Málnavinaigrette

Hát málna. Na, málna, az itt Brüsszelben sajnos nincs. Vagyis minimális, persze, az is spanyol. 10dkg-os műanyag dobozos kiszerelésben kapható, minden egyes szem hibátlan, semmi nyomódás, semmi ütődés, hatalmas, kerek példányok, némileg túl tökéletes. A szedd magad földen volt egy szerény málnabokor sor, de attól tartok, erről idén le fogok csúszni, máshol pedig nemigen fogok hozzájutni, ó jajj. Pedig az egyik kedvenc gyümölcsöm. Ezen a héten az elmúlt évekhez képest viszont egész emberi áron kapható, úgyhogy néha csak nem állom meg. Na, ez a kiszerelés arra nyilván nem alkalmas, hogy komolyabb desszertek, sorbet-k készüljenek – 10dkg az kb. annyira elég, hogy a közérttől hazáig a dobozból csipegetve elfogy. Vagy néha egy-egy extrára, amiben ez a kevés is főszerephez juthat. A ma esti vendégeim pl. házi vaníliafagyit kaptak karamellizált forró málnával, másik nap meg salátára került.

Málnavinaigrette

10dkg málna
1dl olívaolaj
2ek málnaecet (vagy balzsamecet)
1ek citromlé
1,5ek méz
só, bors

A málnát pürésítem, átpaszírozom, magját eltávolítom. A szokásos módon vinaigrette öntetet készítek: az ecetet elkeverem a sóval, borssal, mézzel, citromlével. Hozzáadom a málnapürét, majd lassan belecsorgatom az olívaolajat, simára keverem.

(Vegyes salátára került, amire pecorino sajtot morzsoltam, és pirított mandulát tettem. A vinaigrette egy kb. négyszemélyes salátára elég)

(Visited 1 791 times, 2 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

2 hozzászólás

  1. Csak nem az Arcade bistroban voltál?:)Ott kacsamell szeletekkel adják.Persze nem tudom,hogy étlapon van e még..Egyébként szuper az ”öntet,, én málnaecetet szoktam használlni de úgy nem olyan ”friss,,Olivér

  2. a málna ötletétől vezérelve én csípős édes szószt csináltam a cornfleaksbe panírozott csirkecomb mellé mártogatósnak.melegítettem egy kis mézet, bele kevertem a pépesített és átszűrt málnát (levet :), pici citromlé, plussz erős pista. nagyon klassz lettLiloo

Hozzászólás a(z) Olivér bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük