Csípős-szezámos nyelvsaláta

A könnyed bevezető édesköményes salátácska után egy valamelyest ütősebb étel receptje következik, bár valójában ez is egy saláta. Kivételesen nem idézem most be Váncsa István számomra már klasszikussá vált gondolatmenetét a saláta definíciójáról, amelynek konklúziója szerint „Tehát, minden saláta, amit megeszünk. Ha disznósajt, akkor is.”. Hát ez a nyelvsaláta azt hiszem, ezen a pályán mozog. Kedves vega és vegán olvasók, akik a sok zöldségért jártok ide, én kérek elnézést.

Nemrég Wang mester új éttermében jártam, amely nagyjából pont olyan, mint a Telepy utcai . Az ilyen helyeken mindenfélét szeretek összerendelni, mert soha nem lehet tudni, melyik –esetleg bizarul hangzó –fogás lepi meg hirtelen az embert. Nem szoktam az extrám fogásairól nevezetes étteremben (máshol sem) édes-savanyú , meg mogyorós csirkét rendelni –inkább átlesek a szomszéd kínaiak asztalára és azt kérek, vagy az étlapról bogarászok. Akkor pedig lesznek mindenképpen levesek, dim sum, oldalas, meg mindenféle ökörségek, amiről nem tudni biztosan, mi fog érkezni. Az egyik ilyen meglepetés volt a csípős ökörszív. Az étteremben más belsőségek is az étel részét képezik: nyelv, pacal többek között és a szósz sokkal hígabb, úgy kell belőle pálcikával kihalászni a húsdarabokat. Az íze elképesztő, az összes étel közül erre emlékszem leginkább. Ez ihlette a nyelvsalátámat, ami szerintem nagyon jól sikerült. A tetejére összeforgattam egy kis uborkát, újhagymát, snidlinget pár csepp szezámolajjal, hogy ez kissé lehűtse a csípősséget és erős ízeket. A friss koriander úgy hiányzott belőle, mint csokoládétortából a só, a receptbe bele is írtam, én sajnos éppen nem kaptam. Nyilván bármilyen nyelvből készíthető, én éppen ehhez jutottam hozzá.


Csípős-szezámos nyelvsaláta
Hozzávalók (2-4adag)

1/2kg sertésnyelv (2db)
főzéséhez:
1 hagyma
6 fokhagymageerezd
2 szelet friss gyömbér
1kk szecsuáni bors
só, bors

Öntet:
2ek chiliolaj
2ek rizsecet
3ek szezámolaj
1/2tk csípős paprikakrém
2ek szójaszósz
1tk barnacukor
1 nagy gerezd fokhagyma, lereszelve
1 ek pirított szezámmag

tetejére: 1 uborka, 3 szál újhagyma, snidling, friss koriander
Megfőzzük a nyelvet: lábasba (vagy kuktába) tesszük és annyi vizet öntünk rá, hogy ellepje. Hozzáadjuk az egész hagymát (héjastul), a fokhagymákat (héjastul), a gyömbért és a szecsuáni borsot. Sózzuk, borsozzuk. Addig főzzük, amíg teljesen megpuhul, kb. 30-40 percig (nálam 40 perc volt). A főzővízben hagyjuk kihűlni, majd eltávolítjuk a külső, kérges „zokniját”. Amikor kihűlt, nagyon éles késsel minél vékonyabbra felszeleteljük. Kikeverjük az öntet hozzávalóit, majd összeforgatjuk a nyelv szeletkékkel. Elrendezzük egy lapos tányéron, majd a tetejére kanalazzuk az uborkát, ehhez: az uborka magját eltávolítjuk, majd felkockázzuk. Az újhagymát felkarikázva, a snidlinget és koriandert finomra aprítva hozzáadjuk. Összekeverjük pár csepp szezámolajjal.

(Visited 40 times, 1 visits today)
Print Friendly

7 hozzászólás

  1. Hm, jól hangzik. Már nagyon sokszor gondoltam rá, hogy veszek nyelvet, de eddig még nem tudtam rávenni magam, Férjuram nem tudom mit szólna hozzá. Hiába mondtam már neki, hogy az egy jó rész…De így ebben a formában szinte adja magát, hogy mindenféle előítélet nélkül megegye az ember. Köszönöm!

  2. kedves Zsófi, elkészítettem ezt az ételt és valami csodálatos! Köszönöm szépen! A könyvet is igazán igényes!
    További sok sikert!

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.