Magyaros gersli

Előre szólok, hogy nyugodtan lehet majd jelentkezni, ha elég az árpagyöngyből. Annyira rákaptam ugyanis a gerslire, hogy már vissza is kellett mennem az üzletbe, és a biztonság kedvéért azon nyomban két csomaggal szereztem be. Vendégeknek azért kissé izgulva tálaltam fel -persze nem jelentettem be, hogy mi ez – gondoltam, ha ízlik, elég lesz elárulni – de utolsó morzsáig elfogyott, így most már bátrabb lettem.

Ez a magyaros verzió külföldinek készült (akin szerencsére remekül lehet kísérletezni, mert bármit megeszik, amit eléteszek), ez annyiban nyilvánult meg, hogy a gerslit úgy indítottam, mint egy pörköltet (csak olívaolajjal), került bele paprika, paradicsom, pici füstölt császár. Rajta serpenyőben sült tőkehalfilé és néhány szelet, szintén serpenyőben átforgatott gomba +finomra aprított petrezselyemzöld.
Magyaros gersli (2 adag)
10dkg árpagyöngy
2ek olívaolaj
kis darab füstölt császár
1 nagy hagyma, finomra vágva
1 púpos ek pirospaprika
paradicsom, zöldpaprika
1 gerezd fokhagyma
1/2l húsleves
só, bors

A gerslit alaposan átöblítjük. A hagymát finomra aprítjuk, és egy lábasban, az olajon, kevés felkockázott füstölt császárral eyütt, közepes lángon, fedő alatt puhára pároljuk (kb. 4 perc). Hozzáadjuk a gerslit, megkeverjük, úgy, hogy a szemeket egyenletesen bevonja a zsiradék, fényesek legyenek. Félrehúzzuk a tűzről, hozzáadjuk a a pirospaprikát. Felöntjük a húsleves felével (amelyet kis lángon melegen tartunk), beletesszük a paradicsomot, zöldpaprikát, fokhagymát, lefedjük, és alacsony lángon, 25 percig főzzük, néha megkeverjük. Ez után hozzáadjuk a húsleves másik felét, majd fedő alatt további 15 percig főzzük, amíg a gersli megpuhul, de kellemesen harapható

(Visited 942 times, 1 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

10 hozzászólás

  1. Én biztos nem fogok ellenkezni a gersli receptek ellen, épp a héten főztem először (aztán gyorsan másodszor is), nagyon bejött. És ahtározotan kreatívan felhasználható dolognak tűnik.

  2. szia, ha mar gabona, van otleted arra, hogy az etiop tef(f) nevu gabonat, amibol a lapos lepenyszeru kenyeruket csinaljak, mivel erdemes helyettesiteni?en most a hajdinaban gondolkodom, de ha van neked vmi, szivesen fogadnam:)

  3. roll., hm, passz. enni ettem már injerát, mondjuk nem Etiópiában, de soha nem csináltam még. Nem is tudom, az olyan kicsit savanykás, mivel is lehetne helyettesíteni. Kölesliszt? Remélem, ha nekiállsz, felteszed majd a blogodra!Zsuzska,macaronilag kicsit frusztrált vagyok, mert ötödik adagnál tartok, és még mindog nem az igazi, de elméletben már annyira mindent tudok, sőt profiktól is kaptam tippeket, hogy már remélem, csak egy szabad nap hiányzik ahhoz, hogy végre sikerüljön.

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük