Grillezett szőlő

Feketepontot kaptam lustaságra, pedig nem is lusta vagyok, hanem csak elsodródott, és tartok tőle, hogy ez még néhány hétig nemigen fog változni.

Kárpótlásképpen hozok egy olyan receptet, amiről pontosan tudom, hogy nagyon sokan ki fogják próbálni, és nagy tetszést fog aratni. Egy éve tartogattam bejelölve, és valahogy soha nem került rá sor –valószínűleg nem azért, mert ennyi ideig nem találtam meg volna hozzá a megfelelő alapanyagot. Szőlő azért mindig akad, most pedig különösen sok és különösen jók. Az otello-t szeretem a legjobban, nem kizárt azonban, hogy csak azért, mert személyes kötelékek fűznek hozzá.

A grillezett szőlő 7 perc alatt elkészülő desszert. Mindössze annyi történik, hogy az ember összekeveri a szemeket egy kis ezzel-azzal, beteszi a grill alá, vár néhány percet, ha van ideje és energiája, enyhén lehűti (langyosan a legjobb). Ami az egészben a csiribiri: dióolaj, olvasztott vaj, barnacukor. Ezek olvadnak össze a szőlőből kicsorduló, édes gyümölcslével, kissé be is sűrítik. Amikor először készítettem, tartottam tőle, hogy az egész semmilyen más nem lesz, csak édes. Már készítettem is gondolatban, hogy majd mivel próbálom ezt ellensúlyozni (balzsamecet, citromhéj, fűszerek), de teljesen tévedtem. A dióolajtól, a vajtól, az enyhén karamellizálódó cukortól és az azzal összeolvadó savanykás lével olyan összetett ízű lesz, hogy egyáltalán nem kívánkozik mellé más. Vaníliafagyival, mascarpone-val, vagy görög joghurttal tálalom. Már mindössze egy eldöntendő kérdés marad: hogy ez vajon desszert, uzsonna, vacsora, vagy netán reggeli.

Grillezett szőlő
Hozzávalók (2-4 adag)

Két nagy fürt szőlő (vegyesen, amit kapunk)
Pl: otello, hamburgi muskotályos, stb.
2 evőkanál olvasztott vaj
2 evőkanál jófajta dióolaj
2 evőkanál barnacukor

Tetejére:
Durvára vágott, pirított dió
Vaníliafagyi , vagy joghurt, mascarpone

A sütőt előmelegítjük a grillfokozatra. A szőlőt megmossuk, megszárítjuk, majd leszemezzük. Nagy tálban összeforgatjuk az összes alapanyagot, majd egy alufóliával bélelt tepsibe szórjuk. Grillbe tesszük kb. 6 percre. Kb. 3 perc után a szőlőszemek elkezdenek felrepedni, a bíbor színű lé elkezd kifolyni. A következő 3 percben a szemek egy része elkezd töppedni, még koncentráltabbá, majdnem mazsola szerűvé válik. Amikor kivettük a tepsit, becsempészem még a durvára vágot diót, hogy annak ne kelljen külön serpenyőt használni. A durvára vágott diót 1-2 perc alatt megpirítjuk, majd az étel tetejére szórjuk.

(Visited 1 047 times, 1 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

15 hozzászólás

  1. Nagyon jól hangzik, különösen kedves a szívemnek a gyerekkoromra emlékeztető otello. Nagyon szeretem, nagyapám nem túl nagy és nem túl szakszerű szőlőskertjének nagy része az volt.

  2. Bár már nem aktuális, de egy régebbi írásod alapján rendeltem vaníliát a http://www.vanille-madagaskar.de oldalról. Most érkezett meg, fantasztikus illata, gyors és korrekt volt a kiszállítás, az egész rendelést olyan igazán szimpatikusan és normálisan bonyolították le (utólagos fizetés, szuperkedves kísérőlevél, stb.). És így jött ki kb. 1 EUR-ra darabja.

    Szóval köszi a tippet!

  3. Szia Chili, én most éppen fogyózom ugyan, de nagyon szép a színe :).
    Mindegy, most másért írok, elnézést érte, hogy ide, de találtam egy helyet, és felvettem a kedvenceim közé: M restaurant és eszembe jutottál.
    Döbbenet, szinte csak vagány külföldiek, lonely planettel a kezükben bambulnak be a helyre, és titkukat megtartják a helyi expat figurák is. Ismered?

  4. Zsófi, a magokkal mit csinálsz? tegnap este megcsináltuk otellóból – nekem is a kedvencem – de recsegtek ropogtak a magok a fogunk alatt, nem volt kellemes…

  5. Dóri,ez volt a próbavacsorán:)? két lehetőség van: 1.)nem otellóból csinálod, hanem sötét, nagyszemű, magtalan szőlőből. 2.) magos szőlő=ropog. Nálunk nem zavart senkit, magozni meg nem fogom:)

Hozzászólás a(z) soobrosa bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük