Sültpaprika-saláta paradicsommal, karamellizált hagymával (asadillo)

Lehel piac, 35 fok, hömpölygő tömeg. Kivételesen lemondok a szokásos áruszemlézésről, inkább célirányosan a nénim felé veszem az utat – “…mindig itt vagyok, aranyos, jöjjön máskor is…”. Arra a gyönyörű, harsogóan piros kápia paprikájára pályázom, amiből néhány napja három kilót vettem nála, és egyesével segített kiválogatni a legszebb, legegyenesebb darabokat. Néni sehol, paprikája még kevésbé. Csak nem úszom meg a körözést, a halassal szemben végül találok egy árust, akinél piroslik valami.
– Három kilót vinnék, válogathatok?
– Nem.
– Akkor megtenné, hogy csak pirosakat ad? Olyan ételhez szeretném vinni, amihez csak az jó.
– Aha. – És már dobálja is, válogatás nélkül, ahogy puffan.
– Ne haragudjon, ezt a felső öt fehéret hadd cseréljem ki pirosra, tényleg arra lenne szükségem! –
Teátrális mozdulattal az egész kosár tartalmát visszaönti a kupacra, jó hangosan melegebb éghajlatokra küld, boldogítsak másokat, a hentesek röhögnek.
Most magyarázzam neki, hogy amit készítenék, ahhoz a piros a legjobb? Kérdezzem meg, hogy uram, maga még nem evett mojo picónt (a Kanári-szigetek jellegzetes mártása, sült paprikával, sherryecettel, olívaolajjal, fűszerekkel készül, halra, sültekre öntve fenséges, de héjában sült burgonya tunkolójaként sem utolsó)? Hozzak neki kóstolót a muhammarából (szír sült paprikás, diós krém -receptek itt, itt, vagy itt )? Majd meglátja, az is csak a pirosból jó? Meséljek romescóról (spanyol mandulás-mogyorós, sült paprikás szósz), chachoukáról (marokkói paradicsomos-grillezett paprikás, főzött saláta) vagy mechwiyahról (az utóbbi tunéziai változata)? Természetesen nem, hisz nincs más választásom, mint hogy büszkén, de üres kézzel távozzak, és vissza se nézzek. Pár standdal odébb kerül zöldség, ezúttal egy spanyolos asadillóhoz.
Sültpaprika-saláta paradicsommal, karamellizált hagymával (asadillo)
Hozzávalók (4-6 adag)
8 piros héjú paprika (kaliforniai, kápia, vagy hagyományos)
4 sonkahagyma vagy két nagy vöröshagyma
6 szem érett, kemény paradicsom
egy csokor friss petrezselyem
olívaolaj
sherryecet
őrölt római kömény
só, bors
A sütőt grillfokozatra állítjuk. A paprikát félbevágjuk, kimagozzuk, és alufóliával bélelt tepsire helyezzük, a vágott felével lefelé. Addig sütjük, amíg a héja fekete és hólyagos lesz. Mély tálba tesszük, lefedjük átlátszó fóliával, majd kb. 15 percig így hagyjuk. Ez idő alatt a paprika összeesik, és a héja simán lehúzhatóvá válik. Csíkokra vágjuk, és meglocsoljuk némi olívaolajjal (akár 3-4 nappal előre is elkészíthető). A hagymát vékonyan felszeleteljük, kevés olajon, csipetnyi sóval, fedő alatt puhára pároljuk, enyhén karamellizáljuk. A paradicsomot meghámozzuk, magját, levét eltávolítjuk, negyedekre szeleteljük. Összeforgatjuk a hagymával, a sültpaprika-csíkokkal, a finomra aprított petrezselyemmel, 1-2 ek. sherryecettel, olívaolajjal és a római köménnyel
(Visited 151 times, 1 visits today)
Print Friendly

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.