Egy üveg mindenség: erdélyi zakuszka Gálfi Kingától

Számomra az egyik legjobb dolog az életben: szemtanújának és részesének lenni annak, amikor valaki egyszer csak rátalál a saját útjára. Valakinél ez hosszú évek tudatos keresésének és tervezésének eredménye, másnak egy váratlan, véletlen, vagy véletlennek tűnő fordulat következménye, vagy éppen egy válságidőszak által kiváltott élethelyzet hozománya. Az azonban biztos, hogy szokott ennek lenni egy fogható pillanata, ami maga a varázslat. Ezt azért tudom, mert olyan szerencsés vagyok, hogy az elmúlt évtizedben több ilyennek lehettem tanúja. Akit megérint ez a felszabadító erejű flow, az többnyire megszépül, az elszántságtól és a csillogó tekintettől vitalitást, harmóniát és erőt sugároz az arca.

Ez történt pár hónapja Gálfi Kinga esetében is. Kingát régóta ismerem, a szakmában sokan ismerik szorgalmas háttéremberként, aki dolgozott főzőiskolákban, séfek mellett, rendezvényeken, az utóbbi néhány évben pedig Giuseppénél, a Buono olívaolaj- és tésztaszaküzletben találkozhattak vele sokan. Idén nyáron, amikor találkozóra hívott Kinga, már a telefonban éreztem, hogy ezúttal nem csak a szokásos kávézásra kerül sor, izgatott hangjából kihallottam, hogy fontos mesélnivalója van. Soha nem fogom elfelejteni azt a pillanatot, amikor a Café Gianmario teraszán elővette a táskájából, és átadta azt a gyönyörűen megtervezett üveg, saját készítésű erdélyi zakuszkát. Abban az egy üvegben minden benne volt: az erdélyi gyökerei, a gasztronómiai körökben, üzletekben gyűjtött tapasztalata és tudása, a séfek és termelők szeretete, akikkel dolgozott, a karantén alatt felfedezett kertészkedés és zöldségtermelés, a jó minőségű, termelői alapanyagok tisztelete. Ott volt a kezében ez a kész brand, a hitelesebbnél is hitelesebb tartalommal, gyönyörű cimkével, amit Borsa Aliz grafikus tervezett számára, és amihez Aliz segítségével Kinga maga rajzolta a motívumokat. Az, hogy utána a nyár folyamán két hónap alatt önállóan az összes engedélyt, őstermelői igazolványt és a szükséges adminisztrációt kisujjból elintézte, már a legtermészetesebb volt.

Kinga csíkszeredai származású, 2003-ban érkeztek férjével Magyarországra. Pár évvel később az utolsó húszezer forintját egy fejvadász cégnek fizette be, így közvetítették őt ki az akkori Magyar Konyha laphoz, ahol takarítóként kezdett el dolgozni. A lap tulajdonosai később további vállalkozásokat, többek között főzőiskolát is alapítottak (a későbbi, egykori Esszencia Főzőiskolát), Kingát pedig vitték magukkal, és egyre komolyabb feladatokat bíztak rá. A zakuszka az édesanyja receptje, évtizedek óta főzi, és mindig ő látja el vele az összes barátot, akik rajonganak érte. A történetben nem lehet nem megemlíteni férjét, Gálfi Szabolcsot, aki nem csak a legkitartóbb zakuszka-kóstolója, hiszen a termékké való fejlesztés óta folyamatosan finomhangolták a receptúrát, az arányokat (és aki együltében elpusztít egy egész üveggel), hanem a legnagyobb támogatója is, aki maga buzdította Kingát arra, hogy közösen találják ki, hogy mi az az út, ami a legboldogabbá tenné.

A válogatott, kistermelői zöldségekből főzött, erdélyi, családi recept alapján készülő Gálfi Zakuszka mostantól tehát életre kelt, és a következő helyeken tudjátok megvenni, fogadjátok szeretettel és kíváncsisággal:

Gálfi Zakuszka – Kingánál közvetlenül, a Facebook oldalon lehet tőle üzenetben rendelni, érdeklődni.
Babka Deli – a Babka Budapest Móricz Zsigmond körtér 7. alatt található kis delijében
Buono.hu – Giuseppe Scaricamazza tészta- és olajszaküzletében

Full disclosure:
Kinga hét éve a kulináris asszisztensem, jobb kezem, többszáz (inkább ezer feletti) főzőműsorban, forgatáson, rendezvényen támogatta a munkámat, szinte az összes szakácskönyvemhez ő segített lefőzni a többszáz receptet, ő az, akiben maximálisan megbízom, ha hozzávalókról, alapanyagbeszerzésről, bevásárlásról van szó, az egyik legszorgalmasabb, legtisztességesebb és legjobbszívűbb ember az életemben, az évek során pedig barátságot is kötöttünk. Kérlek tudjátok be ennek, hogy ez a bejegyzés és ajánló a szokásosnál személyesebb és érzelmesebb lett.

(Visited 3 631 times, 16 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük