Spenót, bundás kenyér, tojás


Van úgy, hogy az ember megálmodik egy ételt, de be kell várni hozzá a megfelelő, tökéletes pillanatot, amikor kivitelezhető. Hónapok óta pontosan megvolt ennek az összeállításnak a koncepciója, és pontosan ilyennek vizualizáltam gondolatban. Sok mindennek kellett azonban bekövetkeznie ahhoz, hogy végre elkészíthessem: 1. legyen végre friss, zsenge spenót, 2. rátaláljak arra a -színben és méretben- passzoló ehető virágra, amely a legjobban illeszkedik az étel egészéhez, és amelyet láttam magam előtt, 3. Olyan lelkiállapot, amikor az ember tudja, hogy 100%-osan koncentrálni képes, mert tudtam, hogy kizárólag akkor fog pontosan úgy sikerülni, amilyennek szeretném, ha ez adott.

1. A spenót:

A friss, leveles spenótot olívaolajon és fokhagymán megfonnyasztottam, majd kevés húslevessel és tejszínnel simára pürésítettem, sóval, borssal, szerecsendióval ízesítettem.

2. “Bundás kenyér”
A hagyományos bundás kenyér helyett egy “kenyérpuding” félét készítettem: száraz kenyérszeleteket áztattam tejbe, amelyet tojással, sóval, borssal, szerecsendióval és reszelt parmezánnal, majd kivajazott formában 180C-on 20 perc alatt megsütöttem.

3. Ibolya
Hát, ez talán nem kifejezetten a spenót hagyományos kiegészítője, de pontosan ezt a virágot kerestem sokáig a kompozícióra. Otthon sajnos nem tudom, hol kapni. (Brüsszelben a Rob-ban.)

4. Sült fokhagyma
A nagy kedvencem. Ebből pont volt egy nagyobb mennyiségem más ételhez, így adott volt. A fokhagymát gerezdekre szedtem, héjastul összeforgattam olívaolajjal, majd alufóliával bélelt tepsin 180C-on 20 perc alatt krémesre sütöttem. Lehetne konfitált fokhagyma is. A fokhagyma továbbra is Marikától van (Nagycsarnok, jobb szélső sor, középtájt, “Marika mézes boltja” van kiírva. Bátyáról, közvetlenül termelőtől hozzák a fokhagymát, és pár héten belül már az ún. őszi fajta lesz, amelyet ősszel ültetnek, és ilyenkor hajt ki.

5. Lágytojás
Hmm, a hab a tortán. Ezt a kenyér tetejére ültettem. Sajnos nem vagyok egy túl ügyes fotós, ha az lennék, akkor pont azt a guszta pillanatot örökítettem volna meg, amikor a sárgája kifolyik, így inkább nélküle készült az első kép, a második meg utólag. Sima, fapados, 4 perces lágytojás, nem 65 fokos, egy órás. Lehetne buggyantott tojás is, de abból szépet készíteni egyáltalán nem olyan egyszerű. (meg lehet próbálni ezt a technológiát).

Amilyen flancosnak tűnik, igazából olyan egyszerű volt. A sült fokhagyma ugyan már megvolt, de a többi pont 20 perc alatt készült el, tehát ez tulajdonképpen egy “gyorsan, finomat” típusú fogás. Az ízek pedig együtt abszolút hagyományosak. Talán még akár magyaros ételnek is merném nevezni.

(Visited 1 344 times, 5 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

18 hozzászólás

  1. Spenót, bundás kenéyr.. megláttam a címet, és rögtön tudtam, hogy szívem csücske lesz az írás. Így is lett 🙂 Hétvégn lehet ki is próbálom, bár az ibolya valószínűleg kimarad belőle, mert bár egy ideje kíváncsi vagyok rá, “kicsit” macerás a beszerzése.

  2. Hmmm… Be kell vallanom, istenien néz ki a kompozíció, nagyn tetszik!De az ibolya, mint íz illeszkedett a fokhagyma, tojás, spenót háromszögbe?Ibolyát és rózsát csak kandírozva láttam csak itthon a Culinarisban.

  3. Elnézést, de az biztos ibolya, és nem árvácska? Így első ránézésre inkább annak tűnik, méghozzá a kisebb virágú fajtának. Ízre milyen?

  4. Kedves névtelen! Képzeld, ami úgy néz ki, mint egy mini árvácska, az a háromszínû ibolya. Én is meglepõdtem 🙂

  5. Bocsánat, hogy névtelenkedem, igyekszem, hogy ne legyek az, de nem engedi a rendszer. Köszönöm az infót, akkor a gyerekeimnek sem mondom eztán, hhogy az árvácska. Íze mint az ibolya illata? Egyéébként láttam töveket szombaton a Fény utcai piac virágosainál.

  6. A spenót mindig jó választás, az elképzelés is remek. Nekem mindig fura az a spenót, ami pépesítve van, de én a vagdaltat hoztam hazulról. Névtelen azt kérdezte: az íze, mint az ibolya illata? Most tudatosodott bennem, hogy az illatokat ízekkel párosítsam egy virág esetében. Érdekes kihívás.

  7. Még gyerekkoromban egyszer kaptunk egy nagy zacskó savanyú cukrot. Kb. akkora szemek voltak, mint egy 10 forintos (persze vastagabbak), szemenként celofánba csomagolva, több féle ízben. Köztük sötét lila színû, ibolya ízû darabok is voltak. Hát azokat anyukám szopogatta el 🙂

  8. Jól néz ki, és a lágytojás is biztos, hogy jól passzol hozzá – a megszokott tükörtojás helyett. Ibolya helyett valami fehér színű szirom nézne ki jól. Vagy krumplihámozóval vágott parmeggiano sajt-pelyhek.

  9. a spenót (és a sóska is) bundáskenyérrel nagy kedvencem. álltalában bolondnak szoktak nézni mikor erről a párosról beszélek, de örömmel látom, hogy több ilyen bolond is rohangál szabadon:))

  10. igazad van, névtelen, a virág valóban háromszínű, de nem ibolya, hanem helyesen árvácska. latinul Viola tricolor, azaz az ibolyákhoz tartozik (Violaceae), de az árvácskák alakkörébe.

  11. bár én nem csináltam még buggyantott tojást, de a tvben láttam egy jó trükköt. a vízben kis örvényt kell csinálni és a közepébe belepottyantani a tojást. legközelebbi spenótnál bizti kipróbálom ezt a kenyér pudingot!

Hozzászólás a(z) anna bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük