csirkemell is, de a comb mindig szaftosabb lesz) vékonyra szeleteljük (klopfolni nem kell), sózzuk. A két tojást felverjük, majd a hússzeleteket először ebbe, aztán a fűszeres morzsába forgatjuk. Egy tepsit leterítünk sütőpapírral, megkenjük kevés olívaolajjal. Rátesszük a bepanírozott húsokat, csepegtetünk rá pár csepp olajat (tényleg minimálisat, mert a magok olajtartalma is kisül). Kb. 35 percig sütjük, amíg megpirul.

(X) #szívügyünkadiabétesz # Boehringer Ingelheim #támogatotttartalom

(Visited 2 436 times, 2 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

One comment

  1. Ha tetszett a sutoben sult rantott csirke receptje, akkor csekkoljatok a videoinkat, exkluziv tartalmakert pedig lajkoljatok minket a Facebookon, es kovessetek minket az Instagramon ! A receptek mentesehez illetve a hozzavalok kezelesehez be kell lepned az oldalra vagy regisztralnod kell ha meg nem hoztal letre profilt.

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük