Lassan sült, fűszeres birsalma

Minden évben elérkezik a piacon az az októberi szombat, amikor találkát ad egymásnak az ősz és a nyár. Ez idén, 2017-ben a múlt szombat volt. Még ott virítanak ilyenkor az utolsó paradicsomok, több standnál rekesznyi zöld paradicsomok árválkodnak (savanyúságnak pedig milyen jó!), még szép a szilva, a szőlő, most a legjobb a körte és az alma, szaporodnak a gombák, és már megjelent az első sütőtök is. Most érkezik meg a birsalma is, az ősz legérzékibb, legillatosabb gyümölcse is. Ez még nem a nagy birsalma őrület ideje, csak a finom ráhangolódás. A borús napok várva várt kedvence, a birsalmás libaleves még odébb van (majd Márton-napra), befőttet, chutney-t, sajtot az első példányokból még nem készít az ember, most még élvezi a gyümölcsöt magát a majd egyéves szünet után. Az alábbi, lassú elkészítési módot ajánlom a birs ünneplésére. Leglenyűgözőbb tulajdonsága kerül ugyanis így elő: lassú, hosszú főzési idő alatt semleges sárgából lélegzetelállító, mély bíborvörös színre vált (feltéve, hogy cukrot és citromot adunk hozzá!).

Lassan sült, fűszeres birsalma
Hozzávalók (4-8 adag)

3 dl víz
20 dkg cukor
1/2 citrom leve
2 szegfűszeg
1 rúd fahéj
4 szem bors
4 szép, ép, nagyjából egyforma méretű és formájú birsalma
Tálaláshoz:
mézzel és vaníliával kikevert mascarpone
pirított szezámmag és törökmogyoró

A sütőt előmelegítjük 110 fokra.
Egy kis lábasban összeforraljuk a vizet a cukorral, citromlével és a fűszerekkel. Akkor jó, amikor a cukor teljesen felolvadt. A fűszeres cukorszirupot (a fűszerekkel együtt) átöntjük egy akkora hőálló tálba, vagy tepsibe, amiben kényelmesen elfér majd a nyolc fél birsalma. A célra a legtökéletesebb egy fedővel rendelkező öntöttvas edény, de jénait, tepsit, vagy kerámiatálat is használhatunk (minél vastagabb falú, annál jobb). A birsalmákat zöldséghámozó segítségével meghámozzuk és félbe vágjuk. A csumáját nem kell eltávolítani (ilyenkor, nyersen nagyon kemény). Vágott felületével lefelé a cukorszirupba helyezzük, körészórjuk a héját (a pektintartalma miatt hasznos), lefedjük az edényt (fedővel, vagy szorosan alufóliával), és a 110C fokos sütőbe tesszük 6-7 órára, vagy egész éjszakára. A lassú sütés során, valmint a citrom és a cukor hatására a birsalma reggelre mély bíborvörös színűre vált, és nemcsak gyönyörűre, hanem zamatosra, parfümösre-ízesre sül. Langyosan tálaljuk, kikevert mascarponéval (vagy tejszínhabbal, vaníliafagylalttal, mézes joghurttal) és pirított magokkal. Előre is el lehet készíteni, a hűtőben napokig eláll. Nem csak desszertként állja nem a helyét, nagyon finom sültek (kacsa, liba, malac), vadhúsok, libamáj, pástétomok mellé is.

(Visited 2,859 times, 13 visits today)
Print Friendly

One comment

  1. Ez egyszerűen Isteni, véletlenül keresztbe vágtam el a birsalmákat, de így is jól sikerült, volt itthon vanilia fagyim és pisztácia krémem, ez utóbbit kevertem össze mascarponéval ( egy kis sziciliai emlék) és azzal ettük. Eredetileg a kacsa comb mellé készítettem, de végül édesség lett belőle. Ma már készül holnapra is egy adag.

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.