Nyári gnocchi

Arra már kezdek átállni, hogy itthon abból főz az ember, ami van. Nem ám, hogy kitalálom, hogy pl. avokádókrémet szeretnék készíteni, leszaladok, és megveszem az érett avokádót. Vagy egy nagy csokor friss mentára lenne szükségem (a fűszernövények túlélési esélyei a belvárosi erkélyemen határozottan a nulla felé tendálnak) , és nosza…Lassan arra is át kellene állnom, hogy ha valami olyan alapanyagot keresek, amely picit is gyanús, hogy csak speciális üzletekben kapható, akkor azonnal a speciális üzletek felé szedelőzködjek, és még véletlenül se fussam a felesleges köröket az egyéb helyeken.

Mint ahogy tettem pár napja egy nyomorult doboz ricottáért. (Azt hiszem, legközelebb inkább rögtön legyártom házilag). Komolyan, a Fény utcai piac és a Nyugati között kb. minden lehetséges üzletbe benéztem , de ricotta helyett csak a szánakozó nemleges válaszokkal távoztam. Mire hazaértem, már olyan késésben voltam, hogy pánikolni sem maradt időm. Ilyen lelkiállapotban kell elkezdeni gnocchit gyártani (kedves pincérek! Kérem, szíveskedjenek eme olasz nudliféle “gnocsi”-nak való kiejtésétől tartózkodni…). Van egy recept. Az egyik kedvenc könyvemben, Suzanne Goin: Lucques című szakácskönyvében szerepel, ricottás gnocchi (rókagombával). Pillekönnyű, isteni, bármivel variálható. Nyári hangulatú gnocchi. Nos, ez az, amit nem készítettem el, mivel nem kaptam ricottát.

 
Helyette hagyományos burgonyásat. (annyira csúszásban voltam, hogy még arra sem volt időm, hogy stresszeljek, hogy mi van, ha nem sikerül). A tésztához kevés parmezánt és szerecsendiót is kevertem. A Bosnyák téri piacon (tiszta szerencse, hogy kéthetente arra van dolgom) kiváló minőségű Ella burgonyát kaptam egy bácsinál, amely tökéletesnek bizonyult a gnocchi-hoz. 1kg krumpliból összesen kb. 170db nudli készült (bordázni nem volt türelmem).

Amíg a gnocchi kifőtt (villámgyorsan, kb. 1 perc alatt történik) barnított vajat készítettem, ebben átforgattam friss, leszemezett csöves kukoricát, majd a nudlikat. Félig szárított paradicsom és nyers mini koktélparadicsom került még rá, továbbá a tetejére kevés rukola. Ja, és egy csipet piment d’Espelette.

(Visited 184 times, 1 visits today)
Print Friendly

21 hozzászólás

  1. Üdv a nagy magyar valóságban… Képzeld mi a helyzet vidéken, kisvárosban, ahol nincs Culinaris meg “speciális üzletek”. Na, de nem panaszkodni jöttem! A gnocchid ínycsiklandó:-)

  2. 🙁Ezek szerint szerencsésnek mondhatom magam, hogy az agglomerációban élőként ricottát és jobb fajta mascarponét, no meg bivaly-mozzarellát is vehetek. Éppen mára terveztem a saját urban megoldásomat két másik hiánycikkel kapcsolatban posztolni:-)

  3. Nyamm. Ki is próbálom, amint megszáradnak a paradicsomok… 🙂 Nem tudom, merre laksz a beévárosban, de pl. a Mester utcai Sparban lehet ricottát kapni (túrót nem mindig), én onnan szerzem be… 🙂

  4. Hamarost nyílik új Culinaris a Margit híd budai hídfőjénél (Balassi Bálint utca?). Akkor menta és ricotta kérdés meg lesz oldva, marad viszont a minden pénzem kajára költöm szindróma… 😉

  5. A Király utca- Körút sarkon levő Sparban is mindig van ricotta, ebből és Nessima írásából pedig arra következtetek, hogy lehet, hogy mindben van…A boltban vett cserepes fűszernövények nekem is mind elhaláloztak, aztán gondoltam egy merészet, vettem magot, virágföldet, és azóta vannak élő fűszernövényeim. A mag kb 140 Ft/csomag, egy próbát megér. Ha nekem sikerült, garantáltan semmi mezőgazdasági háttér nem kell hozzá :- )

  6. nem lehet a balassi bálint utca a margit híd budai hídfőjénél… amúgy a rákóczi téri piacon is lehet ricottát kapni, sőt az egyik őstermelőtől nyáron friss fűszernövény (gyökeres is!) kapható.

  7. Nem értem, miért favorizáljátok úgy a ricottát, mikor van nekünk jó tehéntúrónk (többféle zsírtartalommal méghozzá)? Egyszer vettem kíváncsiságból, több pénzt nem fogok pazarolni erre.Egyébként a Spar/Interspar/Kaiser's (meg nemsokára Plus) boltokban szokott lenni ricotta és író is.Ch&V, valamelyik gasztroblogger egyszer összeszedett egy csomó különlegesség-lelőhelyet, ajánlom figyelmedbe!

  8. Én a http://www.cibus.hu-ról szoktam rendelni a ricottát, meg más olasz alapanyagokat is. Tudom, hogy ez nem a “leugrom a sarki boltba, és megveszem a hozzávalókat” című spontán főzöcske kategória, kell hozzá egy kis előre tervezés, de hát ez van itt nálunk. És cibusék elég jó áron adják a dolgokat, én a culinárist már személyes bojkott alá vettem az elszállt áraik, és pár napos lejáratú portékáik miatt.

  9. Júliához hasonlóan nekem is rossz tapasztalataim vannak a bolti növényekkel – különös tekintettel az áruháziakra. Rozmaringot pl. képtelen vagyok életben tartani, most is kettő kornyadozik a teraszon, nem fejlődnek – talán a sok eső? Egyedül a bazsalikom maradt meg, de az akkorára nőtt, hogy nem bírtam vele. Megéri kicsit pepecselni, és magról nevelni.Hanem a türelmedért irigyellek, 170 gnocchi. Lefagyasztod?

  10. jaj, majd egy olyan sk ricottás gnocchi receptet is kaphatunk? szívesen kipróbálnám, milyen krumplifőzés, pucolás, összetörés nélkül elkészíteni. 🙂

  11. ricotta-ügyben próbáljátok ki az ordát, szerintem kísértetiesen hasonló. a fehérvári úti piacon pl szokott lenni, meg olyan helyeken, ahol termelők árulnak tejet. néha sajtforma, de legtöbbször túrónak néz ki.

  12. Köszönöm még egyszer a ricotta tippeket!Ribizli, én imádom a magyar túrót, de ez a gnocchi recept pl. azzal nem működik, mert a túrónk túlsavanyú, morzsás és vizes a ricottához képest. Köszi a tippet a lelőhelyes postról!Anais, igen, feltétlenül, már nagyon sokan ajánlották, kíváncsi is vagyok!kisrumpf, hát, az a 170 gnocchi annyira nem is sok, sajnos:)a bordázásához nincs türelmem, anélkül nem olyan vészesen pepecs. Felét frissen főztem ki, felét lefagyasztottam, teljesen jól bírja.Réka, ok, amint megvettem a ricottát, felrakom a receptet:)

  13. kedves CV,Én egy kezdő rajongó vagyok, viszont annál lelkesebb. Már egy ideje fontolgatom a gnocchi készítését, de bizonyos infók hiányában eddig halasztottam. Nem tudom pl, hogy milyen lisztből legjobb készíteni, és milyen burgonyából. Igaz, hogy az öregebb krumpli jobb hozzá? És ami a legfontosabb, tudnál ajánlani egy receptet, hogy miből mennyi kell hozzá?Előre is köszi a segítséget!julie

  14. Kedves Julie, most annyira spontán, érzésre csináltam, hogy nem méricskéltem, majd legközelebb pontosan mérek mindent, de kb. 1kg (egészben, héjában megfőzött, krumplinyomóval áttört) burgonya 1 egész tojást és olyan 15-20dkg lisztet vett fel. Ella típusú krumplit használtam (sárga színű, szétfővő), és 55-ös bio lisztet (amit a DM-ben lehet kapni), ezek úgy tűnik, nagyon jól működtek, szerintem nyugodtan állj neki.

  15. Sziasztok, A Nyugati és a Jászai Mari tér között a Spar-ban és a Rothschild-ben mindig van ricotta. Az utóbbiban eredeti olasz. Tegnap vettem 350 Ft körül. 🙂

  16. kisrumpf: bolti, cserepes rozmaring/menta/oregano/akármi + 10literes kis virágföld (Btípusú, általános, bármelyik virágboltban beszerezhető)+ picit nagyobb cserép, mint az eredeti -> átülteteted, 2naponta kicsit locsolod, néha adsz neki egy kis tápoldatot (2hetente elég) és gyönyörűen megmarad a teraszon! A tűző napot annyira nem szeretik, mondjuk…

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.