Tripla mákos szilvás gombóc

Az egyik legfinomabb házias fogás, igazi szezonja pedig éppen kezdődik. Friss szilvával a legjobb, de a sűrű – noszvaji, vagy panyolai – szilvalekvárral töltött változat is nagyszerű. Nagyon fontos, hogy a megfelelő fajtájú – szétfővő, lisztes – burgonyát használjuk, ezen áll, vagy bukik a gombóc. A gyümölccsel készülő gombócokat valóban minden környező ország a magáénak tudja, szinte ugyanezekkel találkozunk Ausztriában, Csehországban és Lengyelországban is. Náluk a burgonyás tésztás verzió mellett kedvelt a túróval gyúrt tészta is. A tálalásnál már azért akadnak különbségek, a csehek például az összes gombócukat olvasztott vajjal és morzsolt túróval, gyakran mákkal adják. Az alábbi szilvás gombóc klasszikus kedvenc, egy apró, mákszemnyi újítással: a mák rögtön három különböző módon kerül bele: a tésztába mákolaj és pirított mák formájában, valamint a tetejére daráltan. Kiválóan passzol a szilvához. A gombócokat remekül le lehet fagyasztani, de csak úgy, hogy először egy nagy tálcára helyezve egyesével lefagyasztjuk, és csak utána tesszük zacskóba vagy dobozba (különben egy nagy tömbbé állna össze az egész).

Tripla mákos szilvás gombóc
Hozzávalók (kb. 20-25 gombóchoz)

1 kg szétfővő burgonya (sárga héjú, pl. Ella fajtájú)
1 egész tojás
2 evőkanál mákolaj
(vagy helyette libazsír)
kb. 25-30 dkg liszt és még egy kevés a szóráshoz
2 evőkanál búzadara
2 evőkanál pirított, egész mák
25 szem szilva, kimagozva
(vagy 50 dkg sűrű szilvalekvár)

Tetejére:
10 dkg vaj
20 dkg friss kenyérmorzsa (vagy panko)
8 dkg darált mák, porcukorral elkeverve

1. A burgonyát egészben, héjában, sós vízben, fedő alatt (kb. 40-50 perc alatt) teljesen puhára főzzük. A meghámozott, forró krumplit krumplinyomón átnyomjuk, annyira hűtjük le, hogy kézzel hozzá tudjunk nyúlni.

2. Hozzáadjuk a tojást, a mákolajat (vagy libazsírt), az átszitált lisztet, grízt, a pirított mákot és a sót. Gyorsan összedolgozzuk, bucivá formázzuk.

3. A bucit két részre osztjuk. A bucikat lisztezett gyúródeszkán hengerré formázzuk, majd levágunk egy darabot. A tenyerünkben kilapítjuk, és a korongokat megtöltjük egy-egy szilvával, majd gombóccá formázzuk.

4. A gombócokat forró, lobogó, sós vízben kifőzzük. Addig főzzük, amíg feljönnek a víz tetejére, kb. 10 percig. Közben az olvasztott vajon ropogósra pirítjuk a morzsát. A gombócot meghempergetjük a morzsában, majd tálaláskor megszórjuk a darált mákkal és kevés porcukorral.

(Visited 8 611 times, 1 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

2 hozzászólás

  1. I was curious if you ever thought of changing the layout of
    your site? Its very well written; I love what youve got to say.
    But maybe you could a little more in the way of
    content so people could connect with it better. Youve got an awful lot of text for only having 1 or two pictures.
    Maybe you could space it out better? Manchester City trikot

  2. I believe everything posted made a lot of sense.
    But, think on this, suppose you were to write a awesome
    post title? I mean, I don’t want to tell you how to run your blog, however suppose
    you added something that grabbed a person’s attention? I mean Tripla mákos
    szilvás gombóc | Chili és Vanília is a little plain. You could peek at Yahoo’s
    front page and watch how they create news headlines to get people interested.
    You might add a related video or a related picture or two to grab people excited about what you’ve written. In my opinion, it could make your
    website a little bit more interesting. Achetez dès maintenant le nouveau Maillot Bayern Munich 2020/2021

Hozzászólás a(z) Achetez dès maintenant le nouveau Maillot Bayern Munich 2020/2021 bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük