Gorgonzolamártásos, morzsás brokkoli

Valljuk be, viszonylag ritkán fordul elő az emberrel, hogy egy ételhez az inspirációt egy menza adja. (Paraszttarhonya á la ÁPV, anyone?) Márpedig ezzel ez a helyzet. (azt hiszem, több ilyen étel nincs a tarsolyomban) Még kb. 2 évvel ezelőtt egyszer az egyik helyi menzán (JL building) ebédeltem, és annyira ízlett az étel, hogy módosítva reprodukáltam, és azóta is stabil tagja a repertoárnak. Főleg ilyenkor télen sokszor készítem (nyáron ritkábban kíván az ember sűrű sajtszószos cuccokat nemde..), mert gyors és isteni. Akkor ott a menzán úgy tálalták, hogy gnocchi volt az alap, azon brokkoli, sajtszósz és dió. Na ez így nem kifejezetten az a könnyű műfaj, kérem, senki ne kérdezze meg, hogy aznap délután hogyan dolgoztam. Ezért a gnocchit száműztem belőle, maradt a zöldség, a krémes mártást ellensúlyozandó pedig, a tetejére diós kenyérmorzsa került, ami a grill alatt ropogósra sül. Tulajdonképpen egy sós crumble.

Recept

Hozzávalók (2 személyre)

1/2kg brokkoli
2dl tejszín
5dkg gorgonzola (vagy más kéksajt)
2-3 ek száraz vermut (vagy sherry, vagy fehérbor)
só, bors
frissen reszelt szerecsendió
3dkg dió
1szelet kenyér
diónyi vaj a tál kikenéséhez
1 gerezd fokhagyma

A sütőt grillfokozatra kapcsolom.
A brokkolit rózsáira szedem, (a vastag szárát levágom). Egy lábasban vizet forralok, pici sót és egy gerezd fokhagymát teszek bele. Egy párolóedénybe, vagy szűrőbe teszem a brokkoli-rózsákat. A víz gyöngyözzön, a szűrő alja ne érjen hozzá. Fedő alatt kb. 8 perc alatt roppanósra párolom. Amíg párolódik a brokkoli, elkészítem a mártást: a tejszínt forráspontig melegítem, beleteszem a feldarabolt gorgonzolát, és beleolvasztom. (ha olyan típusú a sajt, hogy a zöld penészdarabok megmaradnak, akkor leszűröm). Sózom, borsozom, szerecsendiót reszelek bele. Belelöttyintek egy kis vermutot (vagy bort). Alacsony tűzön mártás sűrűségűre főzöm. Egy hőálló tálat kivajazok, beleteszem a brokkolit. Leöntöm a sajtmártással. A diót és a kenyeret aprítógépben morzsa állagúra őrlöm. Rászórom a mártásos brokkoli tetejére, majd beteszem a grill alá. Néhány percre beteszem a sütőbe, épp csak addig, hogy a szósz bugyogjon, a teteje pedig ropogós arany színűre piruljon. Azonnal tálalom. Fehérborral.
(Helyzettől függően lehet variálni: ha nagyon laktatnia kell, kifőzött tésztával lehet összekeverni, és úgy sütni, vagy lehet alá sült csirkemellet tenni, arra halmozni a mártásos brokkolit. Karfiollal is nagyon finom)

(Visited 184 times, 1 visits today)
Print Friendly

2 hozzászólás

  1. Érdekes ez a menzás dolog. Úgy másfél hónappal ezelőtt kórházban feküdtem és utolsó pillanatban ebédlehetőségként kihúztam a rántott camambert, és beixeltem helyére a csőben sült brokkolit. Na én olyan finomat…… Azóta már vagy háromszor is éltem a lehetőséggel hogy ezt egyek, de persze messze nem volt olyan sehol, mint akkor volt. Még otthon sem!

  2. Hát ez nem semmi! Kipróbáltam! Isteni, kedves Csili! Csak az adagokban tévedtél. Pontosítanék! 2 személyre:! 2 kg brokkoli, és az összes többit a 4-szeresére emeljük!

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.