Sült paprika feta sajttal

Egy gyors, könnyű ebéd, vacsi, praktikus, mutatós és isteni (ja, és egészséges is).
Tulajdonképpen bonyolultnak néz ki, pedig elmondhatatlanul egyszerű, egy nappal előtte elő lehet (sőt lehetőség szerint kell) készíteni, tehát semmi nem marad utolsó percre mint összerakni az egyes elemeket. Akár egy sima hétköznapi vacsorára, ill ebédre is szuper, de borzasztó hálás fogás vendégségre vagy partira előételnek vagy svédasztal részeként, ráadásul nagyon dekoratív. Itt a trükk a paprika grillezése. Higgyétek el, ezt egyszerűen képtelenség elrontani. Ha egyszer kipróbáljátok, esküszöm, állandóan ezt fogjátok csinálni. Nagyon forró előmelegített sütőben (240C), leginkább a grillfokozaton egy alufóliával bélelt tepsiben kell a paprikákat megsütni (én fejenként egy nagy kaliforniai paprikát szoktam számolni). Egyszer meg kell közben fordítani, akkor, amikor a héja már fekete és hólyagos (és tényleg addig kell sütni, amíg szó szerint fekete, nem kell megijedni, az lekerül róla!). Ez kb. 7-8 perc oldalanként a grillben, de nyilván sütőfüggő. Ekkor kivesszük a sütőből, egy nagy mély tálba tesszük és a tálat szorosan, teljesen légmentesre lefedjük átlátszó fóliával, majd kb. 15 percig békén hagyjuk, rá se nézünk. Ez idő alatt a paprika összeesik és a héja teljesen simán lehúzhatóvá válik. A meztelen paprikákat hosszú csíkokra vágjuk és némi olívaolajjal meglocsoljuk – mehet a hűtőbe másnapig (sőt, három-négy napig simán eláll, úgyhogy még hamarabb is elő lehet készíteni, ami nem egy utolsó szempont pl. egy parti előkészületeinél. Minimum 1 órával tálalás előtt ki kell venni a hűtőből, mert szobahőmérsékleten jön ki igazán az édes, koncentrált íze. Egy nagy lapos tálon elrendezzük a paprikacsíkokat sózzuk, borsozzuk, meglocsoljuk még egy kis olívaolajjal és rászórjuk a morzsolt fetát, valamint közvetlenül a tálalás előtt a friss zöldfűszereket, leginkább bazsalikomot és petrezselymet, meg ha van éppen otthon, valamilyen pirított magokat (nálam most fenyőmag volt, de van amikor mandulaforgács, vagy dió kerül épp rá). A feta sajtok között óriási minőségi eltérések vannak, érdemes kikísérletezgetni, hogy melyik a legfinomabb (ez nem feltétlenül árfüggő), lehetőleg juhtejből készüljön. Itt Brüsszelben nekem a Delhaize-ben kapható „Dodoni” márka ízlik a legjobban (made in Greece), otthon pedig emlékeim szerint a Lehel piac alagsorában lévő kis közel-keleti boltban találtam egy kimérten kapható nagyon finomat. Alapvetően a nagy húsos, piros és sárga kaliforniai paprikákból a legfinomabb, de nyáron otthon kipróbáltam a magyar fehér paprikából és isteni volt úgy is (az sokkal hamarabb megsül, mert vékonyabb a héja)
Hozzávalók:
Fejenként egy nagy kaliforniai paprika (különböző színűek)
Olívaolaj
Só, bors
Friss bazsalikom és petrezselyem
Pirított mag (bármilyen)
Feta sajt (egy kétszemélyes adaghoz kb. 5-6 dkg-ot szoktam használni)
(Visited 2 411 times, 3 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

15 hozzászólás

  1. ez telepatia: en is eppen aznap sutottem ilyen paprikat (imadom!), amikor kitetted ezt a receptet a blogodra, es mivel volt itthon egy kis feta is… hat kiprobaltam… nyamnyamnyam! tenyleg, egyszeru es zsenialisan finom.hajra!

  2. Mesés! Maradék paprikából kísérletképpen kis adagot készítettem. Hiba volt! Férj lecsapott rá, épp csak meg tudtam kóstolni. Repertoárba felvéve! Köszi: Bora

  3. Én az olívaolajban meg szoktam pirítani egy kis zúzott fokhagymát. A hazai sajtok közül a Sirene sajtot javaslom hozzá, mert tényleg rá lehet morzsolni. Isteni.

  4. A recept megmozgatta a fantáziámat, bevallom főételként készítettem el végül, de a malag nyári estéken el tudom képzelni magában is. Tanácsodra tegnap elkészítettem, be is fűszereztem és leöntöttem olívaolajjal. Ma spagettit főztem ki hozzá és összekevertem a hozzávalókat, a tésztára locsoltam a paprikára öntött főszeres olajból. Fenyőmagom épp nem volt itthon, diót pirítottam hozzá. Isteni volt. Egyébként gratula a bloghoz, a legizgalmasabb kaják itt találhatók, csak így tovább 🙂

  5. en ennek a gyors valtozataval “hazalok”. a paprikat csikokra vagva bekenem olajjal, sozom, borsozom. egy teflonban rettento lassan es sokaig sutom: ezalatt ossze lehet kesziteni a tobbi etelt. ilyenkor nem eg meg rajta semmi es nem kell vacakolni a hej lehuzasaval.

  6. imadom az ilyen egyszeru, fincsi es konnyu kajakat. chili, teljesen szarnyra kaptam a blogodtol, ember este hazaer, lepasszolom neki a 6 honapos ikreket es mar megyek is valamelyik receptedet megalkotni. sose hittem, hogy valaha igy elvezni fogom a fozest! tegnap csinaltam meg a sult paprikat salataval, ma meg a fetaval, s olyan finomak voltak, hogy csak:)hogy tartasz rendszert a receptjeid kozott? fuzetbe irogatod oket, vagy szamitogepen vagy…? de barki akinek jo otlete van. koszi

  7. A süólt paprikával nemrég “ismerkedtem” meg,Sajnos,mire megtisztítottam rendszerint meg is ettem,amúgy frissiben,”csupaszon”.Az idén gondoltam,teszek egy próbát:teleraktam egy kisüveget a sült paprikával,és felöntöttem olívaolajjal.Mivel kísérletnek szántam,a meleg konyhában hagytam,és láss csodát:semmi baja! felbontás után lehet ízesíteni.A Lidl-ben vettem egyszer,kissé ecetes volt,de kellemes.

  8. Visszajelzés: 해외축구중계
  9. Visszajelzés: 바카라게임사이트
  10. Visszajelzés: porn fast fuck

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük