Wüsthof Classic 26cm-es szakácskést sorsolunk!

Azt hiszem, több alkalommal leírtam, hogy egy profi séfkés micsoda új időszámítást jelent az otthoni főzésben. Egy jó minőségű, rozsdamentes acél kés nem olcsó mulatság, de elmondhatatlanul hasznos beruházás, amely gyorsan megtérül. Egy rossz kés nemcsak sokkal balesetveszélyesebb, de drágább is, hiszen egyszer csak (elég gyorsan) elhasználódik, és újat kell venni. A sok bosszankodásról nem is beszélve. A főzés pedig teljesen új dimenzióba kerül, egy profi kés igazi mérföldkő. A megfelelő kés kiválasztása valójában egyáltalán nem nehéz, hiszen az embernek leginkább a saját kezére kell hallgatnia. A választék persze olyan széles, hogy az ember hajlamos meggyőzni magát újabb és újabb modellekről, de az igazság az, hogy szerintem egy komoly séfkés, egy kisebb hámozó kés és egy recés élű kenyérvágó kés nagyjából lefedi az átlag háztartásban végzett főzési igényeket. Szerintem kést úgy lehet legjobban választani, ha az ember kezébe veszi, forgatja, megnézi, mennyire kényelmes a markolata, milyen érzés fogni, stb.

 

Én évekkel ezelőtt, egy amerikai szakácsiskolában tettem le a voksom a Wüsthof Classic 26cm-es szakácskés mellett, és azóta is ez a fő késem. Az iskolának együttműködési megállapodása volt a solingeni Wüsthof gyárral, így nagyon jó áron tudtam megvenni, a legfőbb érv mégis az volt, hogy ahogy a kezembe vettem, annyira könnyű és kényelmes volt, hogy egy percig nem volt min gondolkoznom. A 26cm-es kés elég méretes, én ilyennel tudok a legjobban dolgozni, de ez mindenkinél eltérhet.

 

Közeleg a karácsony, és szerintem sok főző embernek okozna örömöt egy valódi, nagyon éles séfkés. A Wüsthof késeket Magyarországon kizárólagosan forgalmazó Extrametál Üzlethálózattal közösen ezért egy játékkal és egy akcióval szeretnénk előállni.

 

1.Wüsthof Classic 26cm-es, ill.23cm-es szakácskés 20%-al olcsóbban a blog olvasóinak

 

Mai naptól 2010. december 31-ig a cég 20%-os kedvezményt biztosít a Wüsthof Classic 26cm-es, illetve 23cm-es (ha az előbbi mégis túl nagynak tűnne) séfkésekre az olvasóim számára. A késeket három helyszínen lehet átvenni: az Extrametál Üzlethálózat Mammut 2-beli, MOM Parkban lévő, ill. a Szt. István krt. 12. szám alatt található üzleteiben. A teendő annyi, hogy a blog jobb oldalán található bannerre rá kell kattintani, a cég oldalán pedig megjelölni, hogy melyik típusú kést szeretnétek venni, ill. melyik üzletben vennétek át. A 26cm-es kés ára 19.900Ft, a 23cm-es ára 18.900Ft.

 

2. Nyereményjáték
Az Extrametál Üzlethálózatnak köszönhetően a Chili&Vanília olvasói között kisorsolunk egy darab Wüsthof Classic 26cm-es szakácskést, ehhez mindössze annyi a komoly feladat, hogy itt nálam a hozzászólásokban legyetek szívesek magatokról elárulni, hogy nőből, vagy férfiból vagytok, hány évesek, és hogy mi lesz karácsonykor a főétel:). A kommenteket 2010. december 10-én 24.00 óráig, azaz péntek éjfélig fogadom, a hétvégén kisorsolom a nyertest. Ne felejtsetek nevet, vagy valamilyen azonosítót írni, mert névtelent nem tudunk beazonosítani!
(Visited 178 times, 4 visits today)
Print Friendly

405 hozzászólás

  1. Szia, nő vagyok, 46 éves. Kétfele van a karácsonyunk, így ebédre a főfogás halászlé, és hidegtálak.
    Este lazac spenótágyon, gerslirizottóval a mostani terveim szerint.
    Valljuk be, ez még változhat addig.

  2. Szia,

    Nőből vagyok, 27 éves. A menü gyöngytyúk-leves, bárány lesz, a köreten még gondolkodom, de menta-, vagy rozmatingszósz biztos lesz hozzá!

    Üdv: VKIldi

  3. Nő, 33 éves. Ausztráliában élünk, itt ilyenkor van nyár, tehát könnyű menü lesz, saláta, grillezett fokhagymás garnélával,sajttál, márványsajtos lazac rizzsel, és a gyerekek kedvéért rántott csirkemell. A beigli viszont nem maradhat el, az kötelező! 🙂

  4. Szia Chili!
    ezuton is jelzem akkor, hogy a szakacskonyved kivalo, sok-sok mindent kiprobaltam mar es mind bevalt.
    ez a jatekod azert is erdekes szamomra, mert mielott meg fozni kezdtem volna, nagyapam egyszer elarulta, hogy a jo hazassag titka az eles, jo kes 🙂 amiota fozok, tudom, mit jelent ez 🙂
    es akkor magamrol:
    nobol vagyok, 31 eves, borsos orsi a nevem es karacsonyra eloetelnek mezes mazas sonka lesz és kocsonya, foetelnek pedig erdelyi csorba, ahogy nagymamám csinálja es pisztráng vegyes korettel. Az ejfeli mise utan pedig az obligát tölöttt káposzta. hát ilyen erdélyi menü.

  5. Nő-48 éves.Az ünnepi menű töltött karaj és pulyacomb, párolt piroskáposztával, sütőtökös, füstöltsajtos krumplipürével és persze kalács, zserbó…

  6. Nő vagyok, 24 éves. A karácsonyi menü halászlé, sült kacsa és sült tarja pet burgonyával, mákos guba méteres kalács. Kellemes Ünnepeket Mindenkinek!!!

    Üdv: T.Anita

  7. 29 éves, férfi vagyok. Töltött káposzta lesz friss ropogós fehér kenyérrel, sok-sok tejföllel a fő fogás, ez már szinte biztos. A többi még nem eldöntött, de desszertnek képviselő fánk az ötlet, mert azt én is és a párom is imádja. Bár lehet, hogy rétes tésztában sült, csokival és mandulával töltött körte lesz :)- Az is nagyon finom.

  8. 26 éves nő vagyok. A menü fix részei:
    nagyi: töltött káposzta, bejglik
    anya: gombaleves, borleves, guba
    szomszéd: halászlé
    A többit (valami húsos/ halas/édes/saláta/köret) a család fiatalabb tagjai készítik és még ilyenkor megy az ötletelés ezekről.

  9. 24 éves nő vagyok. Sajnos nem tudom, hogy mi lesz a karácsonyi menü, mert a párom szüleinél töltöm az ünnepet. Otthon általában töltött káposzta a főétel.

  10. Szia!
    Névből is látszik, hogy nő vagyok, 25 éves.
    Karácsonyi menü: még képlékeny, de lesz borleves habcsókkal, mázas pulyka chilis- diós szószban zöldségekkel, desszertnek a bejgli az tuti, a többit majd meglátjuk.:)

  11. Szia!

    Nő vagyok, 23 éves. A család többi tagjának angolnapörkölt, nekem töltött pulykamell, gyümölcsökkel, gesztenyével. Legalább is most ez a tervem.

    LJuli

  12. Nő vagyok, 38 éves, karácsonyi menű spenótos gesztenyeleves, lazac rizottóval, mákosguba lesz jelen állás szerint:)

    üdv:Móni

  13. 29 éves nő vagyok. Karácsonyi menü: narancsos sárgarépa leves, lazac tejszínes spenóttal és krokettel, desszertnek pedig mandarinos csokitorta Nigella receptje alapján.

  14. Nő, 33 éves, gyöngytyúkleves, fehérborban pácolt nyúlgerinc levelestésztában sütve, kolbásszal töltött szűzpecsenye,konfitált kacsa, birkapörkölt, pacalpörkölt a pasiknak.

  15. 31 éves nő vagyok.
    A karácsonyi menünk alapvetően hagyományos, halászlé, rántott ponty a Tiszából, a sütik pedig mézes krémes, mákos kalács stb.
    Újításként pedig gesztenyés borlevest tervezek.
    Üdv: T. Annamária

  16. Férfi vagyok 26 éves és egyetemista. A karácsonyit több helyen töltjük, de magunknak is szeretnénk egy meghitt estét. Ide terveztem egy pulykasültet, amivel eddig soha nem próbálkoztam, kicsit izgulok. A pulyka bőre alá saját készítésű fűszervajat kenek, zsálya levelekkel, sült burgonyával tálalva. Desszertnek konyakos sült gesztenye lesz. Csak ne olvassa el a blogon 🙂

  17. Szia!
    NŐ vagyok, 24 éves, a karácsonyi menü nálunk nagyon rendhagyó: bolognai sertésborda. Az anyukám csak ilyenkor csinálja nekünk, de isteni :))

  18. Zsolt ,férfi 35 éves

    Előetel:
    Tealevélen és szárított gombán füstölt lazac grillezett édesköménnyel szarvasgombamártással.

    Főétel 1. fogás

    Őz steak bordói redukcióval sütőtokos burgonyapürével.

    Főétel 2. fogás

    Citrusos pulyka párolt juharszirupos karottával és kelbimbóval

  19. Nő vagyok és napokon belül 42 éves.

    Mivel kivételesen egyedül leszek szenteste, ezért a menü kocsonya lesz citrommal, lilahagymával és házikenyérrel, a desszert pedig lúdlábtorta. 🙂

  20. Nő vagyok, 29 éves. A karácsonyi menünk tárkonyos csirkeragu leves, burgundi marharagu és baileys-fehércsoki tiramisu (igen, az amit itt az oldalon találtam). Gondoltam együnk rendhagyó karácsonyi menüt 🙂

    Tóth Zita

  21. Nő, 28 éves és a menü: halászlé, sült kacsacomb párolt káposztával és krumplipürével, + kókusztorta, püspökkenyér.

    üdv:Vanzsu

  22. Nő vagyok, 44 éves. A karácsonyi menü: borleves,(a gyerekeknek meggyleves), kolbássszal töltött karaj, göngyölt-töltött pulykamell, párolt káposztával, salátákkal.
    Mandulás csokoládétorta.

  23. férfi vagyok, 28 éves. a karácsonyi menü számomra meglepetés, mert rokonlátogató turnéra megyünk. de töltött káposzta és százféle sütemény biztosan lesz 🙂

  24. 35 éves nő vagyok. A leves még nem eldöntött. A főétel fahéjas kéregben sült vaddisznó comb lesz burgonyafánkkal és tejfölös hecsedli mártással. A desszert pedig mandulás csokoládétorta.

  25. Nő vagyok, 35 éves, két válogatós gyerekkel, és 25-étől vidéki túrával. Ezért kis mennyiség, és egyszerű étel lesz: kacsamell, tésztával. Klára

  26. Nő vagyok, 25 éves.
    Főétel: Halászlé, aszalt szilvával töltött sertéskaraj burgonyapürével és tartármártással nyakonöntött kukoricával
    Desszert: vaníliafagylalt majd mákos, diós és gesztenyés bejgli

  27. 28 éves nő – a karácsonyi főfogás pedig cápaharcsa fehérboros zöldségraguval. Alig várom. És a késnek is örülnék 🙂
    Ch&V-éknál mi lesz a főétel?

  28. 24 éves, nő. A töltött káposzta mellé ananászos tejszínes csirke kerül a család egyik felében, a másikban pedig fűszervajjal töltött csirke. lebigmac

  29. Nő vagyok. 47 éves.

    Menü: Húsleves, kacsacomb és kacsamell sülve, hagymás törtburgonyával, lilahagyma lekvárral.30 féle ( nem vicc ) sütemény.

  30. Nőből vagyok 36 éve.
    A karácsonyi menüből nem sokat tudok elárulni, mert tegnap az ember azt mondta, ő szeretné elkészíteni.
    Mivel a rántottán túl nem igen járt még valami egyszerű de finom (gyerekek által is szerethető) ételt keresünk majd.
    Talán valami grillezett hal finom salátával rizzsel…

  31. Nő, 37 éves. Mi aszalt szilvával töltött libamájat, borlevest, csőben sült halat és valamilyen gesztenyés csodát készítünk Karácsonyra.

  32. Nő vagyok. 47 éves.

    Menű: Húsleves, kacsacomb, kacsamell sülve, hagymás törtburgonyával, lilahagyma lekvárral. 30 féle( nem vicc ) sütemény

  33. Nő, 43.
    Az 5 fogásosra tervezett vacsora főétele: lepényhal rozé pezsgőmártássas, sáfrányos, pezsgős rizottóval (mindez Bécs belvárosában:-)).

  34. Szia!
    Nő vagyok, 25 éves. Nálunk halászlé lesz a főétel. Ez nem maradhat el, viszont annyira jól lakunk tőle, hogy “második” nem is szokott lenni.
    Üdv: Nóri

  35. Máté vagyok, 24 éves,bizonytalan nemi identitású,de az esetek min. 85%-ában férfi, a tavaly januári lyoni út egyetlen laikusa:)

    A menü:halászlé, töltött csirke, krumplisaláta, mákos/diós bejgli.

  36. 37 éves férfi. Bajai halászlé, pulykamell májpástétomban sonkában vajastésztában (ala Wellington, csak asszony a marhát, gyerek a gombát nem szereti), flódni.

  37. Szia! 22 éves nő vagyok és a menü valószínűleg a szokásos lesz, azaz rántott halfilé, lilahagymás burgonyasaláta ill. párizsi hússaláta (a fiúk kedvéért) és természetesen egy pohár jóféle bor.

  38. Szia, férfi vagyok, 29 éves. A karácsonyi menü természetesen halászlé vagy lencseleves lesz, rántott vagy sült hal főételként és bejgli desszertnek (a többi süti mellett).

    Üdv.: csalamádé

  39. Férfi, 28 éves. Eddig hagyományosan halászlé és rántott hal volt krumplisalátával, de most karácsonyra franciás változat a terv: libamáj, esetleg füstölt lazac, és hal vagy pulyka minden bizonnyal francia rakott krumplival (gratin dauphinois).
    Üdv: H.Marci

  40. Nő vagyok, 25 éves.

    A menü: fokhagymakrémleves, kacsacomb krumplipürével és párolt káposztával, mákos guba.

    Üdv,
    Barbi

  41. Nő vagyok, 51 éves.
    A karácsonyi menü: borleves
    májjal töltött kacsamell
    zelleres burgonyapüré
    somlói galuska

    üdv:zsozsó

  42. Péter vagyok, 34.
    Karácsonyi menü:
    Előételnek rakott majonézes cékla pácolt heringgel.
    Főétel kijevi csirkemell párolt sütőtökkel és zöldségekkel
    Desszert tiramisu

  43. Nő, 31 éves,a főétel:citromfüves lazac narancsos édesburgonyapürével, a család ínyenc “részlegének”, mivel Anyukám mindig prezentálja a klasszikus menüt. (halászlé,bejgli,töltött káposzta)

  44. Szia!
    Nő vagyok, 23 éves, nálunk a főétel csuka lesz, az biztos,vagy torma vagy citrom vagy fehérboros mártással. A töltött káposzta és a kocsonya pedig az alternatíva, ha esetleg nem sikerülne jól a hal.

  45. Nő, 31.
    Fő fogás tejben egészben sült karaj, köretnek téli saláták (zeller, cékla, krumpli, lilahagyma meg ami még addig eszünkbe jut.
    Üdv:
    Katona Zsófi

  46. Nő, 34 éves. Előétel: Tallini heringsaláta
    Főétel: Aszalt szilvás töltött pulykasült+ 3 királyok rizse (rizs+kandírozott citrom/narancs)
    Desszert: beigli és zserbó plusz még valami könnyebb desszert.

  47. Jó estét 🙂

    Előételnek igazi spanyol Manchego és birsalmasajt. Utána kacsacomb és -mell vörösboros szőlővel és szilvával, burgonyafánkkal. A desszert pedig csoki, friss gyümölcs és túrókrém.

    Üdv,

    kisróka

  48. Javított verzió ;):

    Előételnek igazi spanyol Manchego és birsalmasajt. Utána kacsacomb és -mell vörösboros szőlővel és szilvával, burgonyafánkkal. A desszert pedig csoki, friss gyümölcs és túrókrém.

    Üdv,

    egy 22 éves nőnemű kisróka

  49. nő nemű, 33 éves, a menü pedig: halászlé, szarvasgerinc gesztenyefánkkal, bejgli és mindenféle sütemény, aminek a megsütése egy hétbe belefér 🙂

    szemethunyor

  50. Nő vagyok, 24 éves.
    25-én karácsony napján almával töltött, zacskóban sült csirke. Narancsos-gesztenyés- sült kelbimbó saláta. (A te Stahl Magazinban megjelent salátás alapján).

  51. Nő vagyok, 24 éves.
    25-én karácsony napján almával töltött, zacskóban sült csirke. Narancsos-gesztenyés- sült kelbimbó saláta. (A te Stahl Magazinban megjelent salátás alapján).

  52. Ez a kérdőív azért valahol kissé = inkvizícó is:)!
    ennek ellenére: Kata vagyok, 52+néhány hónap:(:(
    A menübiztos pontja dec.24-én, immár évek óta:
    No 1: Tyúkhúsleves kézzel sodort,
    házi csigatésztával.
    A többi:
    – kacsasült pirított burgonyá-
    val,párolt káposztával;
    – aszalt gyümölccsel töltött
    rántott szelet,
    – majonézes burgonyasaláta;
    – narancstorta.

    PS: Szégyen ide vagy oda, mi a halat nem esszük!

  53. Nő vagyok, 27 éves.
    A karácsonyi menü még alakulhat, de a vegyes halleves (nem halászlé) szinte biztos. Ezen kívül a fokhagymás-petrezselymes garnéla vagy vmilyen grillezett halfilé jöhet még szóba, könnyű vegyes salátával. Vagy ha a férjem éppen “főzős” hangulatban van, akkor rá szoktam bízni a főzést és hagyom szabadon kibontakozni, nehogy elvegyem a kedvét a későbbiekben attól, hogy alkalmanként főzzön helyettem. aagnes09

  54. Nő vagyok, 36 éves.

    December 24.-én: halászlé és mákos guba ebédre, vacsorára pedig rántott ponty, francia saláta/hagymás-ecetes krumplisaláta/házi cékla. Ez a hagyomány a szüleimnél.

    A másik két nap már sokkal kreatívabbak vagyunk (itt a sorrend még korántsem biztos):

    az egyik nap fokhagymás-zöldfűszeres sült pisztráng lesz tejszínes burgonyagratnival, friss salátával ebédre, vacsorára házi ricottás-sütőtökös ravioli zsályás vajjal.

    a másik nap konfitált kacsa/liba saját zsírjában sült zöldségekkel, pezsgős káposztával ebédre, vacsorára grillezett fokhagymás garnéla friss házi kenyérrel, salátával.

    A desszert még kitalálás alatt, teasütemények, mézeskalács, beigli biztosan lesz, ebből a túrós, frissen, melegen a legjobban várt.

  55. Nő vagyok, 37 éves, a karácsonyi menünk a szokásos, hagyományos angol lesz (családi kötődés): pulyka, gravy, sok sült zöldség, yorkshire pudding, stb, utána természetesen christmas pudding. Másnap anyunál töltött káposzta, zserbó.

  56. 50 éves voltam az idén, ezért volt alkalmam sok kést kipróbálni, mire eljutottam a most felajánlott kés fajtáig.
    Nyolc éve vettem az elsőt,ami természetesen egy séf kés volt.
    A férjem a mai napig nem tudja elfogadni, hogy ekkora késsel szeretek dolgozni. / nem zöldséget tisztítani, mint a vacsoracsatában /
    Azóta még három került a készletbe és imádom őket.
    Köszörültetni a mai napig a szakboltba visszük, mert ma már ezt kevesen művelik jól.
    Ha valaki ilyen késre tesz szert, ajánlom, hogy szánja rá az időt, hogy szakember köszörülje, mert akkor egy életen át használhatja.
    Nem árt egy jó minőségű élező acél sem, mert ezzel rendszeresen kell fenni a kést. Tulajdonképpen minden intenzívebb használat előtt ajánlatos.
    A késbalesetek mindég az életlen késekkel történnek!!!

    A Karácsonyi menüből a pontyhalászlé nem maradhat el.
    Néhány éve évről-évre újítok egy kicsit. Volt már narancsos kacsa is, volt mustáros lazac, de most a kapribogyós pangasius hal a befutó.
    Recept a Kifőztük online magazin karácsonyi számában.
    Rántott hal marinírozva másnaposság ellen.

    Érdekes volt olvasni, milyen sokszínű a mai karácsonyi asztal.
    Bocsánat, ha sok voltam!
    Nem szeretném senki elől elvenni a nyerési lehetőséget, de fontosnak tartottam ezeket leírni.

  57. Férfi vagyok, Nándi vagyok, 30 vagyok.

    Ha én döntenék a menüről 🙂 ez lenne:
    Habart bableves, Zsírjában sült kacsamáj hagymás-zelleres tört burgonyával és Somlói…

  58. Nő, 39 éves és Újházy tyúkhúsleves lesz nálunk, konfitált kacsacomb, desszertként beigli és sok-sok aprósütemény, mézeskalács.

  59. Én is nőből vagyok. A menü?: tyúkhús leves, csirkemell torta, majonézes krumpli, halászlé, rántott hal, és creme brulee. Hm… már most is nagyokat nyelek, ha rá gondolok!

  60. Szia! Jópofa ez a kérdőív….:o)
    53 éves nő vagyok. A Szentestei menün nem változtathatok, elsöpörne a népharag…délben pontyhalászlé, este rántott harcsa és ponty, majonézes-hagymás krumplisalátával. Első nap fokhagymás tejben áztatott, dióval kirántott pulykamell, muffinsütőbe tekercselt, sajttal, feketeerdei sonkával töltött pulykamell, fűszeres sültkrumplival, zöldkörettel. Második nap kapros-csomboros töltöttkáposzta, füllel, körömmel, füstölt hússal, kolbásszal, lapockával, gombócokkal, rántás nélkül. Sütik: Részeges Jeromos, drezdai stollen, dióval töltött, marcipánnal, csokival bevont datolya, toportorta (diós tojásfehérjéből sütött lapok tejszínes csokikrémmel töltve), linzerek különböző angol lekvárokkal töltve (LIDL-s akció…:o), a további napokon No-Spa, Bilagit, száraz kenyér vízzel….

  61. Szia! 35 éves nő vagyok; karácsonyi menünk a 3 gyerekre való tekintettel: brokkolikrémleves, túrós csusza harcsapaprikással és mákos guba vaníliamártással. Üdv: Judit

  62. 37 eves no.

    a fomenut meg nem tudom, de szarnyasbol kell lennie, dios bejglit mindenkeppen, mezeskalacsot megprobalom, es eggnog. anyu kocsonyat foz a karacsony-masnapokra.

    szi_vi

  63. 35 éves nő vagyok.

    Karácsonyi főétel még nem eldöntött, a leves és desszert biztos:
    Gyümölcsleves (a gyerekek kedvére) és vagy aszalt szilvával, sonkával töltött csirkemelltekercs vagy pulykasült Wellington módra lesz.
    Desszert csokiszuflé erdei gyümölcsös mártással.

  64. Nő vagyok,55 éves.
    A menü:anyukám receptje alapján készített borleves
    rántott ponty,rántott karaj
    lila hagymás burgonya saláta,majonézes burgonya.
    Saját mákos,diós beigli,lányom féle isteni zserbó szelet.

  65. Szia,
    16 éves vagyok (ne lepődj meg, idén először az én feladatom a menü elkészítése…), lány és mandulás pisztráng. ha nem lesz szép, jó és kedves pisztráng, akkor kacsasült.

  66. Nő, 54. Mákos guba meggymártással, Szenteste rántott hal, majonézes krumpli, másnap almás-diós töltött pulykamell, erdélyi töltöttkáposzta folyamatosan. Csokoládétorta, aprósütik, bejgli -jaj, már csak 17 nap van hátra! /De jó, már csak 17 nap!/

  67. 26 éves vagyok, nő.

    Mióta kibővült a család bátyám feleségének a családjával, a menü is megváltozott: két család menüjét “kell” végigenni. Egyrészről borleves, rántott ponty, lilahagymás és majonézes krumplisaláta és bejgli; másrészről pedig egybesült süllő, rukkolás-paradicsomos saláta, s másféleképpen elkészített bejgli + murányi mézes.
    Leírva mindezt, úgy gondolom, el kéne kezdenem az elő-diétát:)

  68. Nő, 23 éves. Főétel még kicsit alakulóban, de egyik biztos sült kacsa (egész) narancsos-gyömbéres sütőtökkel. És még valami fűszeresebb sóletet is készítek gerslivel, csicserivel, jó sok füstölt hússal. Csak lenne időm egy próbafőzésre…

  69. 35 éves nő.
    hal nem szeretés okán (tudom, szentségtörés): sonka, hagymás krumplisaláta, kaszinótojás, friss zöldségek; beglik, mézeskrémes, teacsiga, mini ischler, kisdobos, habcsók és vaníliás kiskifli 🙂

  70. Szia Zsófia!
    Nő vagyok, 36 éves és dacos. 8 éve minden évben megpróbálom megszervezni, hogy végre boldog karácsonyunk legyen, de mindig megsértődik valamelyik ős… Idén a dac hajt, és úgy gondoltam, hogy ha anyósomék idén is töltött káposztát készítenek, édesanyám meg rakott káposztát, akkor én székelykáposztával rukkolok elő, és abból nekik is enniük kell mindhárom nap!!! 😉
    Amúgy az egy éves kislányom miatt inkább a Te fehérrépás-almás krémlevesed lenne a nekünkvaló, egy sütőtökös-hagymás sült csirkével és diós-mákos kiflivel meg marokkói szelettel (diós-kakaós édesség, ismered?)…
    Addig is jó éjt Neked is:
    Barbara

  71. Nő, 26 éves. A menű tenger gyümölcsei-mini quiche előételnek, coq au vin főételnek, Eszterházy torta desszertnek. Előtte-utána-közben bonbonok és szaloncukor minden mennyiségben.

  72. Nő vagyok, 67 éves.
    A karácsonyi menű:halászlé gesztenyés pulykasült, pozsonyi patkó.
    Van egy kis Wüsthof hámozóm, nagyon szeretem.
    Szép, fehér ünnepeket:
    bmari62

  73. Nő, 53 éves ; libamáj hidegen és/vagy aszpikos sonkatekercs, Tokaji borhableves, lazac borban párolva (Jamie Oliver módra),pulykamell mégnemtudommilyenmódra, oroszkrém torta (gluténmentes), gesztenyeparfé

    (nini)

  74. Nő vagyok, 37 éves. A karácsonyi menű: majonézes krumplisaláta főtt oldalassal, főtt kolbásszal. Töltött káposzta, mézes krémes.

  75. Szia!
    39 éves nő vagyok,a menü pedig:
    halászlé
    rántott hal-krumplisaláta
    gesztenyetorta
    mákos guba és bejgli

    Üdv,Judit

  76. Szia Chili,
    én is versenybe szállnék, nagyon tetszik ez a kés! 32, és Anita 🙂 Mi költözünk, majd utána gondolkozom a menün. Tényleg, nincs valami tuti, egyszerű, olcsó és különleges menüsorod? :)))

  77. 32 éves nő. A főétel: Aszalt szilvás kacsasült Gundel módra, de nem lilakáposztával, mert abból lesz a leves, hanem párolt birsalmával.

  78. Lány vagyok és 26 éves. Több fogást is készítek, mivel hosszú a karácsony, és nekem ez az ünnep:) az egyik egy wokban házilag füstölt rosé kacsamell lesz – a füstöt karácsonyi fűszerek adják az ötfűszerből kiindulva, köret édesburgonya chips és aszalt gyümölcsök kacsazsíron. ezen kívül görögös-mentás bárányborda is kerül az asztalra, köretnek valamilyen hűsítő salátát tervezek.

    üdv: kaminer/szitakacs

  79. Nő vagyok, 23 éves. A hagyományos karácsonyi menü nálunk szárított gombából készült leves, majd rántott ponty ecetes krumplisalátával, főételnek pedig sült pulyka, hagymás tört krumplival. Desszertnek pedig bejgli biztosan lesz, de kuglóf és gyümölcskenyér is várható (mivel a desszert részleg az enyém – ez még változhat).
    Kellemes Ünnepeket,
    P.Viki

  80. Nőnemű 28 éves.
    Naponta változik a terv, de 24-én kacsa konfit brandy-s aszaltszilvapürével, másnap chilis-vaníliás csirke (:)),és/vagy gesztenyés-aszalt szilvás pulyka, de most megihlettek a kommnetekben a boeuf bourguignon-os ötletek is. Nem elegáns, de finom és előre elkészíthető. A tuti pont mindig a desszert: marokkói “snakey cakey”, mert muszáj kipróbálni, bár abszolút nem illik a menübe, ami még nem is fix :), és valamilyen mousse torta.
    És nagyon örülnénk annak a késnek 🙂
    Ági

  81. Féfi vagyok, 32 éves. A karácsonyi menünk borlevesből, halászléből, rántott pontyból, valamint majonézes és lilahagymás krumplisalátából fog állni, nyamm.

    Üdv.: Gyoma

  82. Nő vagyok, 51 éves. A karácsonyi menü: halászlé, rántott hal krumplisalátával és sok-sok süti:)
    Zsuzsa

  83. 35 éves nő vagyok. Uzsonnára Stollen-csiga, vacsorára az előételt még nem tudom, utána gesztenyés pulyka a húsevőknek, plusz vega marokkói fűszeres pite. Utána túró, vagy joghurtos torta. Meg persze aprósüti, mézeskalács, és nürnbergi mézeskalács (Lebkuchen).

  84. Szia!
    Nő vagyok, 23 éves. Idén lesz az első közös karácsonyom a párommal, úgyhogy különleges menüt tervezek: rozmaringos csirke almával és gouda sajttal, liba párolt káposztával, epres tiramisu. A többit pedig majd még meglátom. 🙂
    Szép napot!
    WEszter

  85. Csillagporból vagyok, nevem Csilla. Nagy a család, több generációból állunk össze, így nekem a desszert jut. Mákos gubát fogok készíteni házi tejjel, vaníliával és gesztenyemézzel. A kiflit magam sütöm hozzá.

  86. Sziasztok!

    Én férfi vagyok, 30 éves, budapesti!
    Nálunk a karácsonyi főételek:

    – természetesen a töltött káposzta nem hiányozhat az asztalról
    – aszalt szilvával töltött pulykamell, amit zabpehellyel bundázunk (a próbafőzés már megtörtént 🙂

    Szeretetben gazdag karácsonyt mindenkinek:

    eskarcsi

  87. Nő vagyok, 28 éves. Soha ennyire előre nem terveztem még el menüt 🙂 töltött káposzta biztos, és most rosé kacsamellre vágyom éppen. mi lesz, majd kiderül akkor.

  88. 25 éves nő vagyok és édesanyámmal közösen főzünk már évek óta. A terv hideg karamellizált narancskrémleves, römertopfban sült vadhús aszalt gyümölccsel, sült zöldség körettel (édesburgonya, cékla, sütőtök…)és egy hatalmas adag flódni 🙂

  89. Nő vagyok, 29 éves. A vacsora fehérrépa krémleves lesz, második fogás grillezett bárányborda provance-i körettel, a desszert pedig epres képviselőfánk.

    Üdv, Ági B.

  90. Nő, 34 éves. Karácsonyi menü: olajos-fűszeres pácban 2 napig érlelt, utána zöldségekkel együtt sütött őzgerinc, fokhagymás libazsírban sütött libamáj, fetás krumplipüré, diós guba. Másnap reggel libatöpörtyű. 🙂

  91. Szia:)
    Ha valakinek nincs ötlete, itt aztán tud válogatni karácsonyi menüből!
    31 évet megértem, nőből vagyok. A főétel a szokásos lesz: gesztenyekrémleves, sóban sült pisztráng, valamint aszalt szilvás pulykamell-göngyöleg, valamilyen burgonyakörettel. de nem kizárt, hogy valamit újítok:)

  92. Nőci, 48 szép év! Karácsonyi menü: bejgli nádcukorral (a férjem cukorbeteg), vajjal berántott bableves, mákostészta! Üdv. Pántyáné

  93. Dorka vagyok, nő, 25 éves, és még nem tudom, mi lesz a menü, mert most költöztünk 3 napja, és még csak reménykedek, hogy egyáltalán kész lesz addigra a konyhám 🙂 de valami, amiben van rák, az biztosan lesz.

  94. Nő, 26 éves
    A menü:
    libapástétom lilahagymalekvárral
    töltött pulyka
    tésztakabátos lazac kakukkfüves fűszervajjal, tejszínes póréhagymával,sült bébirépával
    túrótorta

  95. Nő, 36 éves, lazac tejszínes kapribogyómártással, krumplipürével és mézes párolt bébirépával 🙂

  96. Nő, 32.
    Fácánleves+őz (sült, vagy vadas, még nem tudom). +hal (lehet, hogy töltött csuka. Ha csuka nem lesz, akkor roston tengeri).

  97. Na, akkor a 10:02-es névtelen még egyszer.
    Viki
    Nő, 32.
    Fácánleves+őz (sült, vagy vadas, még nem tudom). +hal (lehet, hogy töltött csuka. Ha csuka nem lesz, akkor roston tengeri).

  98. Nő vagyok, 32 éves; nálunk három helyen van karácsony; itthon harcsát készítek, egyik nagyszülőnél bajai halászlé, mákos és diós guba és bejgli lesz, a másiknál korhelyleves és kapros pisztráng. De csak az utóbbi két menü esik egy napra, a mi karácsonyunkat pár nappal előbb tartjuk 🙂

  99. Nő vagyok, 28 éves, és nagy Chili és Vanilia rajongó 🙂
    Karácsonykor nálunk mindig szilvaleves van ebédre és sült csirke, no meg mákos guba, este pedig kapros rakott harcsa, céklasalátával!
    Zsófi

  100. Szia! 30 éves nőci karácsonyra vörösborban párolt aszalt szilvával töltött pulykát szervíroz majd főételnek.

    Szép napot!
    Lirike

  101. Szia! Nő vagyok, 38 éves. Nagy a családunk és ilyenkor még jönnek is hozzánk,úgyhogy többféle főétel is lesz. Sült pulyka(mell) szalonnával tűzdelve biztosan, a másik majd még eldől. Desszertnek Dobos torta.

  102. Nő vagyok, 36 éves, az idei menü: brokkolikrémleves roppsanó, sajtos tésztaspirállal, grillezett lazac krumplipürével és párolt zöldésgekkel, fűszeres panna cotta karamellszósszal.

  103. 25 éves nő vagyok. Idén először lesz enyém a feladat, hogy a karácsonyi menüt az asztalra varázsoljam.
    Főételünk: fokhagymás-citromos-babérleveles vajjal masszírozott bébipulyka, pancettas kelbimbóval és tepsis burgonyával!

    Boldog karácsonyt mindenkinek!
    Gerti

  104. Nő, 32 éves. Mivel a zsidó vallás szerint élünk, így nem a karácsonyi, hanem a Hannukai menüt írnám le. Előételek: tojássaláta, avokádó saláta, répasaláta, vegyes saláta mindezt saját készítésű cháláhával (kalács). Főétel: Maceszgombóc leves, majd kacsamell pirosra sütve sok fokhagymával, krumplisalátával és természetesen a végén a hannuaki fánk házi lekvárral.

  105. Nő vagyok, 33éves. Karácsonyi menü sült kacsa krumplipürével. Előtte délben halászlé. Persze a beigli sem maradhat el.
    Mindenkinek kellemes ünnepeket!
    Ercsó

  106. Férfi, 40 éves, karácsonyra én minden évben mást főzök, amúgy kisérleti jelleggel 🙂
    Idén feketekávés körteleves, majd beefsteak lesz 3 féle mártással (vörösáfonyás, lime-avokádós és narancs-ananászos).
    A desszertet a párom készítí: sajttorta 🙂

  107. Nő, 34 éves. A karacsonyi menu nallunk altalaban az alabbi: 1. Husleves (facan), toltott kaposzta, aszalt szilvaval toltott pulyka rengeteg fele korettel es zoldseggel illetve sutoben sult pisztrang. 2. Halaszle, rántott hal (altalaban ponty), juhturovol toltott gombafejek, brokkoli felfujt.
    Azert van ket kulonfele menu, mert a csaladunk egy resze halevo vegetarianus. 🙂

  108. 45 éves, nő, este: lazac, kacsa, köretként burgonya gratin, saláta, 1.nap ebéd: aszalt szilvas, füstölt sajtos pulyka, a részletek még kidolgozás alatt. Boldog Karácsonyt mindenkinek!

  109. 34 éves néni sütőtökkrémlevest főz, narancsos sertésszűzet, és csokiszuflét készít Szenteste..-látom lesz dolgotok a sorsolásnál 😉

  110. Férfi vagyok, 24 éves. A karácsonyi menü: szűzpecsenye Wellington módra angolos zödségekkel és hercegnő burgonyával, könnyű mákos guba puding vanília öntettel.

    Boldog Ünnepeket Mindenkinek!

  111. Nő, 28 éves. Karácsonyi menü valószínűleg halászlé és kacsa valamilyen módon, majonézes burgonyasaláta is biztosan lesz. Desszertnek pedig rengetegféle sütemény..

  112. Szia!
    Nő vagyok, 39 éves.
    Karácsony este a főszerep a páromé és a halé. Szerencsés vagyok, mert mindig ő készíti a halászlevet. Ezen kívül lazacot sütünk (pácolva: bazsalikom/majoranna/rozmaring fűszerekkel) és rántott harcsa lesz. Köretnek mindenféle saláta.
    S. Ildikó

  113. Szia! Nő vagyok, 28 éves. Karácsonykor nálunk mindig előtérbe kerülnek a tengeri herkentyűk és a halak. A menü egy rákszuffléval indul, majd követi egy tejszínes, pikáns hallé, folytatásnak laposhal tekercset készítünk shrimps kalappal és ezt még egy kis gránátalmamártásos lazacsteak-kel egészítjük ki. Köretként édes-savanyú gyömbéres salátát szolgálunk fel. A bejgli elmaradhatatlan: diós, mákos és kakaós kivitelben.

  114. Nő vagyok, 19 éves. A gasztronómia szerelmese, szakácsnak készülök. Karácsonykor mázas sonkát, csípős bárányragut készítek és persze pulykát. Mártást a pulykaszárnyakból készítek hozzá.

  115. Nő vagyok, 29 éves.
    A karácsonyi menü még képlékeny, de nagy valószínűség szerint a következőképpen alakul majd: harcsa halászlé, pezsgős-rozmaringos rák burgonyasalátával, illetve az elmaradhatatlan zserbó, bejgli és gyümölcskenyér.

  116. Nö, 28 éves. A 24-én este lesz Fondue hússal, 25-én ebédre Német marharolád vöröskápossztásal és zsemlegombócal (van olyan szó Magyarországon?). A desszert lessz a mákos gubát vagy kecskesajtos parfait 🙂

  117. 31 éves, nő, rántott hal, töltött csirke, göngyölt csirkemell sonkával, sajttal töltve, pulykamell aszalt szilvával, franciasaláta 🙂

    Bianka, Pécs

  118. Férfi vagyok. 25 éves.
    Egyedül főzök édesanyámra, 5 éves kisöcsémre és nagybátyámra. Ez már hagyomány.
    Főétel: bébipulyka hagyma és répaágyon sütve, almával, naranccsal, hagymával töltve, baconnel takarva –
    amíg sül fát díszítek és a pulyka mellé rozmaringos krumplipüré készül, valamint szósz a pulykához, amely egy aszaltszilvás-portóis-mézeskalács keverékes csoda.

  119. Nő vagyok, 23 éves. A főétel a család kevésbé befogadó volta miatt kacsacomb lesz párolt káposztával, hercegnőburgonyával.

  120. Nő, 27 esztendős.
    Halászlé, rántott ponty/tonhal, illetve a saját kedvemért pici vajon és citromon, némi fehér és citromborssal, icipici metélőhagymával megszórt, serpenyőben épphogy megsütögetett lazac, melléjük rizibizi és majonézes krumplisaláta. Aztán mákos guba, majd némi diós (baracklekváros) és mákos(meggyes) bejgli (így jobban csúszik).
    1-2 éve már ez a menü, idén most meg akarok próbálkozni valami jófajta borlevessel is (bár még sosem ettem, de nagyon jónak képzelem el:))
    Az édességek mellé isteni, Etyekről való, Krajcsi-féle mazsolabort kortyolgatunk (nah meg a halacskákhoz valami jófajta fehéret, mondjuk Irsai Olivért, pl. a Nyakaséktól).

    Bár van néhány hipiszupi Zw****** (nem akartam más márkát reklámozni) késem, de egy jó szakácskés mindig jól jön. Nem is értem azokat a nőket, akik mindenféle béna, életlen verzióval próbálkoznak…

    Jó készülődést, szép ünnepet mindenkinek! Dyna

  121. Szia, én nő, 33,
    Lesz nálunk karalábé-krémleves csirkegombóccal, aszalt gyümölcsökkel göngyölt csirkemell krumplipürével, bejgli, mézes-krémes.
    Persze Anyuék hoznak halászlét, rántott pontyot, de csak maguknak. 🙂

  122. szia, 32 éves nő vagyok. a karácsonyi menü indiai sütőtök szabdzsi lesz házisajttal, rizzsel és hagyományos ételként halászlé, meg diós beigli.

  123. Nő vagyok, 33 éves és alkoholista, helyett: nő vagyok, 33 éves.
    A karácsonyi menü a szokásos: halászlé, rántott hal, töltött káposzta, hadd szóljon ugye.
    És levezetésnek egy könnyű kis bÁjgli.

  124. Nő vagyok, 22 éves. A karácsonyi ebéd Wellington bélszín lesz (első kísérlet), a sütemény pedig a Fűszeres Eszter féle Rugelach és a Dolce Vita féle Karácsonyi kenyér.

    Üdv, Pera Kata

  125. Szia, Magdi vagyok, 31, es iden kiprobalom a borlevest, vagy maradunk a huslevesnel, aztan kacsasult lesz parolt voroskaposztaval es desszertnek pana cotta gyumolccsel es/vagy kokuszgolyok. Rendhagyo, de meglatjuk mit enged meg a Kethonapos 🙂
    Udv

  126. Nő vagyok, 30 éves.
    Sütőtök-krémleves, aszalt szilvával és almával töltött kacsa és párolt káposzta biztos lesz. 🙂

  127. Nő vagyok, 36 éves.
    Karácsony vegetáriánus féfjjel: sütőtök krémleves, rakott sült zöldségek (padlizsán, édeskrumpli, répa, hagyma, cukkini, gomba, brokkoli, mozzarella és sok szójaszósz), bulgur-saláta, sáfrányos párolt tengeri hal, csoki mousse és sajttorta.
    szép napot: Réka

  128. Nő, 37 éves, harcsapaprikás juhtúrós puliszkával. (de az uram főzi, neki szeretném ajándékba, ő meglepetésszerűen férfi, 50)
    Takács Cili

  129. 33 éves nő vagyok. Nálunk libamáj lesz hagymalekvárral és kaláccsal, aztán halászlé, majd kacsamell hercegnő burgonyával. Végül karácsonyi mézes krémes és beigli.

  130. hello!
    Kriszti vagyok,nő és 35 éves! A karácsonyi menü halászlé lesz, rétestésztában sült lazac céklasalátával és csokitorta lesz! 🙂

  131. 34 éves nő
    – rózsaborsos libamáj terrine kaláccsal
    – aszalt gyümölcsökkel töltött pulyka, körteborral fényezve, rozmaringos körtével, sütőtökös chutneyval
    – beigli, mézes krémes

  132. ööö, twitteren van egy keresésem a 'karácsonyi' szóra, a gasztron keresztül már napok óta csak ezek a kommentek dőlnek:D
    gyögytyúklevest mé nem eszik senki..???
    kést nem kérek, van a konkurenciától:)

  133. hello!

    35 éves nő vagyok és halászlé lesz a karácsonyi menü, meg rétestésztában sült lazac spenóttal. A desszert csokitorta. 🙂

    Kriszti

  134. Nő,29 éves,vendégségbe megyünk karácsonykor,szent este is, ezért nem tudom mi lesz a menü. Viszont nagyon megszeretném nyerni a szakács férjemnek a kést.
    Ha otthon lennénk ezt főzném:Húsleves burgonyagombóccal,füstölt lazac rozmaringos pirított burgonyával, tiramisu.
    Ági
    mucli0525@freemail.hu

  135. Nő, 26 éves. A karácsonyi menüsor: Kétféle leves: falusi tyúkhúsleves töltelékkel és halászlé tükörpontyból, Firenzei halfilé, töltött káposzta, mákos habos és diós bejgli.

  136. Kedves Zsófia,
    férfi vagyok, 38 éves, a karácsonyi menü libamájpástétom, boeuf bourgignon, csokis macaron házi vaníliafagylalttal.
    Üdv.
    B.T.

  137. Szia,
    nő vagyok, 34 éves. Ami biztos, hogy lesz halászlé és ránott hal. Köreteknek krumplipüré, majonézes kukoricasaláta. Sütinek zserbó és mézeskalács. Ki-ki eszik, amelyik jólesik neki. Egyéb fogáson is gondolkodom, tavaly tárkonyos-gombás harcsaragu volt, ami nagyon jól sikerült, de idén valami újat fogok kipróbálni. Még várom az ihletet…
    üdv,
    gaál viki

  138. Nő vagyok, 59 évemmel majdnem a korelnök itt:-))).
    Szenteste nálunk hagyományosan halászlé, rántotthal, diós és mákos bejgli, többféle aprósüti.
    Első napon aszaltszílvás-sajba forgatott rakott pulykaszeletekből készűlt sűlt, medvehagymás göngyölt pulykasült és egész hagymákkal, zőldfélékkel együtt sütött borjú sűlt. Ezekhez majd ötlök ki melegen fogyasztható köretet és hideg salátákat. A háromszoros élvezetet készítem el torta formában desszertnek.
    Lesz még többféle saját készítésű szaloncukor, aminek az érdekessége az, hogy diétásan készül, hogy mi, a férkemmel, akik cuorbetegek vagyunk, ne legyünk szaloncukor nélkül. (minden sütinél ez az alapelv)
    Kovica

    Ui. Bocsánat, hogy névtelenül küldöm, de a google fiókom sztrájkol.
    Üdv. Kovács Ilona Agárdról

  139. 30 éves vagyok. Nőből. 🙂

    Szenteste természetesen Halászlé lesz, rántott hal és krumplisaláta. Karácsony első napján pedig töltött káposzta.

    Kellemes ünnepeket mindenkinek!

    Frajti

  140. Nő vagyok, 28 éves, és évről évre a “szülinapi kajám” mindig egyforma: halászlé, pomposka (mákos kifli tejben áztatva), rántott ponty, ecetes krumplis-hagymás saláta, méz, alma, foghagyma, ostya és biztos lesz torta is. Asziszem ezen az éven Dobos tortát készítek. Semmi hús ezen a napon, de azért a lazacot szeretném becsempészni a menü sorba.

  141. 38 éves férfi vagyok.
    Hideg libamáj előétel, azután az elmaradhatatlan halászlé, majd kacsamell barnamártással, narancsmártással, párolt káposztával, burgonyfánkkal,gyümölcs sotéval.
    Desszert házi dió torta.

  142. Nő vagyok és 31 éves. A karácsonyi menü pedig sertésszűz lesz wellington módra és házi somlói (mazsola nélkül:)) a desszert.
    Üdv: Syl

  143. Szia Zsófi, 37 éves leszek 1 hét múlva és fogalmam sincs még, mi lesz a menü:) Hangulatfüggő, hogy mit készítek… talán tárkonyos pulykaragu leves és valamilyen hal salátával. Zserbó tutti, és egyik nap mascarponés krémet is kotyvasztok majd. Ha elbizonytalanodnék, keresek valami receptet Nálad. 100% nő.

  144. Nő, 24 éves.
    -marhaerőleves grízgaluskával
    – Wellington bélszín saját szedésű erdei gombákkal tejszínes borsmártással vagy barnamártással kinek mivel tetszik majd + köretként ropogós rozmaringos fokhagymás burgonya & saláta sült céklával bolondítva 🙂
    – vörösboros borókás vaddisznópörkölt + köretként házi galuska & hozzá vegyes savanyúság
    – desszertnek dédnagymama receptje alapján Gyürky grófné diós ill. mákos kalácsa

  145. Szia,
    A menü: libamájterrine lilahagymalekvárral, bouillabaisse, teával füstölt kacsamell sütőtökpürével és créme brulée.
    Üdv:
    F.Timi, 23 éves, nő 🙂

  146. 47 éves nő vagyok és a következők lesznek teritéken:
    Fácánleves
    Aszalt szilvával göngyölt pulykamell burgonyapürével
    Báránysült grillezett zöldségekkel
    Csokis marcipános torta
    Pavlova

    Üdv,
    R.Judit

  147. Szia!

    Nő, 30 éves, vörösboros szilvakrémleves után balatoni fogas csicsókaszufléval és céklamajonézzel és valami durván csokis finomság. Nálunk minden főétel, néhány éve kitaláltuk, hogy a fogások után sok szünet következik, így mindent tudunk enni :)))

    Zuzka

  148. Nő, 38 éves.
    Ami biztos: borleves és mákos guba.
    A főétel még változhat, de nagyon ígéretesnek tűnik a recept, amit nemrég találtam: gyöngyhagymás kacsaragu burgonyafánkkal.
    Üdv és boldog karácsonyt!

  149. Nő vagyok, 35 éves. A nővéremnél karácsonyozunk Baján, tehát halászlé és egyéb halas dolgok biztosan lesznek. 🙂
    Üdv, Németh Orsi

  150. Nő vagyok, karácsonyi születésű és 41 éves. Sült liba, kelbimbó szalonnával és gesztenyével, póréhagymás töltelékkel, beigli. Az előétel meg még under construction.

  151. 54 eves himnenu vagyok,az ebed gesztenye es edesburgonya krem leves piri-pirivel,bacalhau a bras, a sutemeny bolo rei azaz kiralyi kalacs

  152. Jó, hogy nem minden 10. kommentelőnek igértél kést, felborítaná a büdzséd…:)
    Nekem megfelel a jól bevált Dick is a fiókban.

    Juszt is ideírom: ffi, 59 éves.
    Mivel Bécsben leszünk, a szentestei (délutáni) menű a Rochusgassei Nordsee-ben elköltött fish&chips lesz.

  153. Nőből vagyok, 28 éves. Karácsonyi főételhez ezúttal a vadiúj Segal Viktor szakácskönyvből merítettem ihletet: Pisztáciás-zöldcitromos morzsában sült lazacfilé balzsamecetes zellerrel és gesztenyével. üdv, Jucus

  154. Férfi vagyok, 42 éves, Csősz Gyulának hívnak. A tervezett karácsonyi menü: gesztenyekrémleves, libamáj, krumplipüré, hagyma chutney.
    Kellemes ünnepeket kívánok!

  155. Férfi, 40 éves.
    A káposztalé leves és a töltött káposzta elmaradhatatlan minálunk.
    Ez utóbbi sok tejföllel és fehér kenyérrel az igazi.

    üdv, zé

  156. Férfi, 41 éves. Parmezános, póréhagymás burgonyakrémleves, mandulával töltött pisztráng sárgarépás káposztasalátával és természetesen beigli.

  157. 31 éves nőnemű személy. A karácsonyi menü az még bizonytalan, de az biztos, hogy az öcsémmel együtt csináljuk az egész családnak. Lesz előétel meg hús és aztán beigli.

  158. Nőből vagyok, 21 éves.
    karácsonyra borleves lesz habcsókkal, párolt káposzta, dödölle és krumplipüré, sült pulyka és grillezett hal, töltött káposzta, bejgli, drezdai stollen és minden más, mi szem-szájnak ingere 🙂

    üdv és jó készülődést karácsonyra!
    Bakos Noémi 🙂

  159. Nő vagyok és 31 éves. A menü: sült libamáj áfonyaszósszal és kaláccsal; gyömbéres, mézes pulykamell sült édesburgonyával; mákos guba vanília szósszal (igen, édesszájúak vagyunk kissé…).

  160. Nő vagyok, 20 éves, és nálunk bajai halászlé lesz gyufatésztával, sült kacsa narancsmártással, szerecsendiós krumplipürével és párolt vöröskáposztával, utána pedig datolyás csokitorta karamellöntettel.
    M. Fanni

  161. Nő vagyok, 24 éves. A karácsonyi menü halászlé és sült liba (májjal együtt) lesz tört burgonyával és francia salátával. A desszert házi krémes.

    Üdv: Cerise

  162. Férfi vagyok, 26 éves és a karácsonyi menü füstölt kacsamell és konfitált kacsacomb lesz. Mindkét recept Miguel Rocha Vieira módra, gondolom sejted melyik újságból ;o)

  163. Férfi vagyok, 26 éves és a karácsonyi menü füstölt kacsamell és konfitált kacsacomb lesz. Mindkét recept Miguel Rocha Vieira módra, gondolom sejted melyik újságból ;o)

  164. Szia!
    Nő vagyok, 20 éves, és nálunk bajai halászlé lesz, sült kacsa narancsmártással, szerecsendiós krumplipürével és párolt vöröskáposztával, utána pedig datolyás csokitorta karamellöntettel.
    Üdv.:
    M. Fanni

  165. Nő vagyok, 33 éves, és a karácsonyi menüm: halászlé, töltött pulyka, amerikai és kukorica saláta, méteres kalács. 🙂

    push 🙂

  166. Férfi vagyok, 31 éves. A karácsonyi menü: branzino zöldségekkel, töltött káposzta, lazactatár avokádó krémmel, mangópudding és rengeteg sütemény.

    Üdv, E

  167. Szia!

    Nő vagyok, 24 éves. A karácsonyi menü a következő lesz:
    Fokhagymakrémleves
    Töltött káposzta
    Flódni

    Üdv.: Andi

  168. Férfi 34 éves. Ha Zolika lő őzet, akkor őzgerinc. Ami biztos, az a baconba göngyölt, zöldfűszerrel töltött fogas. Előtte sütőtökleves, utána mákosguba vaníliapudinggal, banánnal.

    üdv,

    Laca

  169. Eszter, 41 éves, és nálunk mint mindig: hagyományosan délben gombaleves+mákosguba, este halászlé, rántott ponty hagymás krumplisaláta, bejgli.

  170. 25 éves férfi vagyok, nem én főzöm a karácsonyi menüt (minden bizonnyal halászlé, majonézes krumpli-hal kombinációval, na meg az ópiumos beigli), viszont nagyon szeretnék szép kést:)

  171. Szia!
    Kata vagyok és 54 lves.Nálunk a karácsonyi menü:halászlé,rántott ponty,töltött pulykamell hercegnő burgonya,befőtt,savanyúság -ki mit választ-desszert pedig karácsonyi fatörzs.

  172. Nő vagyok, 21 éves. A karácsonyi menü: borleves, pulyka, deszertnek pedig kipróbálom Heston Blumenthal karácsonyi pudingját, és az örök klasszikus mama-féle mézeskrémes

  173. 29 eves no a londoni szurke, izetlen hetkoznapok utan alig varja a hazai karacsonyt, anya-fele marhahuslevessel, sonkas-kukoricas burgonyapurevel, rantott pulykamellel. Edessegkent zserbo keszul es a kihagyhatatlan mezeskalacs!

    Kellemes, izletes karacsonyt!
    Udv, Gloria

  174. Hello!
    Ági vagyok, nő, 31 éves.
    Szentestére vacsinak kagylóleves (Makifoodnál tanult) és valamilyen gesztenyével töltött husi a terv.
    Az igazán penge főzőcskézéshez már csak a szuper szakácskés hiányzik 😉

  175. Szia!
    Leányzó vagyok 2in1, 34 éves. Karácsonykor nagy buli lesz nálunk (anyóspajtás+ikertesó szülinapja), férjemmel sütünk-főzünk.
    A menü: marhahúsleves, sertéspörkölt galuskával, sült csirke, roston pisztráng, köményes,füstölt szalonnás göngyölt sertéssült, köretek: párolt káposzta, burgonyapüré, szezámos sült krumpli, sült brokkoli, házi csalamádé, csokis kókusztorta. Én bejgli helyett minden évben flódnit sütök. Imádom. Remélem, a vendégeink is 🙂
    Üdv, BigBelly

  176. 34 éves nő, aki sáfrányos hallevest, szegfűszeges, narancshéjon füstölt kacsát és marcipános étcsokitortát készít majd az ünnepen. Kellemes készülődést, hólepte karácsonyt! veni

  177. Helló!
    Nő vagyok, 33 éves. Amióta a blogodra találtam azóta szerelmese lettem a főzésnek. Igaz nem minden úgy sikerül ahogy szeretném, de nem adom fel.

    A karácsonyi menü (tervem):
    Libaleves sült répás galuskával
    Zöldfűszerekkel töltött pisztráng gesztenyével és camambertes tócsnival
    és annak aki nem szereti a halat készül Kacsamell gránátalmamártással
    Én egy pisztáciás koszorúval készülök de nagymamám bobájkája (amit saját kezével gyúr) nem hiányozhat az asztalról.

    (Megjegyzem a férjemtől már egy ideje kérek születésnap, névnap,… valami jó kis kést, de eddig nem akarta meghallani a kérésemet. Hátha most szerencséje lenne.)

  178. Szia!

    Nő vagyok, 21 éves. A karácsonyi menü gyöngytyúkból húsleves, sültes tálak rizi-bizivel és majonézes salátákkal, valamint gesztenyés sütemény lesz.

    Karolina

  179. Szia!
    Féfi vagyok, 26 éves. A karácsonyi menü halászlé helyett fácánleves lesz, töltött káposzta és mákos guba lesz a hagyományos folytatás.:)

    Üdv:
    TegBal

  180. Nő, 32 éves, libamáj terrine + karamellizált füge,majd aszalt szilvával töltött karaj, szerecsendiós burgonyapürével és sült almával, panna cotta (azért lesz pár kg sütemény is. :))

  181. Szia!
    Nőből vagyok, most épp 27 évesen.
    Idén először egyedül készítem a nagy karácsonyi vacsorát, a főétel gesztenyés-aszaltszilvács töltött csirke lesz.

    Veró

  182. Szia, 27 éves nő vagyok. Karácsonyi vacsora főétel gesztenyével töltött egész pulyka (keresztanyáéktól ajándékba tanyáról;), szilva- körte chutney és krumplipüré lesz.Boldog Karácsonyt!

  183. Nálunk mindig valami újdonság a menü, de idén jön a nagycsalád, így visszaváltok hagyományosra: halászlé, kacsasült hagymás tört burgonyával és párolt káposztával, gesztenyekrémleves desszertnek (na, jó, ez nem annyira hagyományos, de isteni!).
    Mindezt egy 31 éves nőci kreálja majd otthon (remélhetőleg a férje aktív segítségével) 🙂

  184. Nő vagyok 34 éves.
    A karácsonyi menüben lesz sáfrányos kagylós halleves, főfogás még nem eldöntött és csokimousse.
    Persze lesznek hagyományos magyar ételek is az ünnepek alatt.

  185. Nő vagyok, 25 éves.

    A családi nagy karácsony évek óta a halászlé és sajttal-sonkával esetleg gombával töltött göngyölt pulykamell jegyében zajlik. A kisebbik párommal pedig valószínűleg steakvacsi lesz, mert eredetileg szakács és imádja a finoman pácolt és elkészített husokat.

  186. 31 éves nő vagyok. A karácsonyi menü: halászlé kifulladásig. Már alig várom! (A kevésbé fanatikusoknak lesz valami húsétel is.)

  187. Szia!
    32 éves nő vagyok.
    Karácsonyra gazdag húslevest és tealevélen füstölt kacsamellet készítek majd, desszertként pedig házi lúdláb tortát fogok sütni.
    Üdv, szanimani

  188. 54 éves nő vagyok, a menü tyúkhúsleves vagy halászlé, rántott pulykamell és hal burgonyapürével.

    Üdv: Tné Marika

  189. Férfi, 29.

    A menü: halászlé, rántott ponty hagymás törtburgonyával, fokhagymás tejben előpácolt rántott pulykamell, majonézes burgonyasaláta, bejgli és csokitorta

    B menü: halászlé, friss zöldfűszerekkel párolt naphal grillezett zöldségekkel, házilag füstölt kacsamell, konyakos-mazsolás párolt káposztával és krumplipürével, bejgli és csokitorta

  190. Nő vagyok, 47 éves.A szent esti menü a következő: halászlé, rántott hal, kolbásszal töltött sertés-szűzpecsenye- baconba tekerve, majonézes krumpli saláta (hagymás és tojásos), valamint töltött káposzta. Karácsony 1-2 napján húsleves, rántotthús, rizs, petrezselymes burgonya, párolt zöldség, cékla saláta, töltött káposzta, és természetesen sok-sok sütemény.

  191. Szia, nő vagyok, 25 éves.

    A karácsonyi vacsora a következőkből fog állni:

    * algászlé 🙂
    * többféle zöldség pakóra földimogyoró mártással, chutneykkal, citromos rizzsel
    * vega töltött káposzta
    * créme brulée

    Üdv:
    Kata :o)

  192. Nő vagyok, 35 éves
    Leves nem lesz, mert a vacsora előtt már végigeszünk egy komplett karácsonyi ebédet. Fűszeres malacsült hagymás burgonyával, párolt káposzta és narancsos csokitorta.

    üdv.KTimi

  193. Nő, 38 éves, én tegnap találtam ki, hogy Wellington bélszínt csinálok. Jó alkalom lesz kipróbálni végre :)Nincs valami tuti receptetek hozzá?

  194. Nő vagyok, 24 éves. A karácsonyi menü: chilis céklaleves, rántott hús francia salátával és zöldséges muffinnal. Köszönöm a játékot 🙂 Emese

  195. Szia Zsófi! Andi vagyok, 38 éves. A karácsonyi menü így hangzik (kb):
    – sütőtök leves, korianderrel, olivaolajjal, feketeborssal, kis csilivel, tetszés szerint reszeltsajttal
    – fokhagymás, olivaolajos, fekete olivás, feketeborssos, petrezselymes talliatelle, kis friss citrommal
    – nyelvhal roston frissen őrölt fehérborssal, koriander maggal, szárított oregánóval, kakukkfűvel, olivaolajjal, pici fűszerpaprikával. friss citrommal meglocsolva és friss korianderrel megszórva tálalás előtt közvetlenül (ízlés szerint).
    – mndemellé: zöldsaláta, olivabogyók és finomra vágott kápia paprika marinálva olivában, balzsamecetben, sóval, borssal ízesítve

  196. Nőből vagyok, 39 éves, rendszeres olvasó a legelejétől. Karácsonykor rántott pisztráng, saját készítésű diós bejgli és narancslikőr lesz a menü.

  197. Nő vagyok, 32 éves.
    Sült csuka Czifray szerint, halászlé, rántott husi burgonyapürével és citromtorta
    Szegedi Brigi

  198. szépjóestét! már elmúlt 26, s nő vagyok. Nálunk az egész család besegít a menü összeállításába: anyukám a borleves specialistája, apukám zseniálisan készíti a krumplisalátát és panírozza a ponytszeleteket. Állítólag az én zserbóm is jobb mint ehető…:)

    Kriszti

  199. Nő vagyok, 43 éves.
    Nálunk gesztenyekrémleves rumos mazsolával, rántott ponty zelleres burgonyasalátával és mascarponés máktorta lesz a karácsonyi menü. Aprósütemények: angyalszem, hókifli, habos citromos holdacska

  200. 29 éves nő vagyok.
    A menü: birsalmaleves, branzínó vagy oráta (ami lesz még a halasnál) zöldség-egyveleggel, máktorta és egyéb finomságok:))

    Üdv:
    Bori

  201. 39 éves nő vagyok. A karácsonyi ünnepeket a szülőknél töltjük, családi körben (15 fő), a hedonizmus jegyében. Ami biztosan lesz: bableves, rántott hal, majonézes-hagymás krumplisaláta, narancsos kacsa, töltött dagadó. A desszertet én készítem, narancsos tekercs, puncs-szelet, oroszkrém-torta és francia krémes lesz.

    Üdv:

    Hetti

  202. Nő vagyok, 28 éves.
    Több karácsonyi menünk is lesz. Kettőnkre narancsos kacsát fogok sütni, a barátom pedig sütit ígért! A szüleimnél előételként “lazac-sajt” lesz pirítóssal és salátákkal, aztán még nem tudom micsoda (de az biztos, hogy halból lesz), végül pedig a nagymamán utánozhatatlan bejglijei (a diós töltelékben fügével!:) )

    Üdv,
    Pakukk

  203. Sziasztok, nő vagyok, 24 éves. Mivel a nagyszüleimnél töltöm a karácsonyt, sváb étel lesz. A káposzta-pörkölt-szerű gőzgombóccal például esélyes. Üdv!

  204. Nőci vagyok, 24 éves.
    A karácsonyi menü nálunk:
    Halászlé, sült kacsa lila káposztával, füstölt sajtos krumplipürével + rántott hal tartármártással és desszertnek horizont sütemény + beigli és zserbó

  205. Szia!
    Nő vagyok, 25 éves, a karácsonyi főfogás halászlé és rántott libamáj zöldfűszeres krumplipürével, ahogy majdnem minden évben nálunk. 🙂
    Üdvözlet!
    Cs. Judit

  206. Hagyományosan tyúkhúsleves, töltöttkáposzta, bejgli. Mindig ezt esszük 24-én este. A másnapi menü változó, idén talán sült csirkemell mázas sült répakörettel, kéksajtmártással. Természetesen sok aprósütemény, és csokoládés mogyorótorta.
    Egy 41 éves nő.

  207. 39 éves férfi.
    Tepsiben sült hagymával, rozmaringgal, fahéjjal, almával és aszalt szilvával kevert krumpli.
    A tetején pedig pulykamell.
    A 4 éves fiamnak halrúd krumplipürével. (fantáziadús)
    Deszert: karamelizált körte szeletek vanília fagyival és juharsziruppal.

  208. Nő, 35 éves (meg egy kicsi 🙂 ).
    Nálunk vegetáriánus menü lesz, mint az év egyéb napjain.
    Elsőként hideg ananászkrém leves (némi rummal, kevéske tejszínhabbal). Főfogás gyanánt zöldségfasírt indiai fűszerezéssel megvadított vörös lencsével és párolt vörös káposztával, desszertnek pedig Trish Deseine “3 perces” csokikrémje. Mindehhez decinyi 2009-es chardonay (Villány környékéről), esetleg egy 2008-as juhfark (természetesen egy somlói “vár”-ból), a desszerthez pedig egy 2008-as “édes hármas” (Tokaj-Hegyaljáról).
    Ja, és leendő anyósom süti a bejglit 🙂

  209. Férfi, 53 éves. Karácsonykor bográcsos kakaspörkölt lesz, sültek és gesztenyés sütemény.

    Üdv: M. László

  210. Szia!

    Lány vagyok, még egy hónapig 17 éves.
    Nálunk karácsonykor reggelire lesz mákos guba, ebédre halászlé, sült és rántott húsokkal, zöldségekkel,majonézes salátákkal és zserbóval.

    Üdv:
    Eszter

  211. Férfi, 29 éves.

    Szentestére a terv hal és bárány. Eddig ez biztos 🙂
    Desszert vonalon zserbó és/vagy bejgli,
    emellé forraltbor ill. borleves, kedv szerint.

    Üdv,
    pAndras

  212. Nő, 47 éves.
    Karácsonyi liba vörös káposztával, fűszeres szalvétagombóccal és Wellington bélszín mentás zöldborsóval ,mert sokan leszünk 🙂

  213. Nő, 48 éves. A karácsonyi menü: Halászlé, rántott ponty majonézes burgonyával, aszalt szilvával és sajttal töltött pulykamell, burgonyapürével, és mákos guba lesz.
    Desszertnek még fatörzset és püspökkenyeret készítek.

  214. Szia,
    Én 16 éves vagyok és nő.
    A menünk halászlé lesz és egyben sült pulyka grillezett gyümölcsökkel és zöldségekkel. A desszert a szokásos beigli lesz.
    Üdv,
    Kriszti

  215. Szia férfi vagyok 35 éves
    Menü:Francia halászlé
    Rókagombás rizottóval töltött bébi csirke tökmagolajos kevert salátával
    Pisztáciás trüffel
    Éjfél után:
    Ropogós kacsacomb bodzás párolt kápsztás rétessel
    Házi készítésű bejgli

  216. Nő vagyok – a férjem szerint, 35 éves – a személyim szerint.
    Évek óta kapros lazac és kacsasült a menü szallonnás kelbimbóval, meg waldorf salátával

  217. Szép estét kívánva
    Ffi, két éve voltam annyi, amennyiben születtem. Én csak fogyasztója vok a mindenkori étkezésnek s nm készítője. Emlékeimre hagyatkozva a menü valszeg: borleves+babapisk., halászlé, vmilyen rántott hal v. rafináltabb módon elkészített halínyencség rafináltabb körettel.
    Boldog karácsonyt!
    NJ

  218. Szia Chili Vanilia!
    A személyi számom kettessel kezdődik és hatvankilenccel folytatódik. A szentestei menü: halkocsonya, halászlé, kukoricalisztes pisztráng+muzsdéj, képviselőfánk, beigli vagy a család kedvence a mini feketeerdő torta.
    üdv gab

  219. 31 éves férfi vagyok. A karácsonyi menüt nálunk a párom készíti, azt hiszem aszalt szilvával töltött libamáj lesz szalonnába burkolva az előétel, és rántott ponty tartárral és gombás rizzsel a főétel. Diótorta a desszert.

  220. 31 éves férfi vagyok. A karácsonyi menüt nálunk a párom készíti, azt hiszem aszalt szilvával töltött libamáj lesz szalonnába burkolva az előétel, és rántott ponty tartárral és gombás rizzsel a főétel. Diótorta a desszert.

  221. Sziasztok! Nő, 29 éves.
    A karácsonyi menü rák krém leves. Sült kacsa lila káposztával. A süti gesztenye püré ha találok valahol hozzá szifont, mert én szeretném elkészíteni, mivel a házi készítésű a legfinomabb.
    És persze lencse!:)

  222. Szia!

    24 éves nő vagyok, a karácsonyi menü fő fogása csirkemell karamellizált barackkal lesz. Majd levezetésként egy mascarponés gesztenyekrémes torta lesz. Halászlé, na az nem lesz, talán fácánlevessel pótoljuk.:)

    Üdv: Zuzu a kis Zuzu

  223. Zsuzsa vagyok, 33 esztendos es Tarkonyos vadraguleves zsemlegomboccal, gesztenyes pulyka lesz a fovonal. suzy9@ freemail. hu

  224. Nő vagyok, 24 éves.
    Leves – tárkonyos csirkeraguleves
    Főétel – Töltött káposzta
    Desszerthegyek:-) – beiglik, rétesek, bonbonok, mézeskalácsok, zserbó, linzer, stb…:-)

  225. Szia! Nő vagyok, 16 éves. A karácsonyi menü: halászlé, narancsleves, aszalt szilvával és barackkal töltött csirkemell, töltött hús, töltött káposzta, köretként francia saláta, krumplipüre és végül a desszert: narancstorta. És mivel egybe tartjuk a szülinapomat ezért én sütök paleolit diós-almatortát 🙂

  226. 38 éves múltam és passzírozott halászlevet gondoltam ebédre. Vacsira gombás sertésszűz majonézes tojás-, vagy krumpli salátával. Másnap lazac-sztéket valamilyen tejszínes mártással (zöldbors, vagy fehérboros) és karikára szerelt tepsiskrumplival. Idegenben lesz kocsonya, bejgli, töltöttkáposzta… Szóval egy hagyományosnak mondható karácsony elé nézünk ételek szempontjából, ami nekem kimondottan tetszik.
    Ja, és férfi vagyok, a nevem Bence.
    Most pedig megnézem a borleves receptjét, mert látom, hogy nagyon népszerű a karácsonyi menükben és én még nem ettem.

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.