Nutellás-narancsos tekercs

Hiába a jó kis curryk, meg korianderes csicseriborsók és bulgurok, mese nincs, ezekkel gyerekeknél nem vagyok kimondottan népszerű. Még édességeknél is –amelyekről azt gondolná az ember, hogy nem lehet mellélőni – speciális szempont, ha gyerekeknek készülnek (a keserűcsokoládés desszerteket például nem értékelik nagyra –legalábbis az én környezetemben lévők). Így került elő az alábbi (szerintem gyerekbarát) recept, amely mellett már régóta cetli jelezte a francia sztárséf könyvében, hogy majd egyszer elérkezhet a pillanata. Most. Jean-Francois Piége a tekintélyes Alain Ducasse tanítványa volt, mielőtt az egyik legrégibb és legdrágább párizsi luxushotelben, a Hotel de Crillon-ban, majd később egy design-os boutique hotelben 2 Michelin-csillagot főzzön össze elegáns éttermeiben.

Az első (még Hotel de Crillon korabeli) albumát nagyon szerettem, azon felbuzdulva vettem meg a másodikat, amely civilebb és háziasabb, ettől azonban nem vagyok elájuva, mint ahogy a receptek is kissé elnagyolva vannak megírva. Az alábbi például kifejezetten hiányosan, igen sokat kellett közben improvizálnom. Kb. 20 éve, hogy utoljára Nutellát vettem, hálistennek egyáltalán nem szeretem –vannak azonban a (közvetlen) környezetemben sokan, akik velem szemben nagyra értékelik. Arra gondoltam, hogy ez egy jó, gyors sütemény, ha gyerekek szája íze szerint kell gondolkozni, így is lett, elfogyott. Nem mondom, hogy Életem legjobb süteménye, de nem rossz, és néhány órányi hűtőben való tárolás után jól összeért tészta és tölteléke.

Nutellás-narancsos tekercs

Hozzávalók (18 szelethez)

12dkg szobahőmérsékletű , puha vaj

12dkg porcukor

½ kávéskanál só

12dkg liszt

1 púpos teáskanál sütőpor

2 tojás

1 narancs reszelt héja és kifacsart leve

6 evőkanál Nutella, szobahőmérsékleten

A sütőt előmelegítjük 190C fokra.

A szobahőmérsékletű, puha vajat (ha hűtőből veszem ki, vagy a mikróba teszem fél percre alcsony fokozaton, vagy beteszem a melegedő sütőbe, hogy megpuhuljon.) elektromos kézi keverővel habosra keverjük a porcukorral és a sóval. Hozzáadjuk a lisztet, sütőport, valamint a 2 tojást, a reszelt narancshéjat és a levét. Simára keverjük. Kikészítünk egy kb. 40x30cm-es sütőlapot. Ugyanekkora darabot vágunk sütőpapírból, amelyet kissé bevajazunk és belisztezünk. Ráöntjük a tésztamasszát, majd hosszú késsel, vagy kenőspatulával egyenletesen elkenjük rajta úgy, hogy kb. 4mm vékony, a sütőlappal azonos méretű téglalapot kapjunk. Sütőbe tesszük, és kb. 10 percig sütjük, amíg a széle elkezd pirulni. Konyharuhára csúsztatjuk a sütőpapírt, majd a konyharuha segítségével, még melegen, azonnal feltekerjük a megsült tésztát (mint a piskótatekercsnél). Visszahajtjuk, és késsel az egész felületet vékonyan megkenjük a Nutellával. (Ha esetleg kissé kemény, akkor pár másodpercre tegyük a mikróba, vagy a még meleg sütőbe, hogy könnyen kenhetővé olvadjon.) Óvatosan, szorosan feltekerjük, közben, ahogy tekerjük, eltávolítjuk róla a sütőpapírt. Teljesen lehűtjük. Hűtőben tárolhatjuk, de szobahőmérsékleten tálaljuk (esetleg keserű kakaóval meghintve)

(Visited 1 662 times, 1 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

10 hozzászólás

  1. Van esetleg keserű csokikrém receptünk? Felnőttes változatnak.

    Vadság. Hiába kerestem itt perkelt receptet, még mindig nem találtam…kénytelen voltam ezért muallét főzni. Jaj, rémes volt, meg is ettük mindet.

  2. ó dehogy szólunk le 🙂 ez a recept üt, ez nekem kell 🙂

    Nóri, dolce vitának volt házi nutella receptje a szeptemberi (?) nők lapja konyhában, mondjuk az is mogyorókrém 🙂

  3. Jónak tűnik, lehet, csütörtökön az iskolai sütiversenyre összedobom. (A narancskrémes linzeredet akartam, de az túl macerás, nem lesz addig két estém, egy is alig)

    Hány fokos a sütő?

    “Nem mondom, hogy Életem legjobb süteménye” Melyik az?

  4. Szia! Nem ide tartozik, de szeretném megkérdezni, hogy a NOL tv szeptemberi őszibarackos versenyének eredményhirdetése mikor lesz. Minden nap nézem, izgulok és semmi. Köszi: CsNiki

  5. ööö, szerdán sütöttem és ma már utánsütést követel a nép….itt igencsak tízcsillagos a recept értékelése….

Hozzászólás a(z) Hangya bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük