Keserűcsokoládés korong

Brüsszel, 2006. december 9.

Kedves Kollegina,

Igazán nagyon örültem, hogy meglátogatott, és találkoztunk. Én kicsit izgultam, mert nekem Maga volt az első (bocsánat, a második.) Remélem, a kedves férje is megnyugodott, és elhiszi, hogy valóban nem őszülő halántékú szatír vagyok, aki sütőtök- és csokimousse-receptekkel próbálja elcsábítani az áldozatait. Amennyiben szükséges, írásos igazolást adok, hogy pasi a környéken sem volt. Bár véleményem szerint elegendő bizonyíték a többtonnányi „vásárfia”, amivel Maga hazatért, hiszen egy férfi nagy valószínűséggel a második üzletnél hívta volna fel tajtékozva a figyelmünket, hogy elég. (Javaslom a bevallott végösszeg 30-40%-kal való csökkentését, az 50% túl feltűnő)

Ugyanakkor be kell látnunk, hogy minden, amit beszereztünk, egész egyszerűen kifejezetten praktikus, az ünnepek előtt nélkülözhetetlen darab. Wasabis mogyoró nélkül például el sem tudom képzelni a karácsonyi vacsorát. (Egyébként nekem annyira csípős, hogy alig bírom megenni). A szakácskönyv, amit erőszakkal rám tukmált, igazán remek. Az indiai is. És vajon amit Maga vett, tetszik? Pierre Marcolini csokoládészalonja kötelező nevezetesség minden Brüsszelbe látogató ínyencnek, gondolom, kedves férje értékeli a kóstolót (meg az azokat cipelő kedves, helyes feleségét). Az éclair ízlett Magának? A karácsonyi piacra persze shoppingolás előtt lett volna célszerű menni, hogy ne fülünkön is szatyorral küzdjük magunkat át a belga tömegen, így viszont autentikus élmény volt, és az a forralt bor igen jólesett. Brüsszelnek sok arca van, remélem, lesz még majd alkalom megmutatni a többit is.

Klassz nap volt, jó volt Magával dumálni és enni.

Szeretettel üdvözlöm, természetesen a kedves Urát is.

ChV.

Update: részletes beszámoló a túloldalról

P.S. Remélem, ízlett a csokis süti, szeretni szokták (bár lehet valamit nem szeretni, amiben két tábla keserű csokoládé van?). Arra az esetre, ha igen, mellékelem a receptjét. Cookie-nak néz ki, de belül inkább brownie.

Keserűcsokoládés korong

Recept

Hozzávalók (kb. 25db)

22,5dkg jó minőségű keserű csokoládé
17, 5dkg cukor
2 tojás
3dkg vaj, olvasztva
3,5dkg liszt
1kk sütőpor
csipet só
5dkg durvára vágott mogyoró
10dkg csokicsipsz (ha nem kapunk, elhagyható)
2 kk nescafé

A csokoládét darabokra töröm, és vízgőz fölött megolvasztom. Közben a két tojást elektromos habverővel fehérre keverem a cukorral. Hozzákeverem az olvasztott csokoládét és az olvasztott vajat, valamint az egy ek forró vízben feloldott nescafé-t, simára keverem. Egy külön edénybe szitálom a lisztet, a sütőport és a sót, végül a durvára vágott mogyoróval és a csokicsipsszel együtt (ha nem kapunk, utóbbi nélkül is ehető) lazán összeforgatom a csokis masszával. Mint a muffinokat, ezt sem kell „túldolgozni”, csak épp összekeverni. Fél órára a hűtőbe teszem. A sütőt előmelegítem 170C-ra. Egy nagy méretű tepsi aljára sütőpapírt fektetek. A csokis masszából 2 púpos tk-nyi kupacokat kanalazok, úgy, hogy közöttük legalább 4-5 cm-nyi hely maradjon (mivel szétterülnek). Bevizezett kézzel korong lapos koronggá nyomogatom. Két adagban kell sütni, amíg az első adag sül, a masszát visszateszem a hűtőbe. Pontosan 11 percig sütöm. Ekkor úgy tűnik, mintha még nem lenne kész, de ez így jó, nem szabad túlsütni, mert akkor száraz. Miközben hűl, még szilárdul.

internetről vadászott recept alapján

 

(Visited 104 times, 1 visits today)
Print Friendly

17 hozzászólás

  1. Szia, nagyon jol nez ki ez a suti, de azok a fel dekak ijesztoek. Esetleg ha valami angolszasz recept az alapja, jo kis brit mertekegysegekkel?Kanal/bogre/font/uncia?

  2. a csokicsipsz pl.az Ázsia boltban csokoládélencse néven kapható, kis kerek csokidarabok -a lényeg, hogy a sütiben sütne egyben marad, nem olvad el. Többen írták itt régebben, hogy simán durvább darabokra vágott csokival is helyettesíthető.

  3. Kedves kollegina :), kedves férjem megnyugodott, bár meg kell mondjam, egy csokimousse-szatírt még akár be is vállalnék :)). A wasabi-s mogyoróból már tegnap is csak nyomelemek tartózkodnak a zacskó alján :), mindketten teljesen rákattantunk, úgyhogy ha Magácska nem boldogul az adagjával, átvesszük szükség esetén :). Szakácskönyv tetszik, megtartjuk és jövőre beszerezzük mellé a malackásat is :). Dolgos kezeit csókolom, a következő találkozásig :). Maradok hálás tisztelettel :).

  4. Ez a süti kétségbeejtően jól hangzik, mogyoró helyett lehet mandulaforgáccsal? A mogyoró nem gyün be. Amikor életemben először ettem brownie-t, New Yorkban, a mogyoró akkor is egy helyes kis szürke mókus mancsai között végezte a Central Parkban. Annyira ízlett neki, hogy a következő szemért felugrott a térdemre :)) Ági

  5. Hat ez valami isteni, legkozelebb tripla adagot kell csinalnom, hogy elkeszules utan fel oraval is legyen meg belole. Koszi a receptet! Eszter

  6. Köszönjük, < HREF="http://hsz.tmp.hu/pic/eszem/cvbrownie/images/IMG_2194.JPG" REL="nofollow">ez<> fincsi volt 🙂Szabolcs

  7. Kedves Chili&vanilia!Nem vagyok nagy sütős-főzős, eddig nem nagyon volt sikerélményem, de Te olyan kedvesen írtál a finomságok készítéséről, hogy mégis kedvet kaptam hozzá. A recepted alapján készített birsalmasajtot anyukám is megdicsérte (pedig nem jelemző rá), és most ez a csokis süti is isteni lett, folyt. köv. 😀 Köszönöm!

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.