Joghurtos sült karfiol pástétom

A libanoni konyha évekig alulreprezentált volt Budapesten, sokáig kellett várni, hogy valamirevaló metropoliszhoz méltóan nálunk is képviseltesse magát a világ egyik legjobb és legváltozatosabb gasztronómiája. Most viszont már két kiváló helyen is lehet tobzódni, nevezetesen a Leila’s-ban és a Byblosban. Előbbit észt-libanoni házaspár viszi, a beltér hangulata inkább északi, mint arab, a konyha pedig nagyszerű. A Byblos a belváros szívében, a Semmelweis utcában nyitott, budoárosabb, (a vízipipáknak köszönhetően) füstösebb, a konyhája szintúgy parádés. Mindkét helyen természetesen igen komolyan veszik a közel-keleti konyhákban fontos szerepet játszó mezzéket, azaz a terülj-terülj asztalkámat alkotó, kis tálkákban érkező hideg és meleg előételeket, krémeket, savanyúságokat.

Ezekben az éttermekben derül ki, hogy a leghétköznapibbnak vélt hummuszban, vagy padlizsánkrémben is mekkora minőségi különbségek lehetnek, valamint, hogy csak ezekkel is maximálisan jól lehet lakni, én gyakorlatilag szinte csak ezeket rendelem. Csakhogy akkor nem maradna hely a Leilas elegáns desszertjeire, vagy a Byblos bárányos töltött szőlőlevél lakomájára.

A Byblos-ban az évtizedek óta Budapesten élő Osama Kutaini séf és testvére főznek, és rengeteg arab törzsvendégük van, akiknek – külön rendelésre – olyan arab házikosztot főznek, amivel éttermekben ritkán találkozunk. 8-12 fős társaságok rendelhetnek előre báránysültet, fűszeres rizseshúsokat és meleg töltött zöldségeket, vagy éppen bárányos töltött szőlőlevelet. Mi nagy társasággal az utóbbit kértük, és életünk egyik legjobb, leghangulatosabb vacsorája volt. Lágy, tökéletesen főtt, langyos szőlőlevél, omlós bárányhús, néhány szem krumpli, rengeteg, krémesre párolódott, édes egész fokhagymagerezd.

Az alábbi joghurtos, tahinis karfiolpástétomot, azaz moutabalt mezze részeként kóstoltam, nagyon egyszerű házilag is elkészíteni, egyéb kencékkel, padlizsánkrémmel, olajbogyókkal, savanyított zöldségekkel, petrezselyemsalátával, hummuszzal együtt, pitával, vagy más lepénykenyérrel adhatjuk.

Joghurtos sült karfiol pástétom
Hozzávalók (4-8 adag)

1 nagy fej karfiol (bő 1 kg) rózsáira szedve
olívaolaj
só, bors
20 dkg natúr joghurt (lehetőleg görög típusú)
2 evőkanál tahini (szezámpaszta)
1 gerezd fokhagyma, lereszelve
Tálaláshoz:
1 csokor petrezselyem
1 lilahagyma, pácolva
fél gránátalma magjai
olívaolaj

A sütőt előmelegítjük 200C fokra. A karfiolt rózsáira szedjük, ezúttal lehet egész kicsi méretűre is. (a zöldjét nem kell kidobni, kisebb darabokra vágva, azt is meg lehet sütni, szépen karamellizálódik). Uzsonnázótasakban, vagy keverőtálban összeforgatjuk a rózsákat olívaolajjal, sóval, borssal. Tepsire szórjuk, majd kb. 25 perc alatt teljesen puhára sütjük. Máskor az a cél, hogy szépen megpiruljon, most viszont ez nem szükséges, ezért a sütő aljába érdemes egy tálka forró vizet tenni, így gőz is éri a zöldséget, és könnyebben puhul. Amikor langyosra hűlt, villával pépesre összenyomkodjuk, de maradjon kissé darabos (vagy aprítógépbe tesszük, de nem pürésítjük teljesen simára). Az összenyomkodott karfiolhoz keverjük a joghurtot, a tahinit, belereszeljük a fél gerezd fokhagymát, sózzuk, borsozzuk. Ha túl tömörnek látjuk, joghurt, vagy olívaolaj hozzáadásával lazítjuk. A lilahagymát vékonyra szeleteljük, majd összekeverjük kevés porcukorral, sóval és ecettel (esetleg pár csepp céklalével, így hamarabb lesz rózsaszínű). A petrezselymet leveleire szedjük (a szárából is maradhat rajta, nem szükséges lecsipkedni, vagy finomra aprítani), a gránátalmát megpucoljuk, a magokat a pácolt lilahagymával, petrezselyemmel és kevés olívaolajjal összeforgatjuk.

(Visited 2 790 times, 28 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük