Komfortzóna: Berlin, a szabadság városa – Interjú Baktay Anna-Rékával – #gasztrocsajok 1.

Fotó: Tihanyi Anna

Új sorozatomban olyan, inspiráló #gasztrocsajokat mutatok be az egész világról, akik a gasztronómiában, vagy annak valamilyen kapcsolódó területén találták meg a saját útjukat. Célom, hogy ihletet és jó példákat hozzak, valamint megmutassam: érdemes a saját, önazonos utunkat járni, akkor is, ha az esetleg elsőre furának és/vagy rögösnek tűnik. Fogadjátok sok szeretettel az első szereplőt: Baktay Anna-Rékát, Berlinből.
Berlin az elfogadás és a szabadság városa – állítja Baktay Anna-Réka. A végzett közgazdász és szabásznő (!) nyolcadik éve él itt, és idén év végén jelent meg az általa kitalált és kivitelezett szakácskönyv, a Comfort Zone – Berlin Cookbook, amelyben Berlinben élő, főként a kreatíviparban tevékenykedő bevándorlókat, művészeket mutat be a főzésen keresztül. A projekt kedvéért sikerült egy közös kalácssütésre összehoznia egy rabbit, egy imámot és egy evangélikus pásztort – szerinte ez Berlin maga. Hogy miért és hogyan kezd bele az ember egy szakácskönyv szerkesztésébe egy lüktető világvárosban, és hogy miért pont Berlinben érzi magát életében először otthon – erről beszélgettem Anna-Rékával, Prenzlauer Berg egyik kedvelt, újhullámos kávézójában.
Mi az, ami miatt ennyire jó hely Berlin?

Nekem a nyugalom és a szabadság miatt. Annak ellenére, hogy ez egy nagyváros, mégsincs benne az a vibráló feszültség, ami más metropoliszokban. Itt valahogy leengedsz, normális tempóra váltasz, megérkezel. Amikor otthonról, vagy más országokból jönnek ide barátaink, mindig azt kérdezik, hogy hol vannak az autók és az emberek. Berlinnek van egyfajta falusi jellege, és ez számomra, ahogy “öregszem”, egyre vonzóbb. Minden negyednek megvannak a saját kis helyei, kávézói, az itt lakók segítik egymást. Berlinnek annyi arca van, ahány kerülete: ha elmetróznánk innen Prenzlauer Berg-ről harminc percet, úgy éreznénk, hogy egy egész más városban vagyunk. A másik óriási vonzereje számomra a szabadsága. Itt azt csinálsz, amit akarsz. Szinte már közhely, de ha pizsamában sétálsz az utcán, megteheted, ha sörözni akarsz a metrón, azt is. Az emberek elfogadók és nyitottak a sokszínű, különböző gondolkodásmódokra.
Hogyan kerültél ide, és miért pont Berlin?
Eredetileg közgazdász vagyok, de nemigen tudtam magam hová tenni. Nem vagyok sem pénzügyes, sem művész, inkább valahol a kettő között. Jelentkeztem a Filmművészeti Egyetem producer szakára, de utolsó körben kiestem, amit nagy érvágásként éltem meg. Aztán végül mégis filmek közelében kezdtem dolgozni: filmfesztiválokat szerveztem Párizsban és Helsinkiben, illetve filmprodukciós cégeknél voltam aszisztens. Éppen kezdett volna beindulni a karrierem, amikor a férjem elnyert egy egyéves ösztöndíjat Helsinkiben. Hátrahagytam hát mindent, és Finnországba költöztünk. Csodás volt, de az évnek vége lett. Fontolgattuk, hogy maradjunk, jöjjünk haza, vagy menjünk még máshová. Utóbbi mellett döntöttünk, Berlinre esett a választásunk, mert mindketten imádtuk; így fogtuk a macskánkat, a porszívónkat, két utazóládát, vettünk egy autót, amibe belefért az életünk, felszálltunk egy kompra, és áthajóztunk Rostock-ba.
Hogyan indult a berlini életetek?

Úgy, hogy a megérkezésünk után egy héttel kaptam egy e-mailt, hogy elnyertem egy szuper filmes állást Helsinkiben, amit előtte megpályáztam. Ezt persze el kellett engedni. Aztán fél év múlva teherbe estem, és megszületett a kislányunk. Közben folyamatosan gondolkoztam azon, hogy mihez kezdjek magammal. Mivel a nagyszüleim szabók voltak a Pozsonyi úton, ehhez az örökséghez nyúltam vissza. Mindig is volt egy ilyen kép a fejemben, hogy kismamaként varrok a lányomnak (valószínű, mert az anyukám is mindig varrt nekem). Vettem egy varrógépet, elkezdtem használni, és azt vettem észre, hogy ez az első dolog az életemben, amiről mindent tudni akarok. Beiratkoztam hát egy felnőtt képzésre, és női szabó lettem. Sajnos közben rá kellett jönnöm, hogy a kézügyességemmel finoman szólva problémák vannak, nem fogom tudni egyedül kivitelezni a terveimet. Belevágtam egy gyermekruha vállakozásba, és bár a mai napig úgy gondolom, hogy minden esélyünk megvolt, hogy sikeres termékeket hozzunk létre, az állandó problémák, a sorozatos nehézségek, a lassú előrehaladás és egy végső csalódás teljesen felőrölt és ismét újratervezés következett.

Úgy tűnik nekem, hogy nagyon könnyen alkalmazkodsz új helyzetekhez. Bármi történjék is, te mindig leülsz, tudatosan átgondolod, kitalálod, aztán meg is csinálod, nem csak álmodozol.
Igen, így látod kívülről? Nem tudom, nekem nem tűnik tudatosnak. Kimondottan indulatos, hirtelen ember vagyok. Sokszor az motivál, hogy egyszerűen elegem lesz valamiből, és felindulásból, dacból elhatározom, hogy változtatok. Kicsit talán így született a szakácskönyv ötlete is a bedőlt gyerekruha-projekt kudarca után.
A Comfort Zone -Berlin Cookbook-ban bevándorló művészeket, kreatívokat mutatsz be a főzésen keresztül. Hogyan született a koncepció?

Amikor eldöntöttem, hogy dühösen nem akarom és nincs is értelme a gyerekruha projektet folytatni, rettenetesen magamba zuhantam. Rengeteg energiát, időt és persze pénzt raktam, raktunk bele. El kellett gondolkoznom azon, hogy mihez kezdjek magammal. Komolyan foglalkoztatott, hogy hogyan is vagyok itt Berlinben, mi az én szerepem, identitásom, hogyan tudom úgy megtalálni magamat, hogy közben a számomra végtelenül fontos anyaság maradjon a prioritás. Nem találtam a helyem, mert miközben imádtam Berlint, mégis állandóan Budapesten járt az agyam, nem tudtam elengedni. Elkezdtem azon agyalni, hogy milyen érdekes, hogy nagyjából csak azt főzöm, amit az anyukámtól tanultam, és ami a gyerekkoromat idézi. Kérdéseket vetett fel bennem, hogy ha elhagyja az ember a hazáját, akkor valójában mi az, amit a gyerekének át tud adni a saját kulturális gyökereiből, mondjuk a Süsün és a Magyar Népmeséken kívül. Hiszen ő már itt él, itt szocializálódik, ő egy német kislány, magyar szülőkkel. Kíváncsivá tett, hogy vajon a többi bevándorló ugyanezt hogyan éli meg, mit főznek: az otthoni ízeket, vagy mást is. A könyvben szereplők 90%-ban egyébként azt, amit otthonról hoznak.

Az ötletből hogyan lesz tett, hogyan áll neki az ember egy idegen városban egy ilyen projektnek?
Végigjártam a könyvesboltokat, kutattam az interneten, feltérképeztem a szakácskönyv kínálatot., konzultáltam a könyvelőnkkel. Szerencsés helyzetben voltunk, ugyanis egy örökség részét tudtam belefektetni ebbe a projektbe. Berlin vállalkozóbarát, de érdemes tisztában lenni egy vállalkozás üzleti következményeivel is, nem elég a jó ötlet és a lelkesedés. Elindultunk, és az egész csodásan összeállt. Tihanyi Anna fotóművész lett végül a fotós, aki ráadásul pont berlini sorozatáért (Berlin bhf.) kapta a New York-i Lucie Foundation Awards fődíját 2014-ben. A könyv tervezője pedig végül a művész férjem lett, Szauder Dávid, aki a Pompidou Centerben is állított már ki. Eredetileg egyáltalán nem akartam vele dolgozni, de több sikertelen grafikai pályázat után mégis ő tudta pontosan azt hozni, ami az én fejemben volt. Óriási szerencsénk van egymással, gyerekkorunkban három sarokra nőttünk fel egymástól, az ő támogatása egyébként is minden élethelyzetben nagyon fontos nekem.
A rabbi, az imám és a pásztor közösen kalácsot sütnek – talán ez lehet a könyv egyik ikonikus fejezete. Nehéz volt összehozni?

Nehezebb, mint ahogy gondoltam. Azonban az elejétől fogva a fejemben volt, nagyon akartam. Egyértelmű volt számomra, hogy ha valahol, akkor ez itt, Berlinben megvalósítható. A három vallási szereplő szuperül működött végül együtt, mindannyian érezték a szimbolikus jelentését és jelentősségét. Ők is azt gondolják, hogy csak akkor léphetünk előre, ha együttműködünk. Együtt sütötték meg a kalácsot, és együtt ették meg, úgy örültek neki, mint a gyerekek, még most is belelibabőrözöm. Berlin mi más, ha nem az elfogadás és a szabadság városa, és ez ennek egy szép szimbolikus pillanata volt.


Berlin a startup vállalkozások fővárosa. Ez mit jelent a gyakorlatban és a hétköznapokban?

Berlin sokáig “művészváros” volt, pár éve ez elkezdett átrendeződni. Ennek a folyamatnak, a “dzsentrifikációnak” persze megvannak az előnyei és hátrányai is. A könyvben több szereplő is e kérdés köré rendezte az életét, foglalkozását.
Másrészről Berlin vállalkozóbarát, itt azt támogatják, hogy csinálj valamit, hogy találd ki magad. Rengeteg pályázat van, ezernyi lehetőség. A vállalkozói igazolvány kiváltása 26 euróba és 10 percbe került. A könyvelő értetlenül nézett rám amikor meséltem, hogy otthon akkor is súlyos tízezreket kellett havonta befizetnem, amikor épp semmi munkám nem volt. Évi 18 ezer euró bevétel alatt például csak egészen minimálisan kell adózni. (Magasabb bevételek mellett már nem olyan rózsás a helyzet, és összességében itt sincs kolbászból a kerítés, de mindenképp egy kiszámítható, működő rendszerbe fizeti be az ember az adóját.)
Gasztróban mit tud most Berlin?
Pont a szakácskönyv egyik szereplője, a svéd gasztroújságíró, Per Meurling (a berlinfoodstories.com szerzője) fogalmazta meg, hogy Londonhoz képest Berlin kulináris értelemben sehol nincs, mégis óriási a pezsgés és a fejlődés. Mint mindenütt, itt is hihetetlenül jön fel a streetfood, szenzációs “evőpiacok” vannak dj-vel, élőjazz-zel, ráadásul más európai városokhoz képest kimondottan olcsó itt enni járni, szórakozni. Rengeteg hangulatos hely van, mindenhol kedvesek, semmi nincs túlgörcsölve, egyszerűen csak jól érzik magukat az emberek. Mindemellett itt van persze a klasszikus német konyha is az ehetetlen schnitzeljével, a fasírttal és a krumplisalátával, de még ez is szerethető, ha mindezt például az egyik kedvenc helyemen, a Clärchens Ballhaus-ban adják, ami egy csodás parkettás bálterem, ahol hétköznap is, hétvégén is szabad a tánc.
A Comfort -Zone Berlin Cookbook angol-német nyelvű szakácskönyv egyelőre itt kapható:
Offline: Un Autre Voodoo Design Store
 Rag and Bone Man Concept Store
Magyarországra is küldünk pár darabot, aki szeretne rendelni írjon az anre@comfortzonecookbook.com címre.

A könyv ára 35 euró.

Berlin, 2015. szeptember

Nagyon köszönöm a sorozat támogatóinak:

 

(Visited 98 times, 1 visits today)
Print Friendly

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.