Római kömény

„Mi az a fűszer, amit a magyarok nem szeretnek, és itt mindenben van?” – kérdezi barátnőm sms-ben marokkói utazásuk alatt, Fez, vagy talán Marrakes valamelyik étterméből. „Római kömény” –vágom rá postafordultával, másodpercnyi gondolkozás nélkül. A magyar konyha nemigen használja, valóban sokan idegenkednek erős, jellegzetes ízétől. Bár külsőre hasonlít rá, nem azonos a köménymaggal, nem is helyettesíthető vele. Az arab, török, indiai, mexikói, mediterrán konyha rengeteget használja, a bors után a világon a második legnépszerűbb fűszer, számos fűszerkeverék alapanyaga. Elsőre azért nem lelkesedik érte mindenki, mert kissé kesernyés, erős, íze rendkívül markáns, érdemes vele óvatosan bánni. Kapható egész mag, vagy őrölt formában, frissen pirítva, őrölve az igazi.

Nyugat-Ázsiából származik, ma India, Irán, Indonézia és Kína a legjelentősebb termelője. Kimondottan érdekes a kömény és köménymag körüli etimológia, az adott konyhákban bevett elnevezést ugyanis gyakran az határozza meg, hogy ki mennyire tartja egzotikusnak. Nevezik török köménynek (románul), keleti köménynek (szlovénul), de ugyanez működik fordítva is, azokban az országokban, ahol mindennapi, a köménymagot hívják pl. német köménynek. Rajtunk kívül oroszul, csehül és finnül is „római kömény”, ami talán az ókori Rómában való gyakori használatra utal. Indiai, arab, mexikói fűszerkeverékek alapja, curry, garam masala nem létezik nélküle. Zseniális salátaöntetekben is – friss korianderrel, petrezselyemmel, olívaolajjal, sok citromlével az egyik legjobb, legfrissítőbb nyári íz.

A saját konyhám egyik leggyakrabban használt fűszere – épp a napokban konstatáltam a drámai fordulatot: elfogyott (ez pedig bizonyára jelent valamit, lévén minden releváns utazásról érkezett egy-egy nagyobb tasakkal). Ezek szerint igen sokszor kerül elő. Teszem én mindenbe, például a következő ételekbe:

1. Paradicsomos káposzta (a káposztát ropogósra hagyom és csipet curryvel és római köménnyel dobom fel)
2. Sült paprika saláta (a grillezett, lehéjazott kaliforniai paprikára juhsajttal együtt morzsolom)
3. Paradicsomsaláta (olívaolaj, újhagyma, pirított mogyoró és szezámmag társaságában)
4. Lecsó (tudom, a lecsó puristák most azon nyomban dobnak egy hátast, de nagyon finom)
5. Kuszkusz, bulgur, tarhonya (akár saláta, akár főzött köret, egy csipet mindig kerül bele)
6. Avokádókrém, padlizsánkrém, hummusz és további kencék kiváló ízesítője
7. Fűszeres fasírt (sok friss petrezselyem, koriander mellé, ha bárányhúsból készül, még jobb)
8. Paprikás krumpli (egyáltalán nem árt neki)
9. Lencse, bab, csicseriborsó saláta (hagymával, friss zöldfűszerekkel, citromlével)
10. Aszalt gyümölcsökkel készült ragukban (nagyon jól ellensúlyozza azok édességét)

(Visited 713 times, 1 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

19 hozzászólás

  1. Köszönjük, ez jól jött. És már nagyon hiányzott egy új bejegyzés Tőled.
    Remélhetünk egy kiértékelést a Czifray II. hivatásos forduló munkáiról?
    üdv: gambas

  2. Szia Zsófi!

    Tudnál technikai tanácsot adni, hogy hol kapható magyarországon? Én nem találtam sehol eddig, holott egy nagycsomó Jamie Oliver-es receptben az alapanyagok között található…

    Köszi a válaszod!

  3. Chili! nem tudom, hogy mennyire jó amit én szoktam venni, de a Ferenc körúton a török étterem mellett van egy török bolt és én onnan szoktam beszerezni az őrölt római köményt (súlyra árulják), meg a palacsintaszerű pita-t, meg még egy csomó török alapanyagot 🙂

  4. József: indiai boltokban, török boltokban, az Ázsia shopban a csarnokban, de nem kizárt, hogy a hipermarketek nemzetközi kaja részén is lehet kapni

  5. egy kis off: zsofi, szeretnek tanacsot kerni;
    Kozepkoru kulfoldi (nemet ferfi) ismerosunk erkezik uzleti ugyben nehany napra Magyarorszagra. Szeretnenk korbevinni Budapesten, egy kicsit “reprezantalni”, jo benyomast tenni ra 🙂
    tudnal adni egy par etterem-tippet ebed, vacsora esetere? magyaros van pl egyaltalan, ami nem lehuzos-atveros vaci utcai gulyasturizmus?
    elore is koszi, agi

  6. Gambas,a Czifray első értékelése már kint van a Bűvös Szakácson, többi folyamatban:)

    József,ahogy írják a többiek is, Nagycsarnok aljában, Culinaris-ban, török-arab boltokban (pl. Lehel, Aradi utca, Lövőház u.) lehet kapni.

    Ági, ha kifejezetten magyarosat szeretnétek, ezekre a helyekre nyugodtan, nem átvágósak és kellemesek, konyha is jó: gyors, korrekt ebédekre: pl. Centrál, Onyx (puccos, de 3eft-ért kiváló háromfogásos ebéd van), Stand (nem kimondottan magyaros, de korrekt, gyors), Budán Csalogány. Estére mindenképpen Bock Bisztró. A külföldi vendégeim magyaros műfajban a Múzeum és a Café Kör hagulatát is szokták szeretni. Attól is függ, milyen árszínvonalú helyeket keresel, és hogy a konyha, vagy a hangulat a fontosabb a vendégeteknek.

  7. koszi a gyors valaszt.
    ar szempontjabol kozepkategoriara gondoltam, es ugy erzem a hangulat talan most fontosabb (persze nem a minoseg rovasara), leven meg nem jart hazankban. Semmikepp nem akarjuk paprikafuzeres ciganyprimas helyre vinni!!! ugy egyutt a ketto, hangulat es a konyha osszehangja fontos
    agi

  8. Imádom a római köményt! Évekig kerestem a “Hollandia-illatot” és egyszercsak megtaláltam. A Savaria Karneválon a sógornőm kézműveskedett a gyerekekkel, mozsárban tört gabonából kemencében kenyeret sütöttek. Az egyik kis tálban volt ez az őrölt, tömény “Hollandia-illat”. Ráüvöltöttem szegény sógornőmre, hogy MOST AZONNAL mondja meg, mi ez. Azóta (majdnem ) mindenbe teszek. Imádom. Recepteket nem írnál vele?

  9. Hááát… Teljesen véletlenül botlottam bele, juhtúrós pogácsát akartam sütni, vettem “sima” köménymagot, ami belekerült a zzzember fűszeresdobozába, és véletlenül a római köményt vettem ki… gyanús volt, hogy valami nem stimmel, viszont a végeredmény? Mindenki kétpofára falta – dupla adagot sütöttem, konkrétan a fél cég azt ette… 🙂

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük