Rugelach házi feketeribizli lekvárral és pisztáciával

Ha már Zabar’s kávézó, akkor az előző recepthez halkan hozzá kell tennem, hogy azért nem a tojássaláta az, amely nap mint nap visszavonzott. Nem is a tipikus New York-i krémsajtos, füstölt lazacos bagel, amelynek első alkalommal még megvan a maga romantikája, később azonban rájön az ember, hogy 1. a Zabar’s –ban fele olyan jó sincs a bagel, mint a szemben lévő H&H-ben, ahol ráadásul folyamatosan frissen sütik. Ha tehát minden áron arra vágyik az ember, hogy ott reggelizzen/embereket mustráljon, akkor a szomszédból kell átcsempészni a bagelt. 2. A lazacos bagel akkora és olyan nehéz, hogy ha egy ilyet elfogyaszt az ember reggel, akkor estig semmi mást nem tud megkóstolni. Szemben a rugelach-chal, amely könnyed és légies:)

Ah, rugelach. A házi készítésűn kívül (saját ház) még sehol a világon nem ettem olyan jót, mint itt, a 80. utca sarkán. Fel kellett azonban fedeznem, hogy két különbözőt tartanak bent az üzletben, a péksüteményes pultban, kimérve és a kint, a kávézóban. Utóbbi az igazi. Tésztája omlós, friss, vékony, leginkább amolyan ürügy, tölteléke savanykás málnalekvár és mogyoró. Micsoda szerencse, hogy nincs Budapesten kihelyezett fiókjuk.

Házi feketeribizlilekvárral és durvára tört pisztáciával sütöttem, elegáns rugelach lett, és nagyon fain. Továbbá megállapítottam, hogy ha nem kifliket gyártok, hanem egyben feltekerem, és szeleteket (mint a Zabar’s-ban), akkor ez a sütemény igen munkamentes. Mind a lekvár fajtája mind a dióféle változtatható másra.
Rugelach feketeribizli lekvárral és pisztáciával
Hozzávalók (20-22 darabhoz)

Tészta:
12 dkg natúr krémsajt (Philadelphia), szobahőmérsékleten
12 dkg puha vaj
4,5dkg porcukor
15dkg liszt
csipet só

Töltelék:
5 dkg barna cukor
2 ek sima cukor
½ kávéskanál őrölt kardamom
10 dkg hámozott pisztácia, durvára vágva
6 evőkanál feketeribizli lekvár

Tetejére:
1 tojás
2 evőkanál tej

A sütőt előmelegítjük 180C fokra.
Elektromos kézi keverővel összedolgozzuk a krémsajtot, vajat, cukrot. Hozzáadjuk a lisztet és a sót , összegyúrjuk. Bucit, majd korongot formázunk belőle, fóliába csomagoljuk, és min. 1 órára a hűtőbe teszzük. Amikor kivesszük, kettévágjuk, és mindkettő darabból egy-egy kb. 30×20 cm-es téglalapot nyújtunk, a deszkát bőven megszórjuk liszttel (a tészta szakad, nehéz vele dolgozni). A töltelékhez összekeverjük a pisztáciát, a kardamomot és a cukrot. A téglalapokat megkenjük 3-3 evőkanál lekvárral, majd elosztjuk rajta a pisztáciát. Hosszában feltekerjük, majd a hengerből kb. 6cm-es szeleteket vágunk. Nem baj, hogy a töltelék kissé kikandikál. Sütőlapra helyezzük, majd megkenjük a tojás és tej keverékével, 22-25 perc alatt sül meg.

(Visited 6 742 times, 3 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

8 hozzászólás

  1. Szia!

    Bocs, nem kekeckedés, csak nem értem. Ha 20×30-as téglalapra nyújtod, akkor ugye kb 30 cm hosszú lesz a tekercs. Ha ebből kb 6cm-es darabokat vágunk, az 5 darab/tekercs. 2 tekercs van,tehát kb 10 darab. De az elején azt írod, hogy 20-22 darab! Akkor 2x-akkorára kell kinyújtani a tésztát? Vagy fele akkora darabokra kell vágni belőle?

  2. Na, akkor itt is. Ezt le fogom gyártani. Még ma, kérem szépen.. 🙂
    pontosan ilyen sütire vágyom a tea mellé.
    Viki

  3. Megcsináltam, minden rendben is volt, amíg rá nem néztem 20 perc után a sütőben..szét folyt az egész, egy masszává, ehetetlen lett. Mindent úgy csináltam, ahogy le van írva..Nem értem :@ Dóri

  4. Nálunk általában a feleségem süt. És elég sokszor süt. Azon ritka alkalmakkor, amikor én sütök valamit, akkor az általában ez. Ez úton is köszönet a receptért!
    Néhány megjegyzés a recepthez:
    – Korábban már kiszúrták a kisebb matematikai bakit. Úgy látom azóta sem lett javítva és a kommentre sem reagáltak…
    – Első alkalommal fegyelmezetten követtem a receptet. Nagyon-nagyon édes lett. Ez nyilván függ a lekvár édességétől is, de akárhogy is: én már úgy készítem, hogy a töltelékbe egyáltalán nem rakok cukrot, a tésztába is csak jelképes mennyiséget. Ezzel együtt több lisztet kell hozzáadni.

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük