Zöldséges túrókrém (Bódvalenkei cigánytúró alapján)

 

 

 

 

Csütörtökön a Lenkebálon jártam, amely a MOME Ecolab által szervezett Bódvalenkei projekt eseménye, volt, egyúttal jótékonységi este, ahol a belépőkből, design-tombola jegyekből és a fantasztikus roma gasztrokiadvány árából befolyt összeget élelmiszerre költik, amelyet eljuttatnak a bóvalenkeieknek. Az estén a Romani Platni cigány lakásétterem csapata készített kóstolókat, például cigánykenyeret, azaz vakarót, amit például zsírral, lecsóba tunkolva, vagy cigánytúróval adnak. Utóbbi nagyon ízlett, kaptunk is receptkártyát, amit elhoztam. Persze, a receptet nem is olvastam el rendesen, most látom, hogy a zöldségeket megdinsztelik, és úgy adják a túróhoz, de mindegy is, mert amúgy is az eredeti “luxusverzióját” készítettem el, a túró felét ugyanis juhtúróra cseréltem, a sima olaj helyett pedig kevesebb, jó minőségű olívaolajat adtam hozzá. Mindkettő változat nagyon egyszerű és finom, kicsit már a tavasz előszelét hozza, és pirítóson, reggelire is kiváló.
Érdemes belenézni a kiadványba is, nagyon tetszenek a fotók, ezeket Ember Sáriolta és Pettendi Szabó Péter készítették.
Zöldséges túrókrém (Bódvalenkei cigánytúró alapján)
Hozzávalók (4-6 adag)
25 dkg juhtúró
25 dkg tehéntúró
4 evőkanál olívaolaj
2 kemény tojás, apróra kockázva
2dl tejföl
1 zöldpaprika, apró kockákra vágva
1 lilahagyma (vagy újhagyma), apróra kockázva
1 paradicsom, apróra kockázva
só, bors
kapor, snidling
Összekeverjük az összes alapanyagot, és legalább fél órára behűtjük. Kenyérre kenve, vagy kenceként kínáljuk, sőt az eredeti receptkártya azt írja, hogy főtt tésztára szórva is fogyasztják.

(Visited 4 420 times, 3 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

4 hozzászólás

  1. Mi Bódvarákón gólya táboroztunk, de a helyi rendőrök kifejezetten kértek minket arra, hogy kerüljük el Lenkét az agresszív helyiek miatt. Téged nem ért atrocitás?

  2. [Max field length is unknown]
    Én élveztem olvasni a hozzászólás, én tetszik az oldal, és lesz újra Nagy blog nektek, valami nagyon jó hír, és fontos információkat. Szeretem a webhelyen.

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük